Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Riesában Norvégia nyert

2005. március 6. 18:58

Ezen a hétvégén Németország is megrendezte négycsapatos tornáját Riesában, amelyen a házigazdák mellett az Európa-bajnok Norvégia, az olimpiai hatodik Spanyolország, valamint Horvátország vett részt. A tornát hatalmas csata után végül a Breivik-tanítványok nyerték, miután egy góllal sikerült legyőzniük a vendéglátókat.

Emrich jól debütált (fotó: mdr.de)
Emrich jól debütált
(fotó: mdr.de)
Bár a rangos tornán izgalmas mérkőzések helyett többnyire nagyarányú norvég, illetve német sikerek születtek - és a meccsek nézőszámán ez meg is látszott -, a mai utolsó találkozó volt az ellenpélda. A közönség elégedett is lehetne... De ne szaladjunk ennyire előre.

Pénteken a németeknek öt góllal sikerült győzniük a női vonalon kevésbé erős horvátok ellen (30-25), és a norvégok is hatalmas, tizenötgólos sikert könyvelhettek el az első nap az inkább klubcsapataiban erős Spanyolország ellen (22-37). Németország együtteséből a Dániában kégióskodó Grit Jurack játékát lehet kiemelni, aki nyolcszor talált a hálóba. A horvátoknál Arslanagic és Pusic dicsérhető. A spanyolokban Begona Fernandez tartotta a lelket, a norvégoknál Kari Mette Johansen és Linn Kristin Riegelhuth alakított felejthetetlent, de Katrine Lunde sem védett rosszul.

Szombaton Norvégia folytatta a menetelést, egy híján húsz góllal kerekedett felül Horvátország nemzeti válogatottján (22-41). Katja Nyberg valamint Camilla Thorsen 7-7 találatát csodálhatták a nézők, a másik oldalon pedig Arslanagic és Horvat lőtt 6-6 gólt. A németek a spanyolokat verték kilenc góllal (19-28), az Eb-5. csapatból Maren Baumbach, az olimpiai 6. együttesből pedig Marta Mangue talált a hálóba kilencszer.

Végül a torna utolsó napján a harmadik és az első hely sorsát döntöttek el a csapatok, hiszen az addig nyeretlen horvát és spanyol csapat, valamint a 4-4 ponttal rendelkező Németország és Norvégia csapott össze egymással.

A spanyol csapatban a 9 gólig jutó Patricia Alonso és a 7 gólos Beatriz Morales volt a legeredményesebb. A horvátoknál ezúttal ismét Arslanagic (6 gól), valamint Maja Cop (5 gól) volt a legjobb. Ez viszont csak arra volt elég, hogy a 2. félidő elején kiegyenlítsenek, a csata végén újra a spanyolok koncentráltak jobban, és megszerezték a 3. helyet (33-26).

A záró mérkőzés hozta a torna legnagyobb izgalmait. A meccsre kilátogató közel 1500 néző azt bánhatta a meccs végén, hogy kedvenceiknek csak megszorítania sikerült az Európa-bajnok norvégokat. A németek elhúztak az első félidő elején, de a norvégok idejében eszméltek, az első félidő végére ugyanis sikerült előbb kiegyenlíteniük, majd előnyt szerezniük.

A 2. félidő elején aztán Hammersengék növelték előnyüket, majd a németek észbe kaptak, és felkapaszkodtak, kiegyenlítettek, sőt, az 57. percben ia vezetést is átvették. Az előnyt azonban nem tudták megtartani, mert az északi kézilabdázók megmutatták, hogy ők bizony nem adják fel olyan könnyen a mérkőzést. Az utolsó percekben tehát nem működött a német gépezet, bár a németeknek volt még egy utolsó esélyük.

Az utolsó másodpercben szabaddobást ítélt a két játékvezető a német csapat számára, miután véglegesen kiállították Elisabeth Himot. Nadine Krause lőhette volna át a norvég kézerdőt, de hiába volt minden titkolózás, ki lövi vajon a szabaddobást. A norvégok nem mozdultak rá Erfmannra és Stangéra, akik "bemutatták" a lövést, hanem egyszerűen leblokkolták Krause labdáját. Az Európa-bajnokok így megnyerték a mérkőzést (29-30), és ezzel a tornát is.

Armin Emrich azonban egyáltalán nem volt szomorú, és büszke is lehet lányaira, hiszen jól játszottak a mérkőzéssorozaton, így ő maga is jól mutatkozott be szövetségi kapitányként Németország válogatottja élén.

Gro Hammerseng 7, valamint Katja Nyberg 6 gólt dobott, a hazaiaknál Nadine Krause minden büntetőt értékesített, és ezekkel együtt 10 gólt szerzett.

keretek
Norvégia
Németország
Spanyolország
Horvátország


péntek
Németország - Horvátország 30-25 (15-12)
600 néző
Vez.: Licis, Stolarous (LAT)

Németország: Englert, Gräfer (kapusok), Härdter 2, Jurack 8/2, Erfmann 2/1, Wörz 1, Baumbach 5, Reiche 4, Henze 3, Krause 1, Neuendorf, Althaus 3, Stange 1, Müller
Horvátország: Knezovic, Jelcic (kapusok), Hrgovic 4, Cop 2, Golubic 3/1, Kruselj 1/1, Arslanagic 6/1, Koznjak, Horvat, Popovic, Stojkovic 2, Zebic, Pensa 1, Pusic 6
hétméteresek: 3/5 (Jelcic és Knezovic védett Jurack ellen); 3/5 (Golubic mellé, Englert védett Arslanagic ellen)
kiállítások: 6 perc (Müller, Müller, Wörz);10 perc (Pusic, Pusic, Popovic, Stojkovic, Golubic)
az eredmény alakulása: 3. p.: 0-1, 10. p.: 5-4, 12. p.: 5-7, 18. p.: 7-9, 25. p.: 13-9, 29. p.: 14-12, 35. p.: 17-12, 38. p.: 20-13, 43. p.: 20-18, 45. p.: 22-18, 51. p.: 25-20, 56. p.: 26-22, 58. p.: 28-25

Spanyolország - Norvégia 22-37 (6-21)
600 néző
Vez.: Geipel, Helbig (GER)

Spanyolország: E. Lopez, Elegaja (kapusok), B. Morales, Elisabeth Pinedo 3, Pareja 2, S. Garcia, B. Fernandez 5, Fraile 2, Patricia Alonso 1/1, Patricia Pinedo 3, Mangue 1, Jessica Alonso 2/2, Martin 1, Sanroman 2
Norvégia: Beck, Katrine Lunde (kapusok), Nyberg 1, Aamodt, Sörlie-Lybekk, Gustad 4, Kristine Lunde 4/4, Hammerseng 3/1, K. M. Johansen 6, Kristiansen 4, Hilmo 4, Thorsen 4, Riegelhuth 6/1, Haarsaker 1
hétméteresek: 3/6 (Beck védett Gonzales ellen, Lunde Alonso és Bernardo ellen) ; 6/7 (Elegaja védett Riegelhuth ellen)
kiállítások: 8 perc (Fraile, Fraile, Pinedo, Sanroman); 6 perc (Gustad, Hilmo, Riegelhuth)
az eredmény alakulása: 8. p.: 2-6, 18. p.: 2-11, 28. p.: 5-18, 35. p.: 7-25, 41. p.: 12-30, 47. p.: 15-33, 53. p.: 19-33


szombat
Horvátország - Norvégia 22-41 (9-18)
600 néző
Vez.: Geibel, Helbig (GER)

Horvátország: Knezovic, Jelcic (kapusok), Hrgovic 2, Cop 3, Golubic 2/2, Kruselj, Arslanagic 6/1, Pusic 2, Koznjak, Horvat 6, M. Popovic, Stojkovic, Zebic, Pensa 1
Norvégia: T. Pedersen, Katrine Lunde (kapusok), Nyberg 7/2, Aamodt 6, Kristine Lunde 3/2, Hammerseng 3/1, Blanco 1, Ruud-Johansen, K. M. Johansen 1, Kristiansen 3, Hilmo 3, C. Thorsen 5, Riegelhuth 2, Haarsaker 7/1
kiállítások: 4 perc; 4 perc
hétméteresek: 3/4; 6/7

az eredmény alakulása: 1. p.: 6. p.: 2-3, 10. p.: 3-7, 14. p.: 3-9, 18. p.: 3-11, 21. p.: 4-14, 27. p.: 7-16, 29. p.: 8-18, 36. p.: 11-22, 41. p.: 12-26, 45. p.: 14-30, 51. p.: 16-35, 55. p.: 20-36

Spanyolország - Németország 19-28 (9-10)
900 néző
Vez.: Licis, Stolarous (LAT)

Spanyolország: E. Lopez, Elejaga (kapusok), Guerola 1, Elisabeth Pinedo 3, Pareja 1, S. Garcia, B. Fernandez, Fraile, Patricia Alonso 3/1, Mangue 9/5, Jessica Alonso, Martin 1, Sanroman 1, Isabel Negrin, Elisabeth Negrin
Németország: Englert, Woltering (kapusok), Härdter, Jurack 5/1, Erfmann 1, Wörz, Baumbach 9, Müller, Neuendorf, Reiche, Krause 2/1, Althaus 2, Henze 4, Neukamp 5
kiállítások: 4 perc; 6 perc
hétméteresek: 6/9; 3/4

az eredmény alakulása: 9. p.: 1-3, 14. p.: 3-6, 19. p.: 4-8, 22. p.: 7-8, 27. p.: 8-10, 34. p.: 11-14, 40. p.: 14-18, 46. p.: 16-20, 49. p.: 16-22, 53. p.: 19-25


vasárnap
Spanyolország - Horvátország 33-26 (17-14)
1200 néző

Spanyolország: E. Lopez, Elejaga (kapusok), B. Morales 7, Pareja 2, B. Fernandez 2, Fraile 2, P. Alonso 9/7, P. Pinedo 1, Mangue 1, J. Alonso 1, Martin 2, Sanroman 2, Guerola 4
Horvátország: Knezovic, Jelcic (kapusok), Hrgovic 2, Cop 6, Golubic 3, Kruselj 1, Arslanagic 7/1, Pusic 2, Horvat 1, M. Popovic 1, Stojkovic 1, Zebic, Pensa 2, Penezic
kiállítások: 8 perc; 12 perc
hétméteresek: 7/8; 1/2
az eredmény alakulása: 8. p.: 7-2, 12. p.: 9-4, 19. p.: 12-10, 34. p.: 17-17, 39. p.: 21-18, 45. p.: 24-20, 51. p.: 27-21, 56. p.: 29-25

Németország - Norvégia 29-30 (13-16)
1480 néző

Németország: Woltering, Gräfer (kapusok), Härdter, Jurack 4, Erfmann 2, Wörz 2, Baumbach 1, Neuendorf, Reiche, Krause 10/7, Althaus 3, Henze 2, Stange 2, Neukamp 3
Norvégia: Beck, Katrine Lunde (kapusok), Nyberg 6, Aamodt 3, Sörlie-Lybekk, Gustad, Kristine Lunde 1/1, Hammerseng 7/1, K. M. Johansen, T. Kristiansen 1, Hilmo 2, C. Thorsen 4, Riegelhuth, Haarsaker 6/1
kiállítások: 6 perc; 8 perc
piros lap: Hilmo (Norvégia) 3. kiállítása után
hétméteresek: 7/7; 3/3
az eredmény alakulása: 6. p.: 5-0, 10. p.: 7-3, 17. p.: 11-6, 19. p.: 12-10, 24. p.: 12-12, 37. p.: 16-21, 41. p.: 19-21, 48. p.: 21-25, 54. p.: 26-28, 57. p.: 29-28


a torna végeredménye
1. Norvégia 3 3 0 0 108-73 6 pont
2. Németország 3 2 0 1 87-74 4
3. Spanyolország 3 1 0 2 74-91 2
4. Horvátország 3 0 0 3 73-104 0

forrás: www.handball-world.com, www.dhb.de

handball.hu (bghb)

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi