Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

A cél: kicsipkézni a Halast

2008. október 25. 8:33

A Kiskunhalas ellen lép pályára szombaton 18 órától az ASA-Consolis-HNKC együttese a női kézilabda NB I-ben. Farkas József jelenleg ötödik helyen álló csapata folytatná remeklését.

A cél: kicsipkézni a Halast
A tavalyi szezonban az első váratlan pontvesztés a szezon előtt anyagi problémák miatt széthulló Kiskunhalas ellen „ütött be” a HNKC-nél, a Rapatyi-csapat 30-29-re kapott ki Bács-Kiskun megyében, úgy, hogy az ellenfél legjobbjai közül többen a Fradihoz, Koroknai, Vörös és Borbély pedig épp Vásárhelyre szerződött. Ez a kudarcot hazai pályán megbosszulták Wolfék (29-23), ám az a negyedik fordulóban elhullajtott két pont kis híján a hatodik hely elvesztését jelentette a szezon végén.

Azóta a csipkeváros csapata megerősödött, legutóbb például hazai pályán legyőzte a Ferencvárost – igaz, ezt a bravúrt a HNKC is elmondhatja magáról. Vásárhelyen mindig kötelező a győzelem az egyik szomszédvár ellen.

"Ha védekezésben úgy teljesítünk, ahogy tudunk, jobbak vagyunk a Halasnál, és ha támadásban fel tudjuk venni velük a versenyt, itthon tarthatjuk a két pontot" - mondta Farkas József vezetőedző. A múlt héten gyenge teljesítménye miatt írásban is figyelmeztetett Pollaková Vasas elleni nyolc góljáról elmondta, igaz, nem mind átlövésből született, azért voltak biztató jelek a játékosnál támadásban és védekezésben egyaránt.

"Hazai pályán nyernünk kell, vagyis ez a mérkőzés is a kötelezően hozandó kategóriába tartozik" – fogalmazott a szakember. "Nagy csata várható, hiszen a Halas legutóbb bravúros győzelmet aratott, lendületben van, igaz, a Ferencvárost mi is megvertük. Ha azt a gyors, eredményes kézilabdát játsszuk, amit az angyalföldiekkel szemben, mi vagyunk a találkozó esélyesei. A védekezésen azonban javítani, szigorítani kell, mert a fővárosban az első negyedórában nem volt túl jó. Intő jel, hogy a Fradival szemben 13–1-es szériát produkáltak a Bács megyeiek, ami remek védekezésről és kapusteljesítményről, valamint sikeres támadásokról árulkodik. Vagyis valószínűleg nem feltett kézzel, és nem abszolút esélytelenül érkeznek Vásárhelyre. Persze mi vagyunk inkább a favoritok, és ezt szeretnénk is realizálni."

A szakember a megsérült Domokos Kingára nem számíthat, míg Földes Kata arra vár, hogy megoperálják a bal vállát, a műtétre várhatóan november elején kerülhet sor.

A találkozót ÉLŐben követhetitek a HunNet Média jóvoltából, és élő bejelentkezésekkel tudósít a helyszínről a Rádió 7 is.

Forrás: delmagyar.hu; promenad.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi