Ismét a Fehérvár játszott a Népligetben
2013. január 30. 18:37
A Győr után a másik BL-résztvevő Ferencváros is lejátszotta hétközben soros bajnoki mérkőzését. A fővárosi zöld-fehérek otthonában egy héten belül másodszor a Fehérvár vendégeskedett.Budapesten ülésezik az EHF vezetősége
2013. január 30. 15:28
2013. március 7-9. között Budapesten tartja soros ülését az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) Végrehajtó Bizottsága.Mörtel Renáta Budaörsön folytatja
2013. január 30. 10:32
A huszonkilenc éves balátlövő az NB I/B nyugati csoportjában szereplő Budaörs-Érdi VSE II. csapatában folytatja pályafutását.Megint összecsapnak
2013. január 30. 8:33
Egy héten belül másodszor is megmérkőzik egymással a Ferencváros és a Fehérvár KC. A Magyar Kupa után ezúttal a bajnokság 16. fordulójának keretében lépnek pályára Budapesten.Neagu ismét komolyan megsérült
2013. január 29. 23:05
A komoly vállműtéte után mindössze néhány hónapja a kézilabda pályára visszatérő Cristina Neagu ismét súlyosan megsérült, így nem léphet pályára a vasárnapi, Fradi elleni Bajnokok Ligája - középdöntő mérkőzésen sem.Tizenhéttel nyert az ETO Békéscsabán
2013. január 29. 18:43
A Békéscsaba - Győr mérkőzéssel megkezdődött a bajnoki alapszakasz 16. fordulója."Jó lenne elégedetlen román arcokat látni"
2013. január 29. 17:24
Az FTC-Rail Cargo Hungaria vasárnap a román Vâlcea vendégeként kezdi meg a középdöntőt a Bajnokok Ligájában. Cifra Anita, a zöld-fehérek beállósa a Hathárom Tv-nek elmondta, hogy csoda lenne számukra az elődöntőbe jutás, de nem lehetetlen. Megszólalt a ...Cifra, Zácsik: újabb három év
2013. január 29. 12:37
Ahogyan a támogatói szerződésekben is már előre tekintenek a Ferencvárosnál, úgy a jövő csapatát is el kell kezdeni építeni. Két válogatott kézilabdázójával már megegyezett a klub: Cifra Anita és Zácsik Szandra újabb három évre szóló szerződést írt alá.Korábban kezdik a fordulót
2013. január 29. 8:20
A Bajnokok Ligája-középdöntő mérkőzései előtt egy előrehozott meccsen készülhet a nagy menetelésre az ETO, méghozzá az alsóházban álló Békéscsaba ellen.Nincs már jegy a Podgorica ellen
2013. január 28. 18:43
A Budućnost Podgorica győri vendégjátékát a rendőrség kiemelt kockázatú eseménynek nyilvánította, e miatt csökkentették a Magvassy Mihály Sportcsarnok befogadó képességét is. A klubnak emiatt már nincs módja a mérkőzésre jegyet értékesíteni.Tomori játszhat a Vâlcea ellen
2013. január 28. 14:22
A tavaly novemberi Larvik - FTC mérkőzés 58. percében Tomori Zsuzsannát azonnali piros lappal kiállították. Az ügyet az EHF vizsgálta. Fenn állt a mérkőzésekről való eltiltás lehetősége is. Végül pozitívan alakult az EHF döntése, és Tomori pályára léphet vasárnap Valceában.Damnjanović pihenőre kényszerül
2013. január 27. 20:26
A Podravka két felkészülési mérkőzést játszott a Krim vendégeként a hétvégén. A horvátok szerb átlövője, Sanja Damnjanović, az első meccs végén eltörte a lábujját, így másfél hónapos kihagyás vár rá.