Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Nagy Ivett is Vásárhelyen

2009. január 6. 22:14

Lovász Zsuzsa nyári átigazolása után úgy tűnik, hogy a Dunaferr NK csapatánál újabb „áldozata” van a pénzügyi nehézségeknek.

Nagy Ivett is Vásárhelyen
A Hódmezővásárhelyi Városi Televízió információ szerint ugyanis a korábbi válogatott balszélső, Nagy Ivett is az ASA-Consolis HNKC-nél folytatja pályafutását. A vásárhelyiek új igazolása ma már részt is vett a csapat edzésén.

Az ASA-Consolis HNKC élvonalbeli nőikézilabda-csapata a téli időszakban nem tervezett igazolást, ehhez képest igazi „aranyhal" akadt a vezetők horgára. A Dunaferr NK-ból – Gerstmár Renáta, Szepesi Ivett, Domokos Kinga és Lovász Zsuzsanna után – Vásárhelyre tette át székhelyét a 26 éves balszélső, Nagy Ivett is – közölte Mucsi Tamás ügyvezető. A válogatottat is megjárt játékos kedvesét, a Pick Szegedhez szerződött Zubai Szabolcsot követve kereste meg a HNKC-t, lenne-e lehetőség arra, hogy náluk szerepeljen. Az érdekek találkoztak, és a felek tegnap megegyeztek: Ivett, aki a kedd délutáni tréningen már részt is vett, a szezon végéig kötelezte el magát az ASA-Consolishoz, a folytatásról ezt követően tárgyalnak.

– Nagy Ivett nem csupán a balszélen, több poszton, például irányítóként és a jobb oldalon is bevethető – mondta Farkas József, a Vásárhely vezetőedzője. – Leigazolása mindenképpen erősítést jelent, szélesedik a repertoárunk, a variációs lehetőségünk. A lécet nem tettük magasabbra, továbbra is a nemzetközi szereplést jelentő helyezés – ami akár az ötödik is lehet – elérése a cél. Elárulhatom: pont jókor érkezik, mert Szepesi Ivett a jobb lábán sajnálatos módon részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, rá legalább három-négy hétig nem számíthatunk.

- Megkönnyítette a döntésemet, hogy olyan remek erőkből álló együtteshez igazolhattam – árulta el lapunknak Nagy Ivett –, mely minden poszton legalább két jó játékossal rendelkezik. Szerintem most erősebb, mint a Dunaferr. Bízom benne, hogy jól érzem majd magam Vásárhelyen, bizonyíthatok, és hasznára lehetek a csapatnak. Segítheti, megkönnyítheti a beilleszkedést, hogy a keretben több egykori újvárosi játékostársam is van.

Kisvárdától a HNKC-ig

Nagy Ivett 1982. június 28-án született Kisvárdán, eddig a Kisvárdában, a Dunaferr NK-ban és a Debrecenben kézilabdázott, legújabb klubja az ASA-Consolis HNKC. Válogatottként junior világbajnoki ezüstérmet szerzett, a felnőtt nemzeti együttes tagjaként pedig Európa-bajnoki bronzot akasztottak a nyakába. Klubszinten legemlékezetesebb sikereit a Dunaújvárossal érte el: négyszer-négyszer nyert bajnokságot és Magyar Kupát. Az Ivi vagy Ivettke becenévre hallgató balszélsőnek Kocsis Erzsébet a példaképe.

Forrás: hnkc.eu

Nagy Ivett boldogan tér vissza
Nagy Ivett a Debrecenben



További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi