Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Zalakaroson a hölgyeink

2008. június 24. 7:53

A hétfői napon lejárt a magyar nőikézilabda-válogatott játékosainak szabadsága, akik három hét pihenő után Zalakarosra utaztak. A fürdőváros egy hétig ad otthont legjobbjainknak, akik aztán majd Tatára teszik át székhelyüket.

Zalakaroson a hölgyeink
A válogatott már hagyományosan a zalakarosi Hotel Karos SPA-ban száll meg, s innen érkezik a héten a délelőtti, délutáni tréningekre. A nemzeti csapat pénteken 17 órától tart a közönség számára nyilvános edzést, s találkozót.

A korábbi kapitány, Németh András helyére januárban az 55 éves Hajdu János került. A szakember a férfi válogatottat is irányította, aztán Kuvaitban és Vácott dolgozott, a megbizatása augusztus 31-ig szól. Irányításával a válogatott a bukaresti olimpiai selejtezőről a lengyelek és a japánok legyőzését követően, a románok mögött a második helyről kijutott az augusztus 8-án kezdődő 29. Pekingi Olimpiai Játékokra.

A nagykanizsai felkészülési túra egy öthetes program része, ahol a minél jobb felkészülés a cél.

"Nagyszerű megoldás, hisz Zalakaros és Nagykanizsa kombinációja remek lehetőség a változatos tréningekre" - mondta Hajdu János szövetségi kapitány. "A héten szombatig csak kétórás edzéseket tartunk. A délelőtti fizikai alapozás, futás, labdás edzés délután még súlyemeléssel egészül ki. Este pedig jöhet a masszázs, víziterápiával kombinálva."

A dél-zalai tréning után a válogatott vasárnap pihen, hogy Tatán folytassa a felkészülést az augusztus 2-i pekingi indulásig. A rövid akklimatizálódás során tovább készülnek, előbb Kazahsztánnal és Kínával játszanak, majd augusztus 9-én az első olimpiai meccsen a svédekkel néznek farkasszemet.

"Szövetségi kapitányként újonc vagyok, de a gárdával hamar megtaláltuk a közös hangot" - így Hajdu János. "Nagyon jó ebben a légkörben együtt dolgozni, s nálam számít a közös munka, éppen ezért fiatal kollégákat is bevontam, sőt a lányok intelligens hozzáállását sem szabad elfelejteni. A selejtezőkön jól vizsgázott komoly szakmai stáb kísért el, így az NBI-es Győr edzője, Konkoly Csaba, és Imre Vilmos, a Dunaferr trénere is sokat segít, sőt Bakos István, a kapusok trénere is a rendelkezésemre áll. Messze van még a kerethirdetés, de azt már lehet tudni, hogy a 19 fős bő keretből mindenki egészséges."

"Három hét pihenő után mindig nehéz belevágni" - kezdte Pigniczki Krisztina, a Dunaferr irányítója, "és sok munka áll előttünk."

Imre Vilmos edző elmondta, minden igényt kielégít ez az edzőtáborozás. Mint már megírtuk, a Dunaferr szakvezetője is utazik majd az olimpiára, mivel Hajdu János szövetségi kapitány ragaszkodott Konkoly Csaba mellett az ő személyéhez is.

"Hárman naponta összeülünk, megtervezzük az aznapi munkát, s megosztjuk egymás közt a feladatokat. A Dunaferrből már csak négy játékos érkezett Zalakarosra, mivel Borbás Rita már nem a mi játékosunk. Tőlünk Ferling Bernadett, Lovász Zsuzsa, Pigniczki Krisztina és Vincze Melinda a keret tagja. Az utazó csapatot a szövetségi kapitány közvetlenül a pekingi utazás előtt jelöli ki. Addig az egész július a felkészülés ideje lesz" - tájékoztott a válogatott edzője.

Imre Vilmos azt is elmondta, hogy a napi két-három gyakorlás tulajdonképpen erőfejlesztést jelent. Futás, medicin-labdázás, úszás szerepel a programban. Ilyenkor a legfontosabb az erőgyűjtés. Ezért is kerestek az előkészületi mérkőzésekre komoly ellenfeleket. Romániával előbb Kolozsváron, majd Nyíregyházán mérkőzik meg a címeres csapat (július 16-n és 18-án), ezután következik a skandináv túra norvég, svéd és dán ellenféllel. Július 30-31-én még két nap Tatán, majd augusztus 2-án utazik a válogatott Pekingbe.

De vissza a zalakarosi edzőtáborhoz. Természetesen a hétvégén már lesznek labdás edzések is, közben pedig orvosi vizsgálatokon esnek át a játékosok. A technikai és főképp a taktikai elemek gyakorlása rendkívül fontos feladat, hiszen az igazi csapatjáték - amolyan Hajdu-féle - csak ezek után alakulhat ki a válogatottnál.

"Egyetlen mérkőzést sem tervezünk a felkészülés első szakaszában, majd csak a harmadik héten lehet erről szó. Úgy látom, sikerült a rövid időt is figyelembe véve komoly, jól átgondolt félkészülési programot összeállítani. Már az első napon azt tapasztaltam, hogy a visszaérkezett játékosok frissen, kipihenten és nagy motivációval várják a munkát. Tudják, mire készülnek! Ez utóbbi rendkívül biztató momentum a játékok előtt" - mesélte a szövetségi edző, Imre Vilmos.

A magyar női válogatott 19 fős kerete: Pálinger Katalin, Herr Orsolya, Vérten Orsolya, Tomori Zsuzsanna, Hornyák Ágnes, Herr Anita, Görbicz Anita, Mayer Szabina (mindannyian Győr), Pastrovics Melinda (Debrecen), Vincze Melinda, Ferling Bernadett, Pigniczki Krisztina, Lovász Zsuzsanna (mindannyian Dunaferr), Tóth Tímea (Hypo NÖ), Kovacsicz Mónika (Viborg HK), Bódi Bernadett (Randers HK), Borbás Rita és Szűcs Gabriella (CS Oltchim Rm. Vâlcea), Szamoránsky Piroska (FTC).

Hajdu Pekingből értékel
Imre Vilmos is a pekingi keretben
Tovább szűkült a pekingi keret

Forrás: Zalai Hírlap és Dunaújvárosi Hírlap

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi