Farkas Andrea is visszatért
2010. január 21. 15:28
Az Alcoa FKC hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint egy luxemburgi együtteshez igazolt az egykori kapuskiválóság, Farkas Andrea.Kulcsár Anitára emlékeznek Szerencsen
2010. január 20. 18:36
A 2004-ben a világ legjobbjának választott kézilabdázó autóbalesetben vesztette életét öt évvel ezelőtt. Egykori általános iskolájában, Szerencsen emlékeznek pénteken Kulcsár Anitára.Győr: Larvik, Krim, Lipcse
2010. január 19. 10:13
Linzben elkészítették a Bajnokok Ligája középdöntő - csoportjainak sorsolását. A Győri Audi ETO KC az 1. csoportba került, a Krim, Larvik és a Lipcse együttesei mellé.Hatásos volt Prokopék fellebbezése
2010. január 18. 20:39
Az Európai Kézilabda Szövetség módosította a Gunnar Prokoppal szemben még novemberben kirótt szankciókat, miután a Hypo NÖ és az érintett is fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen.Zsiga Gyula búcsút int a Budućnostnak
2010. január 18. 18:41
Távozott a ŽRK Budućnost T-Mobile nőikézilabda - csapatának vezetőedzői posztjáról Zsiga Gyula: a montenegrói csapat csak a harmadik helyen végzett Bajnokok Ligája-csoportjában.Három bajnokit követhettek élőben
2010. január 18. 12:24
A hét második felében élő közvetítésekkel jelentkezik a www.cunder.hu. Pénteken Dunaújvárosból, ahová a Győr érkezik, szombaton két mérkőzést sugároznak párhuzamosan: az ASA-Consolis-HNKC SE - Siófok KC és a Váci NKSE - Alcoa Fehérvár KC találkozókat.„Megmutattuk, hogy jó csapat vagyunk”
2010. január 17. 23:39
A BL-csoportkör záró találkozóján, az Oltchim ellen a pályát győztesként elhagyó Győr ETO csapatából Konkoly Csaba vezetőedző mellett Pálinger Katalin és Vérten Orsolya osztotta meg gondolatait a handball.hu olvasóival.A Lipcse a nyolcadik csatlakozó
2010. január 17. 16:22
A BL A-csoportjának utolsó mérkőzésén a győztes Lipcse jutott a nyolc közé, a Byåsen pedig a KEK-ben játszik tovább, így nyolc különböző nemzet csapata küzd egymás ellen a középdöntőben.Csoportmásodikként a legjobb nyolc közé
2010. január 17. 16:14
Az Itxako tegnapi bravúrját követően a Győri ETO-nak ma a csoportelsőségről kellett döntenie a Vâlcea ellen a BL C-csoportjának zárómeccsén. Habár a magyarok kezében volt sokáig az elsőség lehetősége, az végül a románoké maradt.Köszönet illeti az Itxakót
2010. január 16. 18:55
A Győri ETO számára létfontosságú mérkőzést játszottak Estellában. Az Itxako hidegvérrel gázolt át a Zvezda csapatán, s ezzel továbbjutáshoz segítette a Konkoly-alakulatot. Az oroszok a KEK-ben az FCM-mel találkoznak.Kiesett az FCK, KEK-ben a Budućnost
2010. január 16. 18:40
A Bajnokok Ligája D-csoportjának utolsó mérkőzésén a két kieső csapat lépett pályára. A Budućnost hazai pályán magabiztosan verte az FCK-t, így Zsiga Gyuláék a KEK-ben bizonyíthatnak a DVSC ellen.Négygólos zöld-fehér siker
2010. január 16. 18:36
Három találkozóval zárult szombaton az NB I. tizenharmadik fordulója, melyek között két izgalmasnak tűnő találkozó is szerepelt, hiszen az FTC a Hódmezővásárhely együttesét, míg a Siófok a szépen menetelő Dunaújvárost fogadta.