Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Ezer kis nüanszon múlhat a siker"

2008. május 15. 16:13 © handball.hu

A Hypo vezetőedzője, Németh András elmondta, hogy bár a Zvezda elleni BL-döntő első felvonása előtt nagy a készülődés a klubnál, azonban ő mégsem érzi magát feszültnek, hiszen a csapat mindenképpen sikeres évet zár.

"Ezer kis nüanszon múlhat a siker"
handball.hu: Milyen formában készültök a Zvezda elleni Bajnokok Ligája-döntő első mérkőzésére?
Németh András: Jobb állapotban vagyunk, mint a Lada elleni BL-elődöntő előtt, hiszen akkor gyengébb ellenfelekkel készültünk. Most azonban nem volt olyan hosszú a szünet, és jól ki tudtuk tölteni a napjainkat. Múlt héten a Ljubjanával játszottunk tesztmeccset, ezen a héten pedig a Dunaferrt fogadtuk. A BL-döntő két mérkőzése közötti időszakra azonban nehéz volt komoly ellenfelet találni, ezért a jövő héten fiúk ellen fogunk játszani.

handball.hu: A hírek szerint - már a következő szezonra gondolva – több kézilabdázót is teszteltetek. Volt köztük olyan, akit el tudnál képzelni a csapatban?
Németh: A török lány, Serpil Iskenderoglu igen jó benyomást tett rám, azonban a döntés nem az én kezemben van. Ha rajtam múlna, akkor jövőre a Hypot erősítené.

handball.hu: Várhatóan nem lesz könnyű dolgotok a Győrt a BL-től búcsúztató Zvezda ellen.
Németh: Az első mérkőzés után (amikor az ETO a Zvezda otthonában nyert) meglepett a visszavágó eredménye. Érdekes azzal foglalkozni, hogy mi az optimális eredmény az első, idegenbeli mérkőzésen. A környezetemben azt mondják, hogy a kétgólos hátrány a legmegfelelőbb, hiszen az olyan minimális különbséget jelent, amelyet azért be kell hozni. Egy kis különbségű győzelem után ugyanakkor mindenki azt gondolja, hogy a visszavágó egyszerűbb lesz, ugyanakkor azt érzi, hogy a továbbjutás teljes mértékben elvárás. Ezt pedig nem mindenki dolgozza fel jól.

handball.hu: Mi lehet az oroszok elleni siker titka?
Németh: Az, hogy egy góllal többet kell dobnunk náluk. Ezer kis nüanszon múlhat a siker. Ha a mérkőzésen mondjuk száz támadás lesz, abból legalább hatvanhatot meg kell nyernünk.

handball.hu: Nemrégiben megnyertétek az osztrák bajnokságot. Mennyire tudjátok ezt sikerként felfogni?
Németh: Nem igazán. Ezzel kapcsolatban itt egy más jellegű problémával találkoztam, mint otthon. Ez azért nem jelenti azt, hogy nem tudjuk mivel kitölteni az életünket, hiszen megfelelő ellenfeleket lehet találni.

handball.hu: Mennyire érzed az izgatottságot a klubnál? Köztudott, hogy a Hypo számára minden évben a Bajnokok Ligája a legfontosabb feladat, most pedig a fináléban van a gárda.
Németh: Nagy a készülődés, de nem érzem magam feszültnek. Úgy gondolom, hogy ez egy sikeres év volt. A csapat egyértelműen jobban produkált, mint a tavalyi szezonban, úgyhogy jó benyomást keltettünk.

handball.hu: Hajdu János kihirdette az olimpiára készülő bő keretet, melyben Kirsner Erika neve nem szerepel. Mennyire érte őt váratlanul a hír?
Németh: Abszolút felkészült rá.

handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi