Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Még 95 nap

„A közönségünk plusz két-három gólt ér”

2010. február 6. 10:11 © handball.hu

Élesbe fordultak a 2009/2010-es BL-évad küzdelmei: ma a Győri ETO is megkezdi a középdöntőbeli csatározásokat. A csapat felkészüléséről, állapotáról, terveiről Konkoly Csaba vezetőedző adott helyzetjelentést a handball.hu-nak.

„A közönségünk plusz két-három gólt ér”
handball.hu: Pár hét telt el a legutóbbi BL-meccsetek óta. Mi változott azóta körülöttetek, milyen állapotban várjátok a Krim elleni középdöntő-nyitányt?
Konkoly Csaba: Az elmúlt két bajnoki mérkőzésen, a Hódmezővásárhely és a Veszprém ellen fokozatosan kerültünk olyan tempóra, amit szombaton meg kell még dupláznunk. Veszprémben már jobban koncentráltunk, hatékonyabb volt a védekezésünk, és elöl is pontosabban játszottunk. Mindenképpen arra lesz szükségünk a szlovénok ellen, hogy ezt még „meghatványozzuk”.

handball.hu: A középdöntő-sorsolás után sokan azt mondták, hogy ha az ETO a valós tudását mutatja, akkor biztos elődöntős lesz ebben az évadban is. Mi erről a véleményed?
Konkoly: Ez éppen olyan, mint mikor azt mondták, hogy a mi csoportkörünk nehéz lesz. Mindig mindent többféleképpen lehet magyarázni. Ha azt veszem, valóban lehet, hogy ez egy kiegyensúlyozottabb csoport volt, amiben benne volt, van a hibázás lehetősége is. Én ugyanolyan nehéznek tartom ezt a középdöntő-csoportot, mint a másikat. Ha pedig az ember már előre gondolkodik, és az elődöntőbe kerülés kereszt-szabályára gondol (a középdöntő-csoportok első helyezettjei a másik csoport másodikával mérkőznek meg a fináléért), akkor a Volgográd-Viborg párosból lehet, hogy jó lett volna, ha az egyik hozzánk kerül. Itt már nagyon jó csapatok lesznek, vannak, és hogy magunkat is ide sorolhatjuk, az nagyon jó érzés. Másrészt ugyanúgy kell készülnünk, és ugyanolyan koncentrációra lesz szükségünk, mint amit az elmúlt két BL-mérkőzésünkön mutattunk a Zvezda és az Oltchim ellen. Ha olyan teljesítményt tudunk a középdöntőben is produkálni, akkor mindenképpen meg kell, hogy szerezzük a csoportunk első két helyének egyikét.

handball.hu: Rátérve a szombati meccsre, mire számíthatunk a Ljubljanától, illetve kikre kell különösen figyelni?
Konkoly: Nagyon gyors, modern kézilabdát játszik a Krim, többféle taktikai variációkkal. Mind a gyors középkezdés, mind a lerohanások szerepelnek a repertoárjában, ami a támadást, illetve a védekezésből támadásba átmenetet illeti. Két kiváló beállóval rendelkezik, Bodnyevával és a fiatalabb Cvijics-csel, akiket támadásban feltartóztatni óriási feladat lesz. A lövőiket nem kell nagyon sorolnom: kezdhetjük rögtön Zácsik Szandrával, aki fiatal kora ellenére is lassan a magyar válogatott meghatározó játékosává nőtte ki magát a junior Európa-bajnokságot követően. Lekic személyében egy olyan meghatározó irányítót tudhatnak a szlovénok magukénak, aki szintén kintről is nagyon veszélyes. Az, hogy ő nem tart a csapattal, szerintem csak kacsa. Ha mégis úgy lenne, akkor annyit mondanék, hogy láttam őket nélküle is játszani, és tudjuk jól, hogy arra is megvan a megfelelő taktikai felépítésük.

handball.hu: Tavaly úgyszintén a BL-középdöntőben mérkőztetek meg egymással. Mit gondolsz, erősödtek azóta?
Konkoly: Zácsikkal feltétlenül, és így vele veszélyesebbnek is tűnnek.

handball.hu: Nálatok mi a helyzet egészségileg?
Konkoly: Görbicznek a jobb combja húzódott meg a hét elején, kedden, az egyik edzésen. Folyamatosan kezeljük, és ezért nem is erőltettük a hétközi bajnokin, hogy hosszabb időt játsszon. Ma pedig megpróbáljuk kiporciózni a terhelését. Mi is többféle variációval készülünk. Próbáltuk a videózások alatt az ellenfél gyenge pontjaira helyezni a hangsúlyt, és egyre több időt is töltünk az aktuális vetélytárs játékának kikockázásával. Ami igazán örömteli, hogy Vérten Orsi is olyan teljesítményt mutatott a Veszprém ellen, amire igen nagy szükségünk van. Ugyanez a helyzet Pálinger Katival is. A többiek pedig – Tomori kivételével - olyan állapotban vannak, hogy mindenkinek csak a magáét kell hozzáadni.

handball.hu: Mondhatjuk, hogy jó formában várjátok a Krim elleni összecsapást?
Konkoly: Nem akarok semmit se elkiabálni, de úgy látom, szépen alakulnak a dolgok. A héten kétszer is edzettünk fiúkkal, és a Lekic elleni játékot modelleztük. Az ellenfelünk elég férfias játékot játszik, így muszáj volt ezt is bevetnünk a felkészülésbe. Itthon játsszuk a mérkőzést, ami mindig kötelez minket, és szeretnénk most is mindent megadni a nagyszerű közönségünknek, akinek a jelenléte mindig plusz két-három gólt ér.




Bajnokok Ligája, középdöntő, 1. csoport, 1. forduló

Győri Audi ETO KCRK Krim Mercator
2010. február 6., szombat 17.20
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Vezeti: Jens Carl Nielsen, Peter Lorentzen (dánok)
TV: Viasat3 – ÉLŐ

Bemutatkozik a Krim

© handball.hu
Írd meg a véleményed!

Írd meg a véleményed! Eddig már 137 hozzászólás érkezett.

Ajánld a cikket másoknak!

Ajánld a cikket másoknak!

További hírek

2010. szeptember 2. 18:48

Szekszárdon startolt a bajnokság

2010. szeptember 2. 15:31

Szrnka Hortenziával készül a Vasas

2010. szeptember 2. 8:28

Köszönjük az eddigieket!

2010. augusztus 31. 20:54

Brădeanu – Spiridon: kérdezz-felelek

2010. augusztus 31. 20:22

Beindul a bajnokság a Cunderen is

2010. augusztus 31. 20:12

Kölyökkézi Klub Budajenőn

2010. augusztus 31. 13:40

Görbicz, Vérten: tovább, tovább!

2010. augusztus 30. 15:45

Mátéfi Eszter: Türelemre van szükségünk

2010. augusztus 28. 18:18

A Győr behozta a gólhátrányt, vitte a kupát

2010. augusztus 28. 17:49

Meglett a tornagyőzelem

2010. augusztus 28. 16:39

A török válogatott lett a harmadik

2010. augusztus 28. 16:06

Eljátszotta a győzelmét a Budućnost

2010. augusztus 28. 11:37

BL-ellenfele ellen meccselt az ETO

2010. augusztus 28. 9:49

Tisztesen helytálltak az újvárosiak

2010. augusztus 28. 1:02

Bemutatkozik Horvátország

2010. augusztus 27. 19:13

Ötven percig bírta a Dunaújváros

2010. augusztus 27. 18:23

Szárnyaló játékkal győzelem

2010. augusztus 27. 18:03

Felkészülési rangadók

2010. augusztus 27. 17:23

Megérdemelt horvát diadal

2010. augusztus 27. 17:16

A saját dolgát nehezítette meg az ETO