Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Megőrizné előnyét a listavezető

2008. március 5. 10:04

A bajnoki címvédő FTC otthonában lép pályára szerdán 18 órakor az Audi-ETO. Nyár óta jelentősen megváltoztak az erőviszonyok, így a mostani összecsapáson a hazai pályát leszámítva minden a győri zöld-fehérek mellett szól.

Megőrizné előnyét a listavezető
Konkoly Csaba együttese az idei bajnokságban még nem veszített pontot, ugyanakkor a Fradi már négyszer is botlott – többek között az újonc Derecske is legyőzte Zsiga Gyula csapatát, sőt, legutóbb a Fehérép-Alcoa otthonában veszített rangadót a fővárosi gárda.

A győriek azzal a nem titkolt céllal lépnek pályára a Népligetben, hogy tovább gyarapítják győztes meccseik számát, mely már harmincra „rúg". Konkoly Csaba is bizakodva tekint az összecsapás elé.

„Úgy is fogalmazhatnék, hogy négypontos mérkőzés lesz, vagyis szeretnénk, ha megmaradna a négypontnyi különbség köztünk és a második Dunaferr között. A Nürnberg elleni találkozó olyan szempontból volt rendkívül hasznos számunkra, hogy hasonlóan a gyors lerohanásokra építi taktikáját, mint a Ferencváros. Éppen ezért ismét nagy hangsúlyt kap játékunkban a precíz visszarendeződés, valamint az ellenfél felállt fal elleni támadásainak hatékony kivédekezése" – kezdte a győriek vezetőedzője.

Mint ismeretes, a németek elleni találkozón megsérült Pálinger Katalin, aki a mostani hatvan percet biztosan kihagyja, de éppen a győri szakvezetés kapusokat érintő taktikája miatt nincs kétségbeesés az Audi-ETO-nál.

„Bár több sajtóorgánumban többször is második számú kapusként írtak csak Herr Orsiról, a szezon során végig mindkettejüket `tűzben tartottuk`, felváltva védtek mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában. Mindig a mérkőzés előtti pillanatokban dőlt el, hogy kettejük közül melyikük kezd. Úgy érzem, ezzel nem is lesz gond, mint ahogy remélhetőleg Oguntoye Viktória is él a lehetőséggel, mely kis túlzással legalább akkora mértékű, mint a szezon előtt az én kinevezésem volt" – folytatta Konkoly Csaba, aki még hozzátette: a játékosok már a hétfői edzésen rendkívül koncentráltak voltak.

„Egy komoly tétmeccs után az első edzés valahogy mindig nehezebben indul el, ráadásul még egy hosszú buszozás után is voltunk, még ha másfél napig tudtak is pihenni a játékosok. Most nyoma sem volt a fásultságnak, száz százalékon pörgött mindenki, rendkívül motiváltan dolgozott a társaság, látszott rajtuk, hogy számukra csak egy eredmény elfogadható a Népligetben: a győzelem" – mondta a győri edző.
Szomorú érdekessége a tavalyi bajnok és ezüstérmes összecsapásának, hogy egyetlen televízió sem tartja közvetítésre érdemesnek...

Pálingernek komolyabb a sérülése

Forrás: Kisalföld

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi