Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Már tárgyal a folytatásról

2008. október 4. 6:48

Tizenegy év után nem szerepel Pálinger Katalin neve a magyar női válogatott keretében. Az Audi ETO harmincéves kapusa nem végleg intett búcsút a nemzeti csapatnak, de a londoni olimpia már nem szerepel a tervei között.

Már tárgyal a folytatásról
Véleménye szerint a magyar csapat megtartja helyét a világ legjobbjai között.

Pálinger Katalin 1997-ben mutatkozott be a magyar válogatottban. Azóta nem volt olyan világesemény, melyen ne lett volna ott a kiváló hálóőr. Három olimpián vett részt – az elsőn rögtön ezüstérmet szerzett –, nyert Európa-bajnokságot, míg világbajnokságon szintén egy második hely a legjobb eredménye.

Ennyi idő és siker után Pálinger úgy döntött, az októberi Világkupát kihagyja, a decemberi Európa-bajnokságon való szereplése pedig még nyitott.

„Már Peking előtt eldöntöttem, hogy egy ideig biztos az olimpia lesz az utolsó világversenyem. Nem végleg mondtam búcsút, de most úgy érzem, esélyt kell kapniuk a fiataloknak, hogy egy rangos, nehéz viadalon szerezzenek maguknak rutint. Szükség van erre, mert az majdnem biztosan kijelenthető, hogy Londonban már nem én védem a magyar kaput. Jó ideje olimpiai ciklusokban gondolkodom, s az újabb négy év nekem nagyon távolinak tűnik" – mondta Pálinger Katalin, aki hozzátette: biztosan furcsa lesz tévében nézni a lányokat, s a híradásokból értesülni az eredményekről, de ebből nem csinál magának problémát.

„Nem tudom, mennyire érint majd nehezen, hogy nem leszek ott, mert ilyenre még nem volt példa. Nem agyalok ezen, mert csak a napi életemet nehezíteném meg. Feladatom sokkal kevesebb így sem lesz, hiszen a klubmunka bőven kitölti az időmet. Ráadásul a célok, a feladatok sem kicsik" – folytatta a kapus.

Pálinger mellett Tóth Tímea és Ferling Bernadett is kihagyja a dániai viadalt. Nagy kérdés, nélkülük mire lehet képes a válogatott.

„Én bízom a csapatban, hiszem, hogy meg tudják oldani a feladatot. Több okból is így gondolom. Egyrészt adott egy gerinc, mely most tehetséges játékosokkal egészül ki, akik megmutathatják, mire képesek. Másrészt pedig szinte mindenhol új csapat épül, a válogatottak keresik a jövő embereit a nemzeti válogatottakhoz" – vélekedett Pálinger, aki szerint hiba lenne temetni a magyar női kézilabdát.

„A sportág népszerűségével jár együtt, hogy nemcsak a pozitív hangvételű kritikák száma nőtt meg, hanem a negatívaké is, kezdve onnan, hogy mindent néhány játékos irányít, a csapat tagjai között nemhogy az összhang nincs meg, de még nem is beszélünk egymással. Ilyenről szó sem volt soha. Kisebb konfliktusok voltak, vannak, s biztos vagyok benne, hogy később is lesznek, de ez természetes ott, ahol ennyi ember dolgozik együtt. Hozzáteszem, semmivel sem volt rosszabb a helyzet a tavalyi vb-n, mint máskor, csak a sikertelenség felnagyította ezeket a dolgokat.

Azt is látni kell, hogy a sportág rendkívüli mértékben fejlődik. Ma már a brazilok, az angolaiak vagy akár a kazahok ellen sem mehet senki biztosra. Ezt mi a saját bőrünkön tapasztaltuk az elmúlt egy évben. Ráadásul egy korosztály mintha tényleg kimaradt volna a nemzetközi vérkeringésből, ám a mostani tizennyolc évesekben óriási lehetőség van. Nem szeretnék hazabeszélni, de éppen Győrben bontogatják olyan tehetségek a szárnyaikat, akik akár már Londonban meghatározóak lehetnek. Oguntoye, Deáki, Kovacsics vagy Szölösi minden további nélkül az új válogatott meghatározó alakja lehet, ha ők is úgy gondolják, s biztosan úgy gondolják. Most ők vannak abban a helyzetben, mint annak idején mi voltunk.

Senki ne higgye azt, hogy nekem például annyira könnyű volt. Való igaz, tizennyolc-tizenkilenc évesen már ott voltam a felnőttválogatottban, de évek kellettek ahhoz, hogy a társak megbízzanak bennem. Márpedig egy kapusnál ez lényeges szempont. Velem is megesett, hogy a rutinos játékosok néztek hátra, ki is áll a kapuban, képletesen kire is kell bízniuk magukat, de ezzel nem foglalkoztam. Úgy álltam oda, hogy meg tudom csinálni. Huszonhárom évesen első számú kapus lehettem, s szinte minden világversenyen majdhogynem az első perctől az utolsóig én védtem. Ezért is lesz jó most egy kis pihenés, ami a már említett klubmunka miatt azért nem azzal telik, hogy csak ülök, s nézem a meccseket" – mondta a sportág egyik meghatározó alakja.

A magyar női kézilabdát sokan azért is féltik, mert a győri csapat egyre jobban kimagaslik a mezőnyből, s osztrák, illetve szlovén „mintára" egycsapatossá válik a pontvadászat. Erről így vélekedik a kapus: „Ez egy kétoldalú dolog. Egyik részről örömteli, hogy a városban ilyen szintű csapat van. Bár mindenki biztos a sikereinkben, éppen ebből fakadóan azért a nyomás is nagy rajtunk. Ez persze az eredményekkel jár, emiatt nem is szeretnék panaszkodni. Az már egy másik történet, hogy a korábban rangadónak számító találkozókon, mint mondjuk a Dunaferr vagy a Fradi ellenin negyedóra után szinte már csak a gólkülönbség a kérdéses, nem az, melyik csapat nyer. Ez elszomorító, s ebből a helyzetből a magyar kézilabda nem is tud profitálni. Ugyanakkor bízom benne, hogy előbb-utóbb azért javul a helyzet, s ismét egyre több erős csapat szerepel majd a bajnokságban. Hogy ez miként valósulhat meg, nem tudom. Vannak erre megfelelő emberek."

A játékos szerződése a szezon végén jár le Győrött. Hogy ezt követően mi lesz, egyelőre nem tudni, bár az tény, a klub és Pálinger beszélgetett a folytatásról.

„Szóba került már a szerződés meghosszabbításának lehetősége, de mindez még korai szakaszban van. Jól érzem magam a csapatban, így nem lenne ellenemre, ha még tovább védhetnék az Audi ETO-ban. A tavalyi idény nagyon jól sikerült, bízom benne, hogy idén is hasonló eredményeket tudunk elérni. De ha lehet, akkor még javítanánk is, bár nem lesz egyszerű, mert a Bajnokok Ligája-csoport nagyon nehéz. Ugyanakkor nekünk senki ellen nincs félnivalónk, s ezt a pályán is szeretnénk majd bizonyítani" – zárta a beszélgetést Pálinger Katalin.

Forrás: Kisalföld (Szabó Gábor)

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi