Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

A csapatkapitány

2008. november 22. 7:19

Az ősz folyamán a Vasas SC fiatal csapata számára túl erősnek bizonyult az első osztály mezőnye: mindössze egyetlen győzelemmel várják a folytatást. A együttes góljainak közel egyharmadát Balog Beáta szerezte.

A csapatkapitány
A nyáron alaposan átalakult játékoskeretben Balog Bea a maga huszonnégy évével a csapat egyik legrutinosabb játékosának számít. Úgy pedig, hogy a sokáig sérült Kupricsenkova csak az utolsó fordulókban lépett pályára, Kordyuk pedig hasonló okokból szinte egy percet sem játszott, ténylegesen rá hárult a feladat, hogy a bajnoki mérkőzések során összefogja rutintalan játékostársait.

Bea ennek a szerepnek tökéletesen megfelelt, a mérkőzések többségén igazi vezéregyéniségnek bizonyult. Nem kis szerepe van abban, hogy azt mondhatjuk, a lányok játéka a vereségek ellenére is javuló tendenciát mutat, van rá remény, hogy a tavasz során kiharcolják a bennmaradást.

Balog Bea 12 mérkőzésen 94 gólt dobott, ezzel a bajnokság góllövőlistájának a harmadik helyén áll. Sokat jelentett, hogy biztos kezű büntetődobóként is számíthatott rá a csapat, 36 kísérletből 29-szer betalált. Az utolsó fordulóban, a Dunaferr ellen vívott meccsen játszotta élete 150. NB I-es bajnoki mérkőzését.

- A bajnokság kezdete előtt mire számított?
- Megmondom őszintén, egy nyert meccsnél mindenképpen többre. Tudtam, hogy nehéz dolgunk lesz, hiszen nagyon fiatal a csapatunk, de két pontnál mindenképpen többre számítottam.

- Mennyire kell másként játszania a mostani csapatban, mint például a tavalyiban?
- Nekem eredetileg balszélső a posztom, de most középen számít rám az edzőm, így teljesen mást kell játszanom, mint amit korábban megszoktam. Komoly felelősséget jelent a csapatkapitányi tisztség betöltése is, hiszen példát kell mutatnom a többieknek játékommal, hozzáállásommal egyaránt.


- Hogyan élik meg a vereségsorozatot, beszédtéma ez egymás között?
- Úgy látom, az egyéni vérmérsékletétől függ, ki, hogyan emészti meg a kudarcsorozatot. Van, akin ez jobban látszik, van, akit látszólag nem túlzottan visel meg. Azért remélem, minden csapattársam az előrelépés lehetőségein töri a fejét. Összességében azt gondolom, nem viselte meg a csapat harci morálját az őszi idény.

- Vannak jelek, hogy fejlődik a társaság, de mi kell ahhoz, hogy tavasszal sikerrel, a bennmaradást kiharcolva teljesítsék a rájátszást?
- A legfontosabb, hogy a sérülések elkerüljenek minket. A végén rengeteget pluszt adott a játékunkhoz, amikor Olga Kupricsenkova már köztünk lehetett, és ugyanígy nagy szükségünk lenne a rutinos Kordyuk jelenlétére is. Van esély a bentmaradásra, és ezt nem csak a kötelező optimizmus mondatja velem. Ehhez elsősorban az kellene, hogy hazai pályán több pontot szerezzünk.

- Személy szerint melyik volt a legemlékezetesebb meccse az idény során?
- A Dunaferr elleni, és nem csak a jubileum okán, hanem mert ekkor szereztem a legtöbb gólt, és a játék is tényleg jól ment. Az ellenfél kispadján ráadásul a válogatott edzője ült, úgyhogy emiatt sem volt számomra mindegy, hogy milyen teljesítményt nyújtok.

- Mik a távolabbi tervei a pályán és a magánéletben?
- Eredetileg Vasas-nevelésű játékos vagyok, de sokáig a Spartacusban játszottam. 2006 nyarán, amikor visszaszerződtem a Fáy utcába, teljesen más volt a jövőkép. Nagy terveket szövögettek a szakosztály irányítói, idén például már nemzetközi kupában kellett volna indulnunk. Ezek, mint tudjuk, nem valósultak meg. Nekem nyáron lejár a szerződésem, vannak ajánlataim itthonról és külföldről egyaránt. Azt azonban elmondhatom, hogy hazahúz a szívem, ha kialakulna egy olyan támogatói kör, akiknek a segítségével egy, legalább a középmezőnybeli tagságra alkalmas csapat épülne, akkor szívesen maradnék. A kézilabda mellett jelenleg a TF rekreációs szakán vagyok elsőéves, és a klub segítségével angolul is tanulok. Mindenképpen a sport területén képzelem el a jövőmet, szívesen foglalkoznék például a későbbiekben utánpótláskorú kézilabdázókkal.

Forrás: www.vasassc.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi