Újvárosi győzelem Budapesten
2013. február 2. 18:45
Az NB I. alapszakaszának 16. fordulójából három mérkőzést rendeznek szombaton. A BSE otthonában a Dunaújváros játszott, Érden a Siófok vendégeskedett, a Veszprém pedig a Debrecennel csapott össze hazai pályán.Kiváló forma, nagyarányú ETO-siker
2013. február 2. 15:39
A Bajnokok Ligája 1. középdöntő - csoportjában már egy héttel korábban megkezdődtek a küzdelmek, az ETO azonban a hivatalos kezdési időpontban lépett először pályára. A címvédő Budućnost együttesét fogadták a kisalföldiek.Kőkemény helyzetbe hozta magát a Vác
2013. február 2. 14:02
Februárban a KEK-ben is folytatódnak a küzdelmek. Az egyetlen magyar érdekelt Váci NKSE a BL-ből kiesett Podravkával találkozik a nyolcaddöntőben. A párharc első csatáját idegenben vívták a lányok.A hosszabb kispaddal vernék meg a Fradit
2013. február 2. 10:50
A CS Oltchim Rm. Vâlcea százszázalékosan tudta le a csoportkört a Bajnokok Ligájában. A Ferencváros is kitett magáért, csupán egy vereséget jegyzett, a további öt meccset megnyerte, így ő már elérte az idény előtt kijelölt célt. Ám menet közben szokott megjönni az étvágy.Rangadó az Elektromos Csarnokban
2013. február 2. 9:24
Szombaton a nemzetközi kupamérkőzések mellett a bajnokság sem szünetel, hiszen az NB I. 16. fordulója három mérkőzéssel folytatódik.Hrupec: Felkészültek leszünk
2013. február 1. 22:05
A szombati Podravka - Vác KEK - találkozót megelőző sajtótájékoztatón először a váci játékosokat dicsérte a horvátok vezetőedzője, Neven Hrupec, majd arról is ejtett néhány szót, hogy mire lesz szükségük a győzelemhez.Mégis a Népligetben lesz az FTC - ETO
2013. február 1. 14:26
A tegnap megjelent hírrel ellentétben, miszerint Dabason lesz az FTC - ETO mérkőzés, mégis a népligeti Elek Gyula Arénában rendezik meg a bajnoki rangadót.Egy jó startban bízik Tervel
2013. február 1. 12:33
Szombaton kezd neki a Győri ETO a BL következő hatfordulós szakaszának. Ezzel kapcsolatban Ambros Martín vezetőedző és a védő-specialista Raphaëlle Tervel gondolatait olvashatjátok."A középdöntő legfontosabb meccse jön"
2013. február 1. 3:00
A Ferencváros spanyol válogatott átlövője, Nerea Pena izgatottan várja a hétvégi, romániai mérkőzést a Vâlcea ellen. A játékos bízik benne, hogy pont ez a két együttes lesz az, amely ebből a középdöntő - csoportból az elődöntőbe jut.Adžić küzdelmet vár el játékosaitól
2013. január 31. 22:46
Azzal, hogy a Budućnost bekerült a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, teljesítette a szezon elején megfogalmazott elvárásokat. A BL-címvédő trénere, Dragan Adžić beszélt arról, hogy mi várható a Győri ETO elleni találkozón.Dabason lesz az FTC - ETO meccs
2013. január 31. 14:47
Nem a Népligetben, hanem Dabason rendezik a Ferencváros - Győr bajnoki találkozót, amelyre március 6-án kerül sor.Májusban kerül sor az MK-döntőre
2013. január 31. 12:26
A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága az NB I-es Liga javaslatait figyelembe véve módosította a 2012/2013-as felnőtt női NB I alapszakaszának 21-22. fordulója és rájátszása, illetve a felnőtt női Magyar Kupa négyes döntőjének időpontjait.