Három meccsel fejeződik be a forduló
2010. február 13. 9:08
Három találkozóval folytatódik, és fejeződik be a bajnokság 17. fordulója. A Hunnia a Veszprémet fogadja, a Siófok a Békéscsabát, a Vác pedig a Hódmezővásárhellyel mérkőzik meg."A lerohanás a legnagyobb fegyverük"
2010. február 13. 0:01
A Győri Audi ETO KC együttese péntek reggel Larvikba utazott, hogy megmérkőzzön a válogatottak sorát felvonultató norvég csapattal. Konkoly Csaba vezetőedző még az indulás előtt adott interjút a handball.hu - nak.Végül nincs meglepetés Halason
2010. február 12. 18:40
Egy mérkőzéssel folytatódott pénteken az NB I. 17. fordulója, melyen a Dunaújváros csapata Kiskunhalason játszott. Félidőben még a hazaiak vezettek két góllal, a végén azonban a vendégek örülhettek.Viszontagságok után érkezett meg az ETO
2010. február 12. 17:38
Többórás késéssel érkezett meg a Győr együttese a szombati BL-találkozó helyszínére, Larvikba, köszönhetően a havazásnak, és a repülőgép futóművével is akadtak problémák.Mayer hátsérülés miatt nem utazhat
2010. február 12. 12:29
Mayer Szabina a szerdai, DVSC elleni bajnokin kiváló teljesítményt nyújtott, egy szerencsétlen mozdulatnál azonban ráesett a derekára, és az meghúzódott.Bemutatkozik a Larvik II.
2010. február 12. 8:05
A norvég bajnok a BL előző két kiírásában nem jutott a legjobb nyolc közé, ezért az idei szezon eredménye nagy fegyverténynek számít Larvikban. Persze nem elégednek meg ennyivel: a játékosok, az edző és a szakmai stáb is a továbbjutást tűzte ki célul.Jelentősen erősített a Kiskunhalas
2010. február 11. 18:04
Két új játékos leigazolása már biztos, és további két kézilabdázóval folynak reményt keltő tárgyalások. A váci csapattól érkezett kölcsönbe Gerstmár Szilvia, míg az osztrák válogatott Marina Budecevic is a halasiak mezébe öltözik.Lunde reméli, jó páros lesznek Pálingerrel
2010. február 11. 16:57
A handball.hu exkluzív interjút készített a Győri Audi ETO friss szerzeményével, az olimpiai bajnok Katrine Lunde Haraldsennel. A kapus elárulta, már nagyon várja a közös munkát Pálinger Katival.Szuperbajnokkal bővült az ETO-család
2010. február 11. 14:58
Jelentjük: ma hivatalosan is megköttetett a kontraktus a Győri ETO és az olimpiai és Európa-bajnok kapus, Katrine Lunde Haraldsen között. A felek nem kevesebb mint hároméves szerződést kötöttek.Bemutatkozik a Larvik I.
2010. február 11. 0:01
Pozitív emlékképek jelenhetnek meg a Larvik nevének hallatán a Győri ETO szurkolóinak fejében. A norvégok ellen két-két alkalommal játszottak Görbiczék, és mindig továbbjutottak. A Viasat3 élőben közvetíti a szombat délutáni összecsapást.Simán nyert a Győr, kikapott az FTC
2010. február 10. 18:40
Két hétközi rangadóval kezdődött el az NB I. 17. fordulója, Győrben az első két helyezett csapott össze, míg Székesfehérváron a tabella ötödik és hatodik együttese találkozott.Mravíková jövőre is Győrben marad
2010. február 10. 11:57
A Győri Audi ETO KC jobbszélsője, Katarína Mravíková ma délelőtt újabb egy évvel hosszabbította meg szerződését klubjával. A 33 éves játékosnak így még egy évig biztosan szurkolhatnak a zöld-fehér drukkerek.