Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Felemelt fejjel kell továbbmenni!"

2008. augusztus 21. 19:39 © handball.hu

A Békéscsabai ENKSE vezetőedzőjével, az egykori sokszoros válogatott, olimpiai bronzérmes Mátéfi Eszterrel beszélgettünk a pekingi elődöntőről, azaz a magyar-orosz párharcról.

Fotó: V-man
Fotó: V-man
Mátéfi Eszter: Már a meccs legelején lehetett látni, hogy mindkét csapatot nyomja a tét, hiszen olimpiai döntőbe jutni hatalmas teher. Mindkét gárda kapufákat lőtt, és kimaradtak büntetők is, ám sajnos ellenfelünk hamarabb magához ragadta a kezdeményezést. 2-3-nál emberhátrányba kerültünk, ekkor Oroszország átvette a vezetést, majd az előnyt folyamatosan növelni tudta. Az első félidőben rengeteg ziccer kimaradt, mivel a lányok megpróbáltak minél pontosabban lőni a kiválóan (ebben a szakaszban 53 százalékkal) védő Szuszlinának, ez pedig számos kapufát eredményezett. 3-6-nál kettős emberelőnybe kerültünk, amit nem igazán tudtunk kihasználni, ez azt mutatja, hogy nem voltak ott igazán fejben a lányok. Az első játékrész legnagyobb különbsége 6-13 volt, amikor a mieink lelkesedése kicsit talán alábbhagyott. Az elején mindent megpróbáltak a lányok, aztán talán csökkent az abba vetett hitük, hogy igenis meg lehet nyerni a meccset. Ugyanakkor az oroszok önbizalmát jól mutatta Poltorackaja cundere, azaz pörgetett lövése, valamint a test mögötti átadásaik. Gondolom, a csoporttalálkozók során elért kilencgólos siker az ő lelküknek tett jót.

Mindössze kilenc gólt szereztünk az első harminc percben, ez pedig sok mindent elárul: az oroszok szoros védekezésének, és jó kapusteljesítményének köszönhető. Mi, bár próbálkoztunk egy-két keresztmozgással is, mégsem voltunk elég ötletesek támadásban, pedig ezeket a magas, nagytestű játékosokat talán oldalirányba lett volna célszerű kimozgatni. Ellenfelünk persze hatalmas fizikai fölényben volt, gondolok itt például arra, amikor Poljanova és Szamoránsky Piroska került egymás mellé. Mindemellett kiváló lábmunkával védekezett ellenfelünk, amit mi nem tudtunk átjátszani. Volt pár kísérletünk, amikor oldalra mozgattuk őket, ekkor meg tudtuk játszani a beállót, és Tóth Timi is el tudott lőni a sánc mellett, mégsem tudtuk igazán kijátszani a védekezésüket. Amikor pedig mégis sikerült, akkor még ott volt a kiválóan teljesítő Szuszlina is a kapuban.

A második játékrészt védekezés-váltással kezdtük, ami nagyon megfogta az oroszokat: hat percig nem is tudtak betalálni Pálinger kapujába. Sajnos ebben a periódusban sem tudtuk a történéseket a saját javunkra fordítani: hétméteres is kimaradt, és az emberelőnyeinket se tudtuk értékesíteni. Ez döntő lehet egy ilyen kaliberű meccsen. A vízilabdában szokták azt mondani, hogy aki jobban értékesíti az emberelőnyös helyzeteit, az nyer.

handball.hu: Minek tulajdonítod Görbicz Anita a megszokottnál gyengébb teljesítményét?
Mátéfi: Nagyon nagy a teher rajta: tőle várják, hogy a csapatot irányítsa, hogy minden tőle induljon. A románok ellen az volt a csapat erénye, hogy Anita mellett hozzá tudott tenni a játékhoz Ferling, Vérten, Kovacsicz is. Ezért tudtunk győztesen kijönni abból a párharcból. Természetesen kicsit más szint a román és az orosz gárda. Utóbbiak sokkal rutinosabbak, kétszeres világbajnokokkal, BL-győztesekkel a soraikban. Görbicz Anita az elődöntőben véleményem szerint kicsit fel is őrlődött a sok test-test elleni ütközésben, emiatt nem tudott jobb formát nyújtani. Lehet, hogy az is visszaveti lelkileg, hogy míg a decemberi világbajnokságon közel százszázalékosan értékesítette a büntetőket, most nem sikerült megismételni ezt a teljesítményt.

handball.hu: Mit tippelsz, ki lesz az olimpiai bajnok, és mi lesz a bronzérem sorsa?
Mátéfi: Mindkét finalistát kiváló alakulatnak tartom, valami belül mégis azt sugallja, hogy az oroszok nyernek. A magyar válogatott nagyon szép eredményt ért el a négy közé jutással, főleg ha a két nagyarányú vereségre gondolunk, amelyek után nem tudtuk, mit hoz majd a jövő. Ezután viszont szerencsére visszanyertük a hitünket. Borzasztóan kell összpontosítanunk a bronzérem megszerzéséhez, mert nagyon nehéz dolgunk lesz Korea ellen. Atlantából én szerencsére bronzzal tértem haza, így saját tapasztalatom alapján mondhatom, hogy hatalmas élmény éremmel hazaérkezni.

handball.hu: A csúfos világbajnoki szereplés után bizonyára még fényesebben csillogna az a bronz…
Mátéfi: A közvélemény sajnos rögtön kudarcról beszél, ha egy sportolónak nem jön össze az érem. Van olyan ember, aki elviseli a terhet, sőt, akkor tud teljesíteni, ha nagyok az elvárások vele szemben, de sokakat ez nyomaszt. A magyar kézilabdázásnak mindenképpen pozitív, hogy a legjobb négy között vagyunk, és biztos vagyok benne, hogy a lányok mindent megtesznek a bronzért. Az orosz meccs előtt bíztam benne, hogy olyan gátak szabadulnak fel, ami előtte esetleg nyomasztotta a csajokat, és nagyon jó teljesítménnyel rukkolnak elő. Úgy látszik azonban, hogy az előző mérkőzésen elszenvedett kilencgólos vereség mély nyomokat hagyott bennük, de nem hiszem, hogy bárkinek is szégyenkeznie kellene. Ahogy Hajdu János is mondta: szépen küzdöttek, felemelt fejjel kell továbbmenni, és mindent meg kell tenni a bronzérem megszerzéséért.

Maradt a bronzszerzés esélye

handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi