Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Még 95 nap

Konkoly: „Idegenben” sikerült nyernünk

2010. február 6. 20:15 © handball.hu

Az igazán forró hangulatú Győr - Krim BL-mérkőzés után a hazaiak edzőjét, Konkoly Csabát, a Ljubljana játékosát, Zácsik Szandrát, valamint a meccs hőseit, Kovacsics Anikót és Pálinger Katalint szólaltatta meg a handball.hu.

Konkoly: „Idegenben” sikerült nyernünk
Konkoly Csaba: Nagyon passzívan védekeztünk a meccs elején, nem fogtuk az előzetesen kijelölt területeket, és a megbeszélt embereket nem faultoltuk, hanem sánccal próbáltunk meg ellenük védekezni. Amikor valamelyest feljavultunk ezen a téren, akkor fel tudtunk zárkózni, bár a Krim középső négyesét nehezen tudtuk feltörni. Szinte idegenben sikerült mérkőzést nyernünk, köszönöm a bíróknak, hogy bebizonyították a lányoknak, hogy hét közben még keményebben kell dolgoznunk, hogy ezeket a végjátékokat bírjuk.

Zácsik Szandra: Amikor kezdett ránk feljönni a Győr, nagyon sok hibát vétettünk, bár ugyanolyan lendületesen mentünk előre, és a védelmünk is jó volt, támadásban igen sok labdát elveszítettünk, és még több ziccert kihagytunk. Nem tudom, hogy mi az oka, de nekem egyáltalán nem ment jól a játék. Ebből a meccsből kiindulva azért vannak esélyeink az idei BL-küzdelmekben, mert nagyon jól játszottunk idegenben, jól tartottuk magunkat, de a végjátékban sok hibánk volt, ezen javítanunk kell. Lekic két hétig nem edzett, most tért vissza közénk, Bodnyeva alig bír lehajolni, úgy fáj a dereka, mégis mindenki vállalta a játékot. Az én vállam egy bajnoki meccsen sérült meg, így egy hétig nem tudtam a tréningekre járni, mégis úgy éreztem, hogy ma pályára tudok lépni.

Kovacsics Anikó: Egy kicsit akadozva indult a mérkőzés számunkra, de aztán szerencsére összeállt a gépezet, és a nagybetűs CSAPAT győzött, hiszen tényleg mindenki hozzátett és küzdött. A Ljubljana nagyon jó játékosokból áll, akik ezt ma is megmutatták, keményen mentek előre. Szerencsére sikerült magunkat összeszedni, és nagyon kellett Pálinger Kati kiváló teljesítménye is. Az ő hathatós segítségével sikerült megfordítanunk a meccset, és hála Istennek győznünk. Mindenképpen nyernünk kellett, a védekezést a kezdeti nehézségek után összeraktuk, és támadásban is megtaláltuk a réseket, igaz, sok ziccer kimaradt, de ez a másik oldalra is igaz volt Pálinger Kati bravúrjainak köszönhetően. A jövő hétvégén Larvikban játszunk. Tudjuk, hogy idegenben mindig nehéz, de készülünk rá, és ott is nyerni szeretnénk.

Pálinger Katalin: Nagyon nehéz mérkőzésre számítottam, és azt is kaptam. Sajnos az elkövetett hibáinkat jól kihasználta a Krim, ezért elég magabiztosan vezetett az első félidőben. Nem tudtuk feltörni a védekezésüket, de aztán mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez, minden pozícióból gólt tudtunk lőni, és összeállt egy kicsit a védekezésünk is. Csapatként nyertünk. Engem nem lepett meg a Krim, hiszen rengeteg meccsüket megnéztem. Ezek alapján nem véletlen, hogy a BL-csoportjukat olyan simán nyerték, mert idén nagyon jól összeálltak. Ezért is ilyen örömteli, hogy sikerült ellenük nyerni. Mindig lesznek olyan gólok, amire azt mondom, hogy megfoghattam volna, de örülök, hogy most olyan szituációkban sikerült labdákat védenem, melyek a meccs kimenetele szempontjából döntőek voltak.

Lélekből fordítva hozta pontjait a Győr

© handball.hu
Írd meg a véleményed!

Írd meg a véleményed! Eddig már 301 hozzászólás érkezett.

Ajánld a cikket másoknak!

Ajánld a cikket másoknak!

További hírek

2010. szeptember 2. 18:48

Szekszárdon startolt a bajnokság

2010. szeptember 2. 15:31

Szrnka Hortenziával készül a Vasas

2010. szeptember 2. 8:28

Köszönjük az eddigieket!

2010. augusztus 31. 20:54

Brădeanu – Spiridon: kérdezz-felelek

2010. augusztus 31. 20:22

Beindul a bajnokság a Cunderen is

2010. augusztus 31. 20:12

Kölyökkézi Klub Budajenőn

2010. augusztus 31. 13:40

Görbicz, Vérten: tovább, tovább!

2010. augusztus 30. 15:45

Mátéfi Eszter: Türelemre van szükségünk

2010. augusztus 28. 18:18

A Győr behozta a gólhátrányt, vitte a kupát

2010. augusztus 28. 17:49

Meglett a tornagyőzelem

2010. augusztus 28. 16:39

A török válogatott lett a harmadik

2010. augusztus 28. 16:06

Eljátszotta a győzelmét a Budućnost

2010. augusztus 28. 11:37

BL-ellenfele ellen meccselt az ETO

2010. augusztus 28. 9:49

Tisztesen helytálltak az újvárosiak

2010. augusztus 28. 1:02

Bemutatkozik Horvátország

2010. augusztus 27. 19:13

Ötven percig bírta a Dunaújváros

2010. augusztus 27. 18:23

Szárnyaló játékkal győzelem

2010. augusztus 27. 18:03

Felkészülési rangadók

2010. augusztus 27. 17:23

Megérdemelt horvát diadal

2010. augusztus 27. 17:16

A saját dolgát nehezítette meg az ETO