Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Több taktikai variációval pótolják Lekić-et"

2010. március 12. 21:30 © handball.hu

Elég lenne egy pontot csennie a Győri ETO-nak a Krim Ljubljana otthonából szombaton, hogy ismét a Bajnokok Ligája elődöntőjében tudhassa magát. A handball.hu a csapat elutazása előtt Konkoly Csaba trénerrel beszélgetett.

"Több taktikai variációval pótolják Lekić-et"
handball.hu: Hétközben bajnoki mérkőzést játszottatok a Siófok ellen, ahol eléggé megizzadtatok. Hogy látod, mi volt ennek az oka?
Konkoly Csaba: Egyrészt a Siófok tét nélkül játszott, minket pedig nem szabadott volna, hogy zavarjon a nyerési kényszer, mert azért illik győznünk a bajnoki mérkőzéseken. Másrészt pedig ellenfelünk igen felszabadult játékot mutatott, nálunk pedig abszolút nem működött a kapus és a mezőny közötti összhang, ettől az összes játékosom megzavarodott. Ebből kifolyólag minden bejött a Siófoknak, nekünk pedig nem. Amikor fel tudtunk zárkózni, akkor elemi hibákat vétettünk, gondolok itt a ziccerek kihagyására, így aztán folyamatosan beállt a három-négygólos különbség, ami az első félidőre rá is nyomta a bélyegét. Ezután sem igazán tudtunk megújulni, csupán az ötvenedik percben kezdtük el azt a védekezést, ami segítséget nyújtott a kapusoknak. Szerintem Oguntoye nagyjából három védése döntötte el a mérkőzést a végjátékban, amelyekkel meg tudtuk fordítani a meccset, utána pedig a rutinunknak köszönhetően meg tudtuk őrizni az előnyünket. A Ljubljana ellen a mezőnynek védekezésben kell jóval többet nyújtatnia, és a támadás-felépítéseinknek is precízebbnek kell lennie.

handball.hu: Miben kell javulnotok az első találkozót tekintve?
Konkoly: Okulva a hibáinkból, és azokból a játékelemekből, amikben ők jobbak voltak, nyerni megyünk, tehát nem feltett kézzel utazunk, hiszen óriási lépést tehetünk a továbbjutásunk felé. Nehéz meccsre számítok, mert igen gyors, modern kézilabdát játszik a Ljubljana.

handball.hu: Felröppentek olyan hírek, miszerint a múlt hétvégén könyökficamot szenvedő irányítónak, Andrea Lekić-nek mégsem kell hat hetet pihennie, hanem már szombaton pályára léphet az ETO ellen. Mennyi realitása van ennek?
Konkoly: A profi világban soha nem lehet tudni. Úgy tudom, hogy nem fog játszani, de a játékosaim fülében ilyenkor bent kell tartani a bogarat, mert ilyenkor hajlandó kiengedni a kompletten érkező csapat. Aki pedig elveszíti egyik vezéralakját, az összeszedi magát, „csakazértis” alapon megy a pályára, előjön a csapatösszetartó erő. Úgy gondolom, hogy többféle taktikai variációval tudják pótolni Lekić-et: többek között Verheljuk, vagy Janković középső játékával.

handball.hu: Olvastad a Vâlcea edzőjének, Radu Voina-nak az ETO-val kapcsolatos lekicsinylő nyilatkozatát?
Konkoly: Igen. Nem tudom, hogy ezt hogyan értette, mindenesetre én abszolút nem foglalkozom a Vâlcea-val. Egyelőre a saját csoportunkban kell továbbjutási pozíciót elérnünk. A románok már sokszor sokfélét állítottak. Nem tudom, hogy az említett Voina-nyilatkozat pontosan mire vonatkozik, nem tudni, hogyan lett kivéve a szövegkörnyezetből. Legyen ez az ő bajuk, hiszen magukról állítanak ki bizonyítványt. Ahogy hallottam, pont ők folytatnak elég komoly sportdiplomáciát: a soron következő BL-mérkőzéseikre többszázezer Euro-t fordítanak ilyen szinten, úgyhogy lehetne itt vagdalkozni, meg variálni, de inkább nem mennék bele...

A héten sérülést szenvedett a győriek átlövője, Deáki Dóra, ezért helyette Planéta Szimonetta tart Ljubljanába az együttessel.



Bajnokok Ligája, középdöntő, 1. csoport, 5. forduló
2010. március 13., szombat 18.00
RK Krim Mercator - Győri Audi ETO KC
Ljubljana
Vezeti: Jevgenyij Zotin, Nyikolaj Volodkov (oroszok)
TV: Viasat3 és www.ehftv.com (ÉLŐben)

Bajnokok Ligája, középdöntő, 1. csoport
1.Győri Audi ETO KC Győri Audi ETO KC4301103-9676 pont
2.Larvik HK Larvik HK4301109-10546 pont
3.RK Krim Mercator RK Krim Mercator4202116-11244 pont
4.HC Leipzig HC Leipzig400494-109-150 pont

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi