Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Doppingellenőrzés kéziseinknél

2008. augusztus 3. 11:28

Miután válogatottunk a tegnap délutáni indulást követő kilencórás repülőút után, helyi idő szerint hajnalban, a többi magyar olimpikon társaságában megérkezett Pekingbe, nem sokat kellett várni az első doppingellenőrzésre.

A válogatott az olimpiai faluban Fotó: mob.hu
A válogatott az olimpiai faluban
Fotó: mob.hu
A kontrollra igencsak furcsa körülmények között került sor: délután, négy óra előtt húsz perccel egy svéd hölgy vezetésével feltűnt egy öttagú csoport a magyar szálláshely bejáratánál, és meglehetősen egyedi módját választotta az alanyok kijelölésének.

„A kézilabda-csapatot kívánjuk ellenőrizni, és az előírás úgy szól, hogy attól a három játékostól kérjünk mintát, akit először meglátok" – közölte a NOB-BOCOG munkacsoport ellenőre, aki már félreültette az ajtón kilépő Szamoránsky Piroskát, Bódi Bernadettet és Tomori Zsuzsannát (megjegyzendő: alig hat órával az érkezésüket követően!). Apró problémát jelentett, hogy kisvártatva a másik tizenegy lány is feltűnt a színen, a csapat ugyanis épp edzésre indult. Sinka László sportágvezető szóvá is tette, hogy ebben a stádiumban legalábbis megkérdőjelezhető, hogy ilyen módon „kivonják a forgalomból” a játékosokat, az együttesnek ugyanis joga van ahhoz, hogy gyakorolhasson, teljes létszámban.

A svéd hölgy közölte, hogy nagyon hamar végeznek, ha éppenséggel „kell” a lányoknak, más kérdés, hogy Piroska jelezte, speciel ő pont indulás előtt járt a mellékhelyiségben... Bár az ellenőrök vezetője végül telefonos egyeztetést kezdeményezett a központtal, hogy esetleg este jöhessenek be hozzájuk a lányok, mivel azonban már elindult a papírok kitöltése, továbbá a nyakakba felkerült a „Doping Control Station” kártya, az akkreditációkat pedig a kínai segítők begyűjtötték, végül elkerülendő bármilyen félremagyarázható cselekményt, a három lány Tállay András keretvezető orvossal a falu egészségügyi központja felé vette az irányt. (A MOB kocsikat biztosított arra az esetre, ha időben végeznek, és csatlakozni tudnak a többiekhez.)

Az ellenőrök a női vízilabdázókat is keresték, csakhogy ők – előre bejelentett módon – éppen edzésen voltak. „Semmi baj, majd eldöntjük, hogy utánuk megyünk, vagy visszatérünk este” – mosolygott a svéd ellenőr asszisztense, és később megszületett a döntés: a mintagyűjtés érdekében kiszállnak az uszodába.

Forrás: mob.hu

Olimpia 2008 - további hírek

2009. március 12. 12:53

II. handball.hu közönségtalálkozó

2008. december 24. 0:01

Békés, szeretetteljes karácsonyt!

2008. november 28. 6:49

Görbicz és Pálinger a táblaavatón

2008. november 11. 15:26

Trefilov, egy kicsit másképp

2008. október 11. 7:54

Megvan a nyertes

2008. szeptember 30. 18:58

Mégsem vonulnak vissza

2008. szeptember 30. 12:03

Hajdu a férfi válogatott élén

2008. szeptember 29. 8:02

Olimpiai játék 3.

2008. szeptember 22. 6:47

Olimpiai játék 2.

2008. szeptember 18. 11:46

Módosulhatnak a játékszabályok

2008. szeptember 17. 14:31

Voina, második nekifutásra

2008. szeptember 17. 9:08

Magas nézettségű közvetítések

2008. szeptember 10. 9:44

Egy kapitánycsere hátterében

2008. szeptember 5. 0:04

Vérten újra bevetésre kész

2008. augusztus 30. 11:55

Borkai támogatta Baloghot

2008. augusztus 29. 19:00

Kitüntették kézilabdázóinkat

2008. augusztus 28. 9:28

Az itthonhagyott csapatorvos esete

2008. augusztus 27. 6:59

Ferling: Az éremért hajtottam

2008. augusztus 25. 8:55

„Ha kidobnak, akkor elmegyek!”

2008. augusztus 23. 19:37

"Vegyes érzéseim vannak"