Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Róth: Ebben a csapatban sok van!

2008. augusztus 9. 8:25 © handball.hu

A handball.hu szakkommentátora, Róth Kálmán osztotta meg gondolatait velünk a lányok első olimpiai csoportmérkőzése után.

Fotó: beijing2008.cn
Fotó: beijing2008.cn
Róth Kálmán: Olyan igazi „első mérkőzést” láthattunk Svédország ellen, ahol nem igazán érezték egymást a csapatok, ám az előzmények alapján úgy vélem, hogy nagyszerű eredményt értek el a lányok. Jó példa ez arra, hogy a felkészülési találkozókból soha nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Látszott, hogy a magyarok lényegesen jobbak ellenfelüknél, végig uralták a játékot.

handball.hu: Kiknek a produkciójával voltál maradéktalanul elégedett?
Róth: Most egy kicsit hazabeszélek, de főleg a győri hölgyeknek köszönhetően volt egyértelmű, hogy ezt a mérkőzést ki nyeri. Pálinger fantasztikusan védett, nagyon biztos pontja volt a csapatnak. Ugyanez vonatkozik Vérten Orsira is, és számomra igen kellemes meglepetés volt Tomori jobbátlövőként mutatott egyenletes, jó játéka. Görbicz Anitára meg csak annyit tudok mondani, hogy fél lábbal is világklasszis módjára irányította a többieket.

handball.hu: Hogy látod, miben kell még fejlődniük a lányoknak?
Róth: Úgy érzem, kicsit még benne volt a fejekben az olimpia előtti problematikus helyzet. Néhányuknak több önbizalomra lenne szükségük. Összességében, ha nem is jó formában, de megfelelő állapotban kézilabdáztunk. Tetszett a szélsők produkciója, Kovacsicz teljesítményével is elégedett voltam. Tóth Timiben még sokkal többet látok támadásban, de azt hiszem, ez a győzelem meg fogja nyugtatni mindannyiukat, és további jó eredményekre lehet számítani.

Fotó: beijing2008.cn
handball.hu: Elégedett voltál a sípmesterekkel?
Róth: Nemrég jöttünk haza a junior világbajnokságról, ahol szintén a lett bírók által alkalmazott stílus volt a szokás. Ezzel a két játékvezetővel szemben amúgy nekem igen komoly előítéleteim vannak, mert egyszer Trondheimben „elfújták” egy mérkőzésünket. Ennek ellenére két tehetséges fiatalról van szó. A működésük a svédek ellen nem befolyásolta az eredményt, mi annyival jobbak voltunk. Ha meg véletlenül kicsit megakadt a játékunk, Pálinger hátul jól lerendezte az ellenfelet. Olyan labdákat fogott meg, hogy szemmel láthatóan félt tőle az egész csapat. Jó jel, hogy ilyen tekintélye van ebben a mezőnyben.

handball.hu: Csoportbeli ellenfeleink közül kiket tartasz még verhetőnek?
Róth: Kicsit mintha saját magunkat írnánk le egy-egy ilyen világverseny előtt. Mindegyikükkel szemben van esélyünk, hogy ebből mi fog kisülni, az hamarosan kiderül. A brazilokat mindenképp meg kell vernünk, bár nem számítok sétagaloppra, hiszen óriásit fejlődtek az elmúlt időszakban. Görbicznek talán még jót is tett ez a kis pihenés, és ha tovább javul a lába, teljes értékű lesz. Ebben a csapatban sok minden benne van!

Már csak egy kell a negyeddöntőhöz

handball.hu

Külföld - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. április 29. 12:58

Katarina Bulatović visszatér Győrbe

2019. április 29. 7:24

Emilie Christensen a Fradinál

2019. április 16. 18:31

A Vipers-szel elődöntőzik az ETO

2019. április 16. 11:19

EHF-kupa: az Esbjerg kezd otthon

2019. április 14. 13:51

Bejutott a fináléba a Siófok

2019. április 13. 15:36

BL: kiesett a Fradi, négy között az ETO

2019. április 9. 14:57

Bundesliga: a gólkülönbség dönthet

2019. április 7. 14:36

BL: kikapott a Fradi, ETO-siker

2019. április 6. 16:54

Négy gól a Siófok előnye

2019. április 5. 22:59

Öttel kapott ki a Bukarest

2019. április 4. 18:43

Montenegróval egy csoportban