Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Európa-bajnokság: az út elején

2016. november 30. 18:48

Öt nappal a magyar válogatott első európa-bajnoki mérkőzése előtt sajtótájékoztatót tartott a Magyar Kézilabda Szövetség.

Európa-bajnokság: az út elején
Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke elmondta: az MKSZ Elnöksége ezúttal a csoportból való továbbjutáson túl nem jelölt meg hivatalos célt a csapat felé, hiszen a szövetség olimpiai ciklusban gondolkozik, és azzal bízta meg Kim Rasmussen szövetségi kapitányt, hogy a tokiói olimpiára építsen ütőképes csapatot.

A szövetség elnöke két olyan hírrel kezdte a sajtótájékoztatót, amely nem kötődik szorosan az Európa-bajnoksághoz, ám rendkívül örömteli.

"November 17-18-án került sor az Európai Kézilabda Szövetség tisztújító kongresszusára, amelyen nagy sportdiplomáciai sikert értünk el, hiszen Horváth Gabriella, az MKSZ nemzetközi igazgatója, egyben főtitkár-helyettese bekerült az EHF legfelsőbb döntéshozó testületébe, a Végrehajtó Bizottságba, így a 2012-es kongresszust követően az első lehetséges alkalommal visszaszereztük az európai kézilabdázásban azt a helyet, amely a magyar kézilabdát eredményei, hagyományai, jelene és reményeink szerint jövője kapcsán megillet, és még közelebb kerültünk a döntésekhez és azok formálásához" – mondta el Kocsis Máté.

"Kovács Pétert ismét megválasztották a Módszertani Bizottságba, elismerve szakmai munkáját. Szintén fontos és örömteli hír, hogy november 28-án az MKSZ szerződést kötött az Országos Sportegészségügyi Intézettel, azaz a Sportkórházzal. Ennek jegyében több területen is együttműködünk egymással annak érdekében, hogy a magyar felnőtt és utánpótlás-válogatott kézilabdázók térítésmentesen vehessenek igénybe kötelező, valamint ajánlott, a minél hatékonyabb sportteljesítmény elérése érdekében hasznos egészségmegőrző szolgáltatásokat. Ami pedig az Európa-bajnokságot illeti, a világ egyik legjobb edzőjével készülhetünk, akikben töretlen a bizalmunk, és négy évre szóló szerződést kötöttünk vele, a célunk ennek megfelelően az, hogy a tokiói olimpiára építsen erős csapatot. Kérünk mindenkit, hogy hagyjuk a csapatot együtt dolgozni, akkor is, ha örömet szereznek a magyar embereknek, akkor is, ha éppen vesztesen hagyják el a pályát. Úgy vélem, Kim Rasmussen képes visszaadni azt a hitet és lelkesedést, ami sikerre vezethet minket. Mindebből következően az alapelvárás a csapat felé a csoportból való továbbjutás, és az ezáltal elérhető kedvező pozíció a 2017-es világbajnokság selejtezőinek sorsolásakor. Sok sikert kívánunk a csapatnak!"

"Többször is egyeztettem a szövetségi kapitánnyal az elmúlt napokban, és magával ragadott a töretlen lelkesedése és optimizmusa, annak ellenére is, hogy mennyi sérültünk van. A rutinos kézilabdázók mellett számos olyan játékost látok a keretben, akikben ott van a potenciál, hogy megmutassák magukat az Eb-n" – mondta el Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke.

"A Kárpát Kupán olyan összeszedettséget és koncentrációt láttam a csapatban, amelyet már régen. Minden mérkőzés nehéz lesz, de bízom a csapatban!"

Szerdára biztossá vált, hogy Kovacsics Anikó nem szerepelhet az Európa-bajnokságon vádlisérülése miatt, Szucsánszki Zita sorsa, illetve Eb-szereplése pedig a következő napokban dől el.

"Az élet teli van kihívásokkal, minden reggel érhet minket valami váratlan, új fejlemény. Sajnos a Kovacsics Anikó nem lehet ott velünk az Európa-bajnokságon vádlisérülése miatt, Szucsánszki Zita sorsa pedig az elkövetkező napokban dől el" – közölte Kim Rasmussen szövetségi kapitány.

"Ma reggelre Triscsuk Krisztina vállával is problémák adódtak, de a kihívásoknak állunk elébe, mindent igyekszünk megoldani. Nem a kifogásokat keressük, hiszen remek kézilabdázóink vannak, a magyar csapaton kívül nem tudok még egy olyan válogatottat elképzelni, amelyből ha kivesszünk öt kulcsjátékost, akkor is nyerni tudna a románok ellen Romániában. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita kiválását követően öt perc alatt rendezni tudtuk a sorainkat és megnyertük a mérkőzést vasárnap. Úgy megyünk ki az Európa-bajnokságra, hogy mérkőzéseket akarunk nyerni, és ha kikapunk, én leszek a legcsalódottabb, de mindent megteszek azért, hogy ha hibáztam, kijavítsam."

"Szomorúak vagyunk Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita sérülése miatt, bár Zizi felépülésében és pályára lépésében már bízunk. A sok munka, amit elvégzünk mindannyiunk, így az én épülésemre is szolgál, és szeretném megmutatni azt, hogy mekkora potenciál rejlik még bennem" – emelte ki Görbicz Anita csapatkapitány.

"A támadósorból több játékos is kiesett, így tudjuk, hogy a védekezésre még nagyobb hangsúly helyeződik majd" – mondta el Szekeres Klára, a magyar védelem „főnöke”. "Készen állunk rá, hogy fókuszáltan odaálljunk az ellenfél elé, a Kárpát Kupa döntőjében mutatott játékkal pedig olyan mércét állítottunk fel, amelynél nem szeretnénk alább adni. "

"Hosszú lesz az Európa-bajnokság, jó formában érzem magam, de ketten vagyunk a kapusposzton Janurik Kingával, mindkettőnkre szükség lesz a torna folyamán!" – zárta a sajtótájékoztatót Kiss Éva.

A magyar női válogatott kerete:
Kapusok: JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Thüringer HC, német)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Siófok)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), SCHATZL Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

Női Európa-bajnokság, Svédország, 2016. december 4-18.

Csoportbeosztás:
A-csoport (Stockholm): Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B-csoport (Kristianstad): Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C-csoport (Malmö): Montenegró, Magyarország, Dánia, Csehország
D-csoport (Helsingborg): Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország
A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
December 5. 18:30: Magyarország-Csehország
December 7. 20:45: Dánia-Magyarország
December 9. 18:30: Montenegró-Magyarország

Forrás: MKSZ

Magyarország - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi