- Susu (Sugár Tímea) és a fehérvári szurkolók elbúcsúztattak az utolsó meccsed előtt. Meglepődtél?
- Nagyon meglepődtem a búcsúztatáson, nem számítottam rá. Susunak köszönhetően a családom is eljött, hogy a játékos pályafutásomtól elbúcsúztassanak. Itt is szeretném a szurkolóknak, Susunak és a családomnak megköszönni, hogy nem felejtették el: nekem ez az életem egyik legfontosabb szakasza volt.

Igaz, a térdem már nem bírta a kiképzést, így elég szerencsétlen módon a lelátóról néztem végig életem utolsó meccsét.

- Vontál már mérleget? Ha visszatekintesz a pályafutásodra, mik a legmarkánsabb emlékek?
- Kezdjük a felnőtt pályafutásom legelején! Azt, hogy még 15 éves sem voltam, 8 évvel azután, hogy elkezdtem pattogtatni a labdát, amikor a bajnok Fradiban pályára léphettem, így visszagondolva nagyon nagy dolognak tartom. Nagyon boldog vagyok, hogy kétszeres EHF-kupa-győztesnek mondhatom magam.

Sajnos nagyon sok sérülés hátráltatott, az utóbbi 5 évben minimum egyszer műtöttek évente, ezt lelkileg is nehéz feldolgozni. Mindig felálltam és csináltam a „dolgom”, de a 9. műtétem után már át kellett gondolnom a hogyan továbbot. És hiába hoztam meg a döntést, hogy abbahagyom a játékot, a tízediket sem úsztam meg... De ezektől függetlenül is azt mondom, hogy nagyon szép, kerek pályafutást tudhatok magaménak. Sok helyen megfordultam, sokat tanultam, nemcsak a kézilabdáról, emberekről, kapcsolatokról is.

- Kik voltak pályafutásod meghatározó személyiségei?
- Kezdésnek megemlíteném a testnevelő tanáromat, aki megtanított kézilabdázni, még 1992-ben, ő Gyimesi Laci „bácsi”. Aztán minden edzőmet felsorolhatnám, mert mindenkitől tanulhattam valamit. A családom is mindig, mindenben támogatott. Sok barátot szereztem a hosszú évek alatt, köztük Susut is, akivel így, hogy edző leszek, tovább tudjuk egymást segíteni. Nem utolsó sorban a férjemet, Tomori Győzőt is a kézilabdának „köszönhetem”.

- Mennyire volt nehéz meghozni a döntést?
- Miután ez volt a 16. szezonom a felnőttek között, és már nem éreztem magamban azt, hogy akár még egy alapozást végigdolgozzak, a jövőmet már nem játékosként építem, így nem volt nehéz döntés.

- Mik a további terveid? Az, hogy edzősködni fogsz, megkönnyítette a visszavonulást?
- Szépen fokozatosan állítottam át magamat a „civil” életre. Férjem, Győző létrehozott egy szakosztályt, ahol dolgozhatok az elkövetkező években. Ezt látva könnyebb elszakadnom a pályától játékosként. Közben felkértek Dabason a női megyei felnőtt csapat edzőjének. Aztán a Vecsés NB II-es felnőtt női csapatának irányítása is az én feladatom lesz jövőre. Ezek a feladatok új kihívást jelentenek számomra, amelyek örömmel és kíváncsisággal töltenek el. Nagyon várom az augusztusi kezdést! Addig pedig kipihenem az elmúlt 24 évet és újult erővel csapok a lovak közé.

Forrás: www.sugarkapuskepzes.hu (Berkesi Péter)