Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Startol a junior világbajnokság

2016. július 1. 14:52 © handball.hu

Szombaton kezdődik Moszkvában a junior világbajnokság, az 1996-os korosztály utolsó világversenye. Beharangozónkban az ellenfelekről, és persze saját csapatunkról is összegyűjtöttünk néhány érdekes információt.

Startol a junior világbajnokság
Világverő csapatokkal vesz részt Oroszország már évek óta a korosztályos versenyeken, mindig esélyeseknek számít, az ellenfeleknek nem kegyelmez, de győzni mégsem tud, vagy legalábbis ritkán. Az utóbbi tíz évben tizenkilenc különböző Eb-n és vb-n összesen háromszor tudtak csak nyerni (2008, 2011, 2013). Ezen kívül még hétszer játszottak döntőt, és hétszer veszítettek. Dánia négyszer is jobb volt náluk, tavaly mindkét utánpótlás Eb fináléjában ők voltak a jobbak, ráadásul különösebb megerőltetés nélkül. Ez tarthatatlan állapot, és az orosz szövetség azért vitte Moszkvába az idei junior világbajnokságot, hogy végre világelső legyen a világverő orosz csapat. Ezt a versenyt az oroszok saját maguknak rendezik.

A közvetlen felkészülést a vb-re már egy hónappal ezelőtt megkezdték, még Trefilov irányításával. Már június elején a felnőtt Eb-selejtezőre is az U20-as orosz válogatott utazott ki Portugáliába, ahol aztán nyertek 25-22-re (bár Trefilov a felnőtt kapushoz ragaszkodott, és igaza is lett, mert ha nincs Truszova, aligha nyernek az orosz juniorok). Június közepén aztán egy hétre Szöulba utaztak, csak azért, hogy megmérkőzzenek a koreaiakkal is (két éve tőlük kaptak ki az U20-as vb döntőjében, igaz, az egy másik korosztály volt, de biztos ami biztos….) Koreát most sikerült legyőzni 31-27-re. A „rettegett ellenfelet legyűrtük” adta hírül másnap a szövetség honlapja. Igaz, azóta Koreát a svédek is legyőzték, a dánok meg szinte rommá verték, szóval lehet hogy mégsem olyan rettegett csapat? Harminchat nap szünet nélküli közös felkészülés után az oroszok még most sem mehetnek biztosra.

A mi junior válogatottunk három hete készül együtt, igaz, a szóbeli érettségi vizsgák miatt többen csak kihagyásokkal tudtak ott lenni az edzőtáborban. De a világbajnokság első meccsein még lesz időnk begyakorolni mindent amit kell, mert az első hét Moszkvában inkább csak felkészülés lesz az utána következő komolyabb feladatokra.

Üzbegisztán (július 3., vasárnap, 11.00)
Kétévente rendezik meg az ázsiai junior bajnokságot, ahol az üzbég csapat rendszeresen részt vesz, és ahol szinte mindig az utolsó vagy az utolsó előtti hellyel kell hogy beérje. Amióta huszonnégy csapatos a világbajnokság, azóta Ázsiát négyen képviselik, kivéve amikor a rendező ország vagy a vb-cím védője is innét kerül ki, mert akkor öten kvalifikálnak. Most éppen ez történt, jelenleg Korea a címvédő, és így bejuttatta a vb-re az ázsiai bajnokság ötödik helyezettjét, Üzbegisztánt. Ők a tavalyi hatcsapatos tornán mindössze Iránt tudták legyőzni (26-25), a többiektől, Kínától (31-35), Kazahsztántól (30-41), Japántól (19-39) és Koreától (19-51) nagy különbséggel kikaptak. Két éve az U18-as világbajnokságon is valamennyi mérkőzésüket elveszítették, így az utolsó helyen végeztek, még Kongótól is megalázó vereséget szenvedtek (25-34). Elnézve ezeket az eredményeket, Moszkvában az első meccsünk inkább csak egy átmozgató edzés lesz, nem több.

Angola (július 5., kedd, 15.00)
Az ázsiai ötödik helyezett után az afrikai első helyezett következik majd. A Pán-afrikai bajnokságon tavaly kilencedszer győztes Angola magabiztosan jutott túl Algérián (27-20), Egyiptomon (37-23), Kongón (volt Zaire) (37-21) és Kenyán is (40-17). A körmérkőzéses torna legfontosabb, utolsó meccsén viszont megszenvedtek a döntetlenért Tunéziával (21-21), így csak jobb gólkülönbséggel lettek afrikai junior bajnokok. Az angolai kézilabdázás látott már jobb időket is: az U18-asok 2015-ben nem tudták megvédeni kontinensbajnoki címüket, és idén a felnőtt csapat olimpiai felkészülése is egy hónappal később kezdődött, mert az angolai kézilabdaszövetségnek nem volt pénze. Ezt végül valahogy megoldották, de a juniorok külföldi edzőtáborozása már szóba sem jöhetett.

Az angolai korosztályos válogatottak az utóbbi négy utánpótlás világversenyen nem jutottak túl a csoportkörön és csak az elnöki kupában próbálkozhattak, nem sok sikerrel. A jelenlegi korosztály két éve az U18-as vb-n egyedül Kínát tudták legyőzni (31-20), végül vb-20. lettek. Valószínűleg Moszkvában sem számíthatnak ennél jobb helyezésre.

Montenegró (július 6., szerda, 17.00)
A montenegrói juniorok komoly eredményekkel büszkélkedhetnek: két éve a macedóniai ifi-vb-n a legjobb négy közé jutottak és ott a bronzmeccsen mindössze egy góllal maradtak alul Dániával szemben (19-20). Tavaly az U19-es Európa-bajnokságon Horvátországot (25-17) és Szerbiát (21-16) magabiztosan verték, a későbbi Eb-győztes Dániától most is csak egy góllal kaptak ki (20-21). A középdöntőben legyőzték az orosz csapatot (23-22, igaz egy tét nélküli meccsen), majd a torna utolsó két mérkőzésén, a norvégokkal (27-29) és a spanyolokkal játszottak, utóbbiaknál csak kétszeri hosszabbítás után (37-33) bizonyultak jobbnak, és így lettek aztán hetedikek.

Mindez ma már legfeljebb sporttörténeti érdekesség, nem több, mert ebből a junior-válogatottból hírmondó is alig maradt az idei vb-re. Montenegró már a tavaszi kvalifikációs tornán is a két évvel fiatalabb ifi csapatával vett részt. Ezt hazai pályán rendezték, és a két könnyű ellenfél, Grúzia (29-14) és Ukrajna (24-20) nem jelentett komoly kihívást. Moszkvában a tavalyi junior csapatból csak hatan lesznek ott: két kapus, két szélső, egy beállós és egy balátlövő. A korosztály legjobb játékosai, Grbić, Ramusović, Arsenijević, Muratović és a tavaly kereken száz gólt lövő (és ezzel Eb-gólkirály) Jauković mind a felnőtt válogatottal készül a riói olimpiára (igaz, néhányan közülük inkább vésztartalék, arra az esetre, ha valaki a felnőttek közül az utolsó pillanatban megsérülne). Igazán gólerős junior játékos - olyan aki nem Rióba megy, hanem Moszkvába - talán csak egy maradt, a balszélső Pavićević.

Akárhogy is, a harmadik mérkőzésünkön mi is ezzel a montenegrói ificsapattal fogunk találkozni. Ez a válogatott eddig sok babért nem szerzett, a tavalyi U17-es Eb-re például ki sem jutottak, mert a selejtezőben – hazai pályán - a spanyoloktól (19-20) és a szlovénoktól (20-23) is kikaptak, csak Moldovát (35-14) tudták legyőzni. Ez azzal járt, hogy az idei ifi vb-ről is lemaradtak, helyette megkapták a junior-vb-t, ha már amúgyis kéznél vannak és nincs más versenyük. Persze a délszláv csapatokat sosem szabad lebecsülni, és a montenegrói ifijátékosok is bizonyítani akarnak majd, de elnézve az eddigi eredményeiket nem szabad hogy komoly problémát jelentsenek...

Norvégia (július 8., péntek, 15.00)
A norvég csapatot jól ismerjük, talán túl jól is... Két éve, az ifi vb-n a helyosztón már négy góllal is vezettünk ellenük a második félidőben, de egy utolsó másodpercben lőtt szabaddobás góllal mégis egyenlíteni tudtak, és utána a hetesekben már ők voltak jobbak. Így lettek akkor tizenharmadikak (mi meg tizenötödikek). Tavaly a junior Eb-n ki-ki meccset játszottunk velük a négy közé jutásért, a félidőben öt gólos előnyünk volt, innét jöttek fel a norvégok a szünet után, lassan de biztosan. Az utolsó negyedórában két gólt lőttünk összesen, és három hetest is kihagytunk, de az egygólos előnyünket az utolsó másodpercekig meg tudtuk őrizni (végül 25-25 lett a meccs), így aztán mi jutottunk a négy közé, a norvégok be kellett, hogy érjék a hatodik hellyel. Azóta két felkészülési mérkőzést is játszottunk velük itt Budapesten, az egyiket megnyertük (29-26), a másikat nem (30-35).

Márciusban a vb-selejtezőn Görögországot (33-11) és Svájcot (36-18) könnyedén győzték le, Horvátországtól viszont némi meglepetésre kikaptak (17-24). Most júniusban egy skandináv felkészülési tornán a dánoknál egy góllal (28-27), a svédeknél sok góllal (32-20) bizonyultak jobbnak, Koreától viszont vereséget szenvedtek (31-34). Úgy tűnik hogy jelenleg a három északi csapat közül – némi meglepetésre – a norvégok vannak a legjobb formában. A szövetségi kapitány, Tore Johannessen is lelkesen nyilatkozott: „A védekezésünk tényleg kezd összeállni, és a svédek ellen már támadásban is ötletesen játszottunk”. Szó se róla, nem lesz könnyű ezzel az önbizalommal teli norvég csapattal játszani, akiket minden bizonnyal a visszavágás vágya is fűt majd. De lehet hogy egy hitehagyott norvég csapattal rosszabbul járnánk, és mégis így a legjobb minden.

Dánia (július 9., szombat, 19.00)
A korosztályos Európa-bajnok – és világbajnoki bronzérmes – dánokkal világversenyen eddig még nem találkoztunk. Felkészülési tornán is csak egyszer-kétszer, és ezekről sincsenek jó emlékeink. Három éve nyolc góllal kaptunk ki tőlük (27-35), két éve már csak egy gól volt a különbség (13-14, egy 2x20 perces meccsen), tavaly decemberben aztán megint tizenegy (23-34). Ez utóbbi vereség különösen fájdalmas emlék, egyrészt mert hazai pályán, Budaörsön történt, és egy olyan tornán ahol a dánok másik két ellenfele – velünk ellentétben – nem játszott alárendelt szerepet (a románok csak egy góllal maradtak alul (28-29), a franciák pedig két góllal még jobbak is voltak náluk (21-19)). Igaz, mi a torna utolsó napján játszottunk velük, ráadásul nem a legjobb összeállításunkban (legalábbis a meccs első és harmadik harmadában), de az akkor látott tanácstalan játék kínos emlék még így, félévvel később is.

Ez persze nem jelenti azt hogy nincs esélyünk ellenük a világbajnokságon: a csapatuk valamelyest tartalékos lesz (hiányozni fog a beálló Sara Hald és az irányító Simone Petersen), és tavasszal a felkészülési meccseken nem voltak igazán meggyőzőek. A tavalyi Eb-n tizenkettedik Horvátországot kétszer ugyan legyőzték (28-26, 29-23), de csak meglepően küzdelmes első félidők után. Júniusban aztán a svédeket egy góllal verték (19-18) , a norvégoktól egy góllal kikaptak (27-28), Koreát viszont valósággal lesöpörték a pályáról (30-23). Ennek ellenére a dán csapat edzője, Flemming Larsen nem elégedett: „Az a baj, hogy nem játszunk felszabadultan. Mintha folyton az járna a játékosaim fejében, hogy meg kell védeni a tavalyi bajnoki címüket. De ez nem így van: azért megyünk ki a vb-re hogy győzzünk néhány meccsen, semmi több.” Ismerve a dán játékosok mentalitását, a csapat fantasztikus rutinját és kiváló formaidőzését még így is komoly meglepetés lenne ha Dánia nem jutna a legjobb négy közé Moszkvában.

A CSOPORTKÖR UTÁN...

...egyenes kieséses rendszerben folytatódik a világbajnokság. A nyolcaddöntős és negyedöntős lehetőségeink így néznek ki:

- ha a csoportban ELSŐ helyen végzünk, akkor Horvátországot kapjuk és utána Svédországot
- ha MÁSODIK helyen, akkor Franciaországot (esetleg Brazíliát) és utána Oroszországot
- ha HARMADIK helyen, akkor Brazíliát (esetleg Franciaországot) és utána Romániát vagy Németországot
- ha NEGYEDIK helyen, akkor Koreát és utána Németországot vagy Romániát (esetleg Hollandiát).

Az orosz válogatottat el kell kerülni, legalábbis amíg a négy közé nem jutunk. Korea két éve az U18-as világbajnokságon csoportgyőztesként jutott tovább, legyőzte Hollandiát (29-26) és Svédországot

(33-26) is. A negyeddöntőben kikaptak a későbbi ezüstérmes németektől (29-35), de aztán a helyosztón jobbnak bizonyultak az akkor már némileg motiválatlan oroszoknál (28-26), és így lettek ötödikek. Most júniusban több felkészülési meccset is játszottak, felemás sikerrel: a svédek (24-25), a dánok (23-30) és előtte az oroszok (27-31) legyőzték őket, a kitűnő formában levő norvégoknál viszont jobbak voltak (34-31). A koreaiak ellen köztudottan nem könnyű játszani: végletekig nyitott védekezésükkel próbálják megzavarni az ellenfelet, a védők tizenöt méteren fogadják a támadókat és így próbálnak labdát szerezni, amiből aztán villámgyorsan indulva lövik a gólokat. Rögtön a csoportkör után, elsőként a kieséses szakaszban nem éppen ideális ellenfelek...

A brazil juniorok is szokatlanul jó csapatnak számítanak. Két éve az ifi vb-n mindjárt azzal kezdték, hogy megverték a korosztályos Európa-bajnok svédeket (24-23) és utána a nyolc közé jutásért a norvégokat is (29-26). A negyeddöntőben éppenhogy kikaptak Montenegrótól (24-25), de ezt követően a hetedik helyért játszott meccsen Oroszországnál is jobbnak bizonyultak (34-31). Január óta minden hónapban együtt készültek, és most júniusban több felkészülési meccset is játszottak felnőtt brazil klubcsapatokkal. Ezek után biztos, hogy rendkívül motiváltan érkeznek majd a vb-re, komolyan kell őket venni.

A svédekkel tavaly az U19-es Eb-n kétszer is találkoztunk, a csoportmeccsen ők győztek (24-18), végül a bronzmeccsen is, de ott már csak egy góllal (25-24). A mostani formájukat nehéz egyértelműen megítélni: a norvégok gond nélkül legyőzték őket (20-32), a dánok megszenvedtek velük (18-19), Koreánál viszont úgy tűnik, jobbak (25-24). Persze elképzelhető hogy igazából a vb-n mutatják majd meg, hogy mit tudnak.

Franciaországgal már többször is találkoztunk, és általában jó emlékeink vannak róluk. Két éve az ifi vb-n könnyedén győztük le őket (32-20), igaz, annak a meccsnek nem volt komoly tétje. Tavaly a junior Eb-n egy nagyon fontos csoportmeccsen döntetlent játszottunk velük (18-18), és ezzel a legjobb nyolc közé jutottunk. Fél éve felkészülési meccsen is legyőztük őket 31-26-ra. A román junior válogatottat is jól ismerjük: egy éve az Eb-n a csoportban különösebb izgalmak nélkül jutottunk túl rajtuk (24-20), némileg váratlanul, mert előző évben ők voltak a korosztályos világbajnokok. Azóta kétszer is találkoztunk velük, decemberben Budaörsön könnyedén győztünk (27-17), két hete Romániában egy góllal kikaptunk (30-31). Amúgy a hírek szerint itt is négy-öt góllal vezettünk, amíg el nem kezdtünk cserélni azért, hogy más taktikai variációkat is kipróbáljunk. A románok legjobbja, a balátlövő Bianca Bazaliu ráadásul az utolsó előtti edzésen megsérült, és ki kell hagynia a világbajnokságot, ezzel a románok esélyei a jó szereplésre máris gyengültek.

Mindezt figyelembe véve (és persze azt is beleszámítva, hogy a vb-n könnyen borulhat a papírforma) mindenki eldöntheti magában, hogy mi lenne a legjobb. Egy biztos: ez a világbajnokság nekünk tényleg csak a ki-ki meccsekkel fog elkezdődni, az első hetet teljes nyugalommal használhatjuk csapatépítésre és semmi többre.

CSAPATUNK
Utolsó világversenyére több helyen is megváltozott összeállításban utazik ki a junior válogatott. Most először tart a csapattal Tóth Gabi, aki négy éven át eggyel feljebb, az 1994-es korosztállyal szerepelt. (A sajátjaival két meccse volt csak, a tavalyi Eb-selejtezőn Törökország és Finnország ellen.) Tóth Gabi komoly erősítésnek számít, és vele a négy közé jutás reális cél lehet. Három játékos (Kiss Niki, Csala Anita és Helembai Fanni) lemondta a válogatottságot, illetve a vb-részvételt, és most – egy kivétellel – ifikorú játékosok sem lesznek. Helyettük újakat hívtunk be (Szabó Laura, Gindeli Panna, Katona Flóra). Három év után balszélre visszakerült Puhalák Szidónia, és idén először három kapust is neveztünk, legfőképpen azért, hogy a harmadik kapusunk (Wéninger Alexa) ne érezze magát teljesen mellőzöttnek.

Az új játékosokkal játékerőben is jobbak lettünk (azért nem mindenhol), és a csapatszerkezeti problémákat is sikerült szinte mind megoldani. Most, hogy Tóth Gabi van, Bouti Fruzsi balszélen is játszhat majd, és lett három beállónk, igaz Gindeli Pannát csak védekezni visszük, de ki tudja... Szabó Laura a felnőtt NB I legjobb heteslövője, így végre a hetesekkel sem lesz gondunk. A jobbátlövő posztot Hámori Koni egyedül is megoldja, a kapusainkra meg mindig lehetett számítani. Új, motivált játékosok jól jönnek mindegyik válogatottnak, és ilyenekből most nálunk több is van. Az 1996-os korosztálynak ez lesz az utolsó világversenye, bízzunk abban hogy szépen búcsúznak majd...

Magyarország junior válogatottja a világbajnokságon:

Kapusok: Mistina Kitty (NEKA), Gercsó Nóra (Siófok), Wéninger Alexa (ETO).
Mezőnyjátékosok: Katona Flóra (MKC SE), Faluvégi Dorottya [1998] (MTK), Élő Beatrix (ETO),
Hámori Konszuéla (Vác) , Szabó Laura (Érd), Pintér Zsanett (NEKA), Gindeli Panna (DKKA),
Tóth Gabriella (ETO), Ferenczy Fruzsina (DKKA), Bouti Fruzsina (MKC SE), Monori Orsolya (NEKA),
Gerháth Fanni (MKC SE), Puhalák Szidónia (MKC SE).

Dán Róbert

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi