Jevgenyij Vasziljevics, a győzelem óta sokan hívták telefonon?
Jevgenyij Trefilov: Pontosan nem számoltam, de egész este, éjjel, és még reggel is hívtak. Nemcsak engem, persze; a csapatból mindenki vagy két órát azzal töltött, hogy egymásnak adogatta a mobilokat, és válaszolt a hívásokra. Hajnali ötkor meg Toljattiból kezdtek hívogatni – azt hiszem, elfelejtkeztek a három óra időeltolódásról, és amint ott reggel nyolc lett, azonnal beindultak. Bécsben akkor még éjszaka volt. Persze egyikükre sem haragszom, sőt, nagyon jó érzés volt, hogy Toljattiból is sokan gratuláltak.

Az is biztos, hogy a legelsők között gratulált a csapatnak Borisz Gromov, a moszkvai terület kormányzója, aki szinte már a sajátjának érzi a csapatot, és a sikerek részben neki is köszönhetők...
Trefilov: Így van! Látta volna, őt is hogyan megviselte ez a BL-döntő, hiszen az otthoni, minimális különbségű győzelmünk nem volt éppen garancia a sikerre…

Tényleg, mivel töltötték el a döntő előtti órákat? Nagyon izgultak Ön is és a lányok is?
Trefilov: Kívülről persze nem lehetett észrevenni rajtunk, de belül - azt hiszem - mindannyian időről-időre beleborzongtunk, amikor eszünkbe jutott a meccs... Viszont amint kimentünk a pályára, rögtön nyoma sem volt ilyesminek: ott már nincs idő izgulni, játszani kell.

Ön is osztotta azt az eléggé elterjedt véleményt, hogy ennek a BL-döntőnek a Hypo az esélyese?
Trefilov: Részben igen. A Hyponak fantasztikus az irányítója (a koreai Oh) és remek a kezdősora, de amikor cserélni kellene, már nincs kit pályára küldeni... Nálunk ez egyszerűbb: ha elfárad valamelyik játékosom, leülhet és pihenhet, mert találunk helyette valakit, akit bevethetünk.

Régen láttuk Önt ilyen nyugodtnak meccs közben, ugyanakkor fáradtnak is tűnt. Ez a néhány héttel ezelőtti műtétek számlájára írható?
Trefilov: Hát, nem éreztem magam valami jól – még állni is nehezemre esett. Viszont a lányok javarészt azt csinálták a pályán, amit kellett, akkor meg miért keltsem én pluszban a feszültséget...

Kinek a játékával volt különösen elégedett?
Trefilov: Nagyon jó volt Ira Poltorackaja, Ánya Karejeva, Kátya Andrjusina. Érte egyébként ott szurkolt a lelátón az anyukája, aki egyben a csapatunk kapusedzője is. Léna Poljanova is nagyszerű volt – a legfontosabb gólok közül többet neki köszönhetünk. A belső posztokon mindig így kellene teljesítenünk... A második félidőben a kapusunk, Olga Szanko sok szép védést bemutatott. Az ő férje itt él Ausztriában, és fantasztikusan szurkolt neki, Olga nem is olyan régen még maga is a Hypoban játszott, csakúgy, mint Boklascsuk...

A mérkőzés melyik pillanatai voltak a legizgalmasabbak?
Trefilov: A legutolsó percek, mert akkor bármi történhetett volna. Igaz, jól tartottuk magunkat, de a labda gömbölyű...

Sok orosz szurkoló volt a csarnokban?
Trefilov: Először is a teljes orosz követség eljött, a nagykövettel az élen. Hoztak zászlót magukkal, és hangosan szurkoltak is... Elmondhatom, hogy az egész itteni orosz kolónia ott volt, az összes egykori játékosunk, aki korábban a Hypoban légióskodott, és utána itt maradt Európában. Sokan közülük krasznodariak, odavalósi vagyok én is... A bankett után el is mentünk együtt folytatni az ünneplést, és éjszakába nyúlóan emelgettük poharainkat Oroszország és az orosz kézilabda dicséretére. Csak éppen én nem koccinthattam erre a nagy sikerre, a műtétek miatt. Ittam egy korty vodkát, de olyan furcsa íze volt... Mondták, hogy tegyek bele egy kis sót (úgy nem olyan veszélyes), de valahogy nem tudtam rávenni magam...

Melyik volt küzdelmesebb: világbajnokságot nyerni, vagy Bajnokok Ligáját?
Trefilov: A BL sem sétagalopp, persze, de egy világbajnokság azért nehezebb feladat. Ott kilenc meccset kellett játszanunk azelőtt, hogy döntőbe kerülnénk, és az egy igazi maraton. Nem lehet megállni, kifújni magunkat, máris ott a következő ellenfél... Itt, a BL-ben azért van idő körülnézni, és átgondolni a dolgokat... Ha nem nyerünk decemberben a vb-döntőn, ki tudja, sikerül-e elhozni a BL-trófeát? Mert akkor ugyanezeknek a lányoknak a BL-mérkőzések mellett tavasszal olimpiai selejtezőkön is részt kellett volna venniük, és a kettő együtt annyira megviselte volna őket, hogy nem tudni, lett-e volna belőle BL-döntő...

Még egy kérdés: miért nem láttuk Önt a lányokkal együtt a győzelmi dobogón, a kupa átadásakor abban a tűzijátékos kavalkádban...?
Trefilov: Engem? Nem én vagyok a főszereplő, a lányok nyerték meg a meccset a pályán, nem én... Őket kell ünnepelni.

Forrás: Szovjetszkij Szport (on-line), 2008. május 26. (Nr. 17534)

Dán Róbert