Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Az ötödik hely lehet a HNKC célja

2009. március 27. 12:20

A Dunaferr NK az alapszakasz utolsó összecsapására készül pénteken este 18 órakor, ráadásul hazai pályán lesz ellenfele az ASA-Consolis HNKC.

Az ötödik hely lehet a HNKC célja
Tulajdonképpen tét nélküli találkozó vár ma este hat órától a Dunaferr NK kézilabdázóira, akik ezúttal a Hódmezővásárhely együttesét fogadják a bajnoki alapszakasz utolsó fordulójában. Mivel az már korábban eldőlt, hogy a csapat a hetedik helyen fejezi be az alapszakaszt, így a győztes kilétén túl sok izgalomra nem ad okot a találkozó – bár a vásárhelyiek egy győzelemmel még odaérhetnének az ötödik helyre, tehát számukra azért mégis lesz némi tétje a mérkőzésnek.

A két gárda lehetőségeit tekintve a Dunaferr számára ezúttal is a tisztes helytállás lehet az elsődleges cél. Ahhoz azonban, hogy ezt sikerüljön elérni, mindenképpen nagyon fegyelmezett és gólerős játékot kell mutatnia Rapatyi Tamás tanítványainak. A két csapat legutóbbi találkozóját Hódmezővásárhelyen a házigazdák nyerték három találattal, s talán látatlanban most is kiegyeznénk ezzel az eredménnyel.

Dunaferr NK – ASA-Consolis Hódmezővásárhelyi NKC

NB I-es felnőtt bajnoki mérkőzés, 22. forduló.
Helyszín: Dunaferr Sportcsarnok (2400, Dunaújváros Eszperantó út 4.)
Időpont: 2009. 03. 27. 18:00
Játékvezetők: Hargitai I. Gábor, Markó Gábor
Versenybíró: Hegyesi Zoltán

NB I-es ifjúsági bajnoki mérkőzés, 22. forduló.
Helyszín: Dunaferr Sportcsarnok (2400, Dunaújváros Eszperantó út 4.)
Időpont: 2009. 03. 27. 16:00
Játékvezetők: Nagy István, Tóth Károly

NB I-es serdülő bajnoki mérkőzés, 22. forduló.
Helyszín: Dunaferr Sportcsarnok (2400, Dunaújváros Eszperantó út 4.)
Időpont: 2009. 03. 27. 14:00
Játékvezetők: Nagy István, Tóth Károly

A két csapat szurkolói ÉLŐ televíziós internetes közvetítésen keresztül tudják a felnőtt találkozót végigkövetni a www.hunnetmedia.hu weboldalon.

Forrás: www.dunaujvaros.com, www.hnkc.eu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi