Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Elúszott remények

2009. március 24. 7:38

Az ASA-Consolis Hódmezővásárhelyi NKC NB I-es nőikézilabda-csapata a hétvégi fordulóban kikapott a Fehérép Alcoától, így legjobb esetben is már csak az ötödik helyen zárhatja az alapszakaszt.

Elúszott remények
Minden jól indult. A Vásárhely a tizenötödik percben már 6–2-re vezetett az egyik közvetlen rivális, a Fehérép Alcoa ellen. A közönség tapsolt, a B-közép buzdított, egy kicsit már ünnepeltünk. Sajnos ezek voltak – kis túlzással – a mérkőzés utolsó szép, örömteli pillanatai. Kettős emberelőnyből nem találtak be Wolfék, egy hetes is kimaradt, és ez elbizonytalanította őket. A fehérváriak fordítottak, és a találkozó végéig – párszor azért még volt iksz – egygólnyit megőriztek előnyükből, 22–23.

"Nagyon csalódott vagyok, kicsit meghaltam szombaton" – mondta Farkas József vezetőedző. "Hajnalig virrasztottam, legalább ötször lejátszottam fejben a mérkőzést, kerestem a hibákat, a vereség okait. Most is az a véleményem: tizenöt perc jó teljesítmény kevés a sikerhez, és nemcsak a Fehérép Alcoa ellen. Addig volt hatékony, agresszív a védekezésünk, párosulva jó kapusteljesítménnyel, és fejeztük be eredményesen akcióinkat. Ekkor kettős emberelőnyben - a büntetőt is beleszámítva - három ziccert hibáztunk, ellenfelünk viszont gólt szerzett, és megkezdte a felzárkózást. Megtorpanásunk a Fehérvárnak szárnyakat adott, és a következő, valamivel több mint tíz perces szakaszt 7–1-re nyerte egy olyan meccsen, ahol minden gólnak jelentősége volt.

Sok hibával kézilabdáztunk, nem volt nyerőemberünk, Lovásznak és Abramovicsnak akadtak jó pillanatai, szép megoldásai, de ez kevésnek bizonyult. Úgy tűnhet, magyarázom a bizonyítványt, de tény: azonkívül, hogy a sérült Pollákovára nem számíthattam, Jókai egész héten betegséggel küszködött, míg Nyikolajenko a meccs napjára betegedett meg. A kispadon pedig három olyan fiatal ült – ellenben az Alcoánál válogatottak –, akiket ilyen éles helyzetben nem vethettem be. Ezért, a betegségek és a korlátozott variálási lehetőségek miatt fordulhatott elő, hogy a második félidő egy részében a szélső Koroknai balátlövő poszton szerepelt. Az sem használt, hogy a játékvezetők míg az első félidőben szigorúak voltak, a másodikban következetlenül, szinte mindent engedtek. Utolsó lövésünknél pedig, amit Koroknai elvállalt és kihagyott, lehet, hogy hetest kellett volna ítélniük, de ezt még visszanézem videóról. Azzal lett volna esélyünk az egyenlítésre, maradt volna sanszunk – bár nem a mi kezünkben lett volna a sorsunk – a négy közé jutásra. Ami elúszott... A szurkolókra nem panaszkodhatunk, mellettünk álltak."

A folytatásban, amellett, hogy Dunaújvárosban nyer, a Vásárhelynek szurkolnia kell a Fradinak, hogy győzzön Békéscsabán. Akkor ugyanis az ötödik helyen zárhatná az alapszakaszt, és reális esélye lenne azt a rájátszásban is megtartva kiharcolni a nemzetközi kupaszereplést.

Forrás: Imre Péter - www.delmagyar.hu

Még kiadó a negyedik hely

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi