Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Szrnka egykori csapata ellen bizonyíthat

2005. szeptember 30. 17:57 © handball.hu

Szrnka Hortenzia már válogatott játékosként szerződött 2003 őszén Dunaújvárosból a Frankfurt csapatába, s az Odera parti együttest egyből bajnoki aranyéremhez segítette. Idén tavasszal döntött a váltás mellett, s a sok ajánlat közül végül a bajnok Nürnbergét fogadta el. A sors iróniája, hogy a Nürnberg éppen Dunaferr ellen lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Szrnka egykori csapata ellen bizonyíthat
- Hogy érzed magad úgy csapatodban, hogy sikerült a beilleszkedés? Mennyire másabb a környezet, mint Frankfurtban volt?
- Köszönöm, jól vagyok, csak sajnos a térdem még mindig nem százszázalékos, s ez kissé hátráltat. A csapatba illeszkedés könnyen ment, mert nagyon rendesek a társaim, igazi egységet alkotunk. A játékunk még nem állt össze igazán, főleg védekezésben kell összehangolódnunk. Összességében azt mondhatom, minden másabb, mint Frankfurtban. A csapat ott is remek volt, de sajnos egy évig nem folyt megfelelő szintű edzésmunka, ezt most kell pótolnom. Szerencsére Herbert Müller remek edző, így biztosított a magas a szakmai munka. Nürnberg nagy és gyönyörű város, több sportág is komoly erőt képvisel a focin és a jégkorongon át egészen a kosárlabdáig. Viszont éppen emiatt alacsonyabb a nézőszámunk.

- Mi az elvárás a csapat fele a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában? Hogyan ítéled meg az esélyeket a Dunaferr elleni selejtezőn?
- A bajnokságban egyértelmű a cél: megvédeni mind a két tavalyi címet, a Bajnokok Ligájában pedig addig jutni, ameddig csak tudunk. Óriási dolog lenne, ha sikerülne a Dunaferr ellen főtáblára kerülnünk. Két videofelvételünk is van a magyar csapatról, igyekszünk alaposan felkészülni. Az esélyeinkről annyit mondok, hogy minden a pályán dől el. Nem szeretnék előre jóslatokba bocsátkozni.

- Vannak-e sérültek a csapatban?
- A maródiak listája változatlan: a beállós Georgeta Dinis-Virtic és a kapus Marianna Gubova nem játszhat.

- Amióta Németországba szerződtél, most játszol először a Dunaferr ellen. Mennyire lesz furcsa számodra?
- Így van, ez az első meccsem egykori csapatom ellen és nagyon izgulok. Borzasztóan furcsa lesz, de ugyanakkor várom is.

Szrnka Hortenzia
született:
1981. május 28., Gyula
magassága/testsúlya: 188 cm/81 kg
posztja: átlövő
klubjai: Békéscsabai NKC, Dunaferr SE, HC Frankfurt, Nürnberg (német)
első válogatottsága: 2001. április 12., Nagykanizsa (Oroszország 27-29)
válogatottsága/góljai: 41/68
legjobb eredményei: vb-2. (2003), Eb-5. (2002), EHF-kupa-2. (2003), 2x magyar bajnok, MK-győztes, német bajnok, junior-vb-2. (2001), junior-vb-4. (1999)

handball.hu (pl)

BL: Szrnka volt csapata ellen játszik
Szrnka Nürnbergbe szerződött

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi