Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

ETO: minden idők legjobb idénye

2008. május 29. 7:14

Fennállásának legeredményesebb évét zárta a Győri Audi ETO, miután megnyerte a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát, a Bajnokok Ligájában pedig másodszor jutott a legjobb négy közé.

Fotók: Krizsán Csaba
Fotók: Krizsán Csaba
„Tavaly nyáron többen megmosolyogtak, amikor azt mondtam, minden idők legjobb csapatával vágunk neki a bajnokságnak. Örülök, hogy a csapat nem cáfolt erre rá, s az elmúlt évekhez hasonlóan újfent elmondhatom: minden idők legjobb idényét zártuk" – mondta Vanyus Attila, az Audi ETO elnöke a klub tegnapi évzáróján.

Az eredmények mindenképpen igazolják ezt az állítást, mert ugyan a BL-elődöntőbe egy éve is bejutottak a zöld-fehérek, mint ahogy a Magyar Kupa-elsőségét is meg tudták védeni. Tavaly ugyanakkor csupán második lett a csapat a bajnokságban. Most viszont sikerült ebben a sorozatban is visszahódítani az aranyérmet, ráadásul olyan teljesítménnyel, melyre pontosan egy évtizede nem volt példa a honi pontvadászatban. Akkor a Dunaferr nyerte pontveszteség nélkül az NB I-et, most Görbiczéktől nem tudtak egyetlen pontot sem rabolni az ellenfelek.

„Szerencsére nemcsak a felnőttekre lehetünk büszkék, hanem utánpótlásunkra is, mely idén is igazolta, hogy a világ élvonalába tartozik. A tizenöt évesek az Adidas-kupát, a tizenhét évesek a serdülő-, a tizenkilenc évesek pedig az ifjúsági bajnokságot nyerték meg meggyőző fölénnyel, vagyis női vonalon minden szinten a győri kézilabda volt a legerősebb" – tette hozzá a klubelnök.

Az Audi ETO játékosai ráadásul a válogatottakban is meghatározó szerepet töltenek be. Az olimpiai kvóta megszerzésében komoly érdemeket szerzett Pálinger Katalin, Herr Orsolya, Görbicz Anita, Tomori Zsuzsanna, Hornyák Ágnes és Vérten Orsolya. Az is a szakmai munka elismerése, hogy Konkoly Csaba vezetőedző lett Hajdu János szövetségi kapitány – ő és az MKSZ-főtitkár Sinka László is a vendégek között volt tegnap – egyik segítője, míg Bakos István a kapusedző.

Az utánpótlásban a juniorválogatott kijutott a macedóniai világbajnokságra, nem utolsó sorban Róth Kálmán szövetségi edző munkájának, valamint Deáki Dóra, Drávai Gyöngyi, Kovacsics Anikó és Szölösi Patrícia játékának köszönhetően.

„Ami a jövőt illeti, mit lehet ezek után mondani? Természetesen azon vagyunk, hogy egy év múlva ismét elmondhassuk, hogy felülmúltuk a korábbi eredménysort. Ennek szellemében próbáljuk megerősíteni a keretet. Mint ismert, a kölcsönben lévő Herr Anita és Mayer Szabina visszatér hozzánk, érkezik Gabriela Rotis-Nagy, és még tárgyalásban vagyunk egy játékossal" – zárta mondandóját Vanyus Attila.

Ezt követően hivatalosan is elbúcsúztatta a klub Ana Djokicot, míg a névadó szponzor valamennyi játékosnak egy ajándékkal kedveskedett.

Forrás: Kisalföld

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi