Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

„A Hypo ismét élcsapat lett”

2009. április 9. 7:34 © handball.hu

A handball.hu a szezon végén Ausztriából távozó szakemberrel, Németh Andrással beszélgetett. A Hypo NÖ edzője elmesélte, nem tartja szerencsésnek, hogy már a BL-elődöntőben magyar együttessel kell megküzdenie csapatának.

„A Hypo ismét élcsapat lett”
Németh András: Szerencsére mindenki hadba fogható a vasárnapi találkozóra. A szokásos módon készülünk, van ennek rendszere: a hét elején kettő, utána pedig napi egy edzéssel. Semmi különöset, extra stresszt nem látok a lányok arcán, ugyanúgy készülünk, mint a tavalyi elődöntő előtt. Egyszóval a Hypo szokásos életét éljük.

handball.hu: Mi a véleményed az idei ETO-ról?
Németh: Nem most kezdtem el velük foglalkozni, egész évben figyeltem őket. A Győr helyzete érdekes, hiszen Brădeanu babavárás miatt kiesett a játékból, és Rotis Nagy sem vált be annyira, mint amit előzetesen gondoltak róla. A Podravkához távozó Đokić is alapemberük volt, ennek ellenére az ETO mégis kimagaslik a magyar mezőnyből. Sokat erősödtek Amorim érkezésével is, akit nagyon jó játékosnak tartok, s aki jövőre már a BL-ben is hasznos tagja lehet az együttesnek.

handball.hu: A másik két elődöntős csapattal (Viborg, Vâlcea) szemben az ETO ellen könnyebbnek érzed-e a csapatod felkészítését? Hiszen nyilván itt áll a rendelkezésedre a legtöbb információ a másik csapatról…
Németh: Ez az érem egyik oldala, ám mindenképpen szerettem volna elkerülni, hogy magyar csapat ellen játsszunk, mert ezt nem tartom túl szerencsésnek.

handball.hu: Valóban százhúsz fradista utazik el vasárnap, hogy a Hyponak szurkoljon?
Németh: Biztosan ennyien jönnek, ha a győriektől kaptak jegyet, akik egyébként kipróbálták a teljes repertoárt azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudnak belépőket szerezni. Én nem tudok százhúsz Fradi-szurkolóról, csak azokról az ismerőseinkről, akik ellátogatnak a mérkőzésre. Ők pedig nincsenek százhúszan.

handball.hu: A hírek szerint óriási biztonsági intézkedések várhatóak vasárnap…
Németh: Nem is olyan régen nagy pofont kapott a Hypo a rendezés szempontjából, amikor a Ferencváros elleni BL-mérkőzésen felgyulladt a terem. Az esetből - gondolom - leszűrték a tanulságokat, s most ezt alkalmazzák.

handball.hu: Miért nem a nagyobb csarnokba viszik a meccset, ahol a tavalyi finálét rendezték, ha ekkora az érdeklődés?
Németh: A döntőt tudomásom szerint kötelező nagyobb létesítményben megrendezni. A Hypo ebben a teremben készül, ez a mi pályánk.

handball.hu: A tavalyi döntő elveszítése után az idei évben csak a döntőbe jutás az elfogadható eredmény a számotokra?
Németh: Mindig az az elvárás, sőt, leginkább a végső győzelem. A csapat (annak ellenére, hogy a költségvetése kevesebb, mint a leggazdagabb tíz külföldi klubé) ismét megújult a pár évnyi „szünet” után, és újra Európa élvonalába küzdötte magát.

handball.hu: Mit gondolsz, mi ennek az oka?
Németh: Egyrészt, hogy a Hypo megnyitotta a koreai és brazil játékospiacot, ahonnan kiváló kézilabdázók érkeztek. Másrészt pedig közelsége miatt nekünk magyaroknak is igen praktikus lépés, hogy ide igazoltunk.

handball.hu: A klubnál eltöltött csaknem két év alatt szereztél olyan tapasztalatokat, amiket akár már jövőre, a Vácnál hasznosítani tudsz?
Németh: Több olyan is van: vannak olyanok, melyeket tovább szeretnék vinni magammal, és természetesen olyanok is, amit másképpen szeretnék ezután tenni, mint itt teszik.

handball.hu: Mik a pozitívumok?
Németh: Az itteni élet, az, ahogy a klub a mindennapokban működik. Gunnar Prokop próbálja egymáshoz közel hozni a játékosokat, és ez annak ellenére működik, hogy mennyire heterogén csapatról van szó. Itt edzés vége után húsz perccel még az öltözőben vannak a lányok, nyújtanak, beszélgetnek, esetleg külön gyakorolnak, senki nem rohan el. Először én is csak tébláboltam közöttük, azután megszoktam. A pálya mellett például van egy amolyan „mindenes”, közösségi terem. Ott szoktunk videózni, beszélgetni, de ott dolgozik a gyúró is. Üdítős hűtők, olvasnivalók is találhatóak, sőt, még ágyak is, ahol pihenni lehet. Jó találmány, közelebb hozza egymáshoz az embereket.

A Hypo NÖ - Győri Audi ETO Bajnokok Ligája-elődöntő első összecsapását a Viasat3 vasárnap 20.15-től élőben közvetíti.

© handball.hu

"Előrehozott finálé az elődöntő"

Külföld - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. április 29. 12:58

Katarina Bulatović visszatér Győrbe

2019. április 29. 7:24

Emilie Christensen a Fradinál

2019. április 16. 18:31

A Vipers-szel elődöntőzik az ETO

2019. április 16. 11:19

EHF-kupa: az Esbjerg kezd otthon

2019. április 14. 13:51

Bejutott a fináléba a Siófok

2019. április 13. 15:36

BL: kiesett a Fradi, négy között az ETO

2019. április 9. 14:57

Bundesliga: a gólkülönbség dönthet

2019. április 7. 14:36

BL: kikapott a Fradi, ETO-siker

2019. április 6. 16:54

Négy gól a Siófok előnye

2019. április 5. 22:59

Öttel kapott ki a Bukarest

2019. április 4. 18:43

Montenegróval egy csoportban