Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Hlavaty Tamás távozik Móvárról

2016. március 12. 6:05 © handball.hu

A Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE elnökségi ülés keretében döntött Hlavaty Tamás vezetőedző menesztéséről. A fiatal szakembert a DVSC korábbi edzője, Varga József váltja a kispadon.

Varga József
Varga József
Hlavaty Tamás a 2014/2015-ös bajnoki szezon során az alapszakaszt követően vette át a csapat irányítását. Menesztésének okai az aktuális szezon során elért eredményekre vezethetőek vissza. "Elnökségi ülés keretében megvizsgáltuk és kiértékeltük a csapat teljesítményét. Nehéz döntés volt, hiszen az eredmények mögött összetett ok-okozati viszony húzódik, de a csapat jövőjének és fejlődésének érdekében határoznunk kellett. A csapat vezetését Varga József veszi át, Tamásnak pedig ezúton is köszönjük a közös munkát és sok sikert kívánunk" – nyilatkozta Dr. Tenk Gábor, a Klub elnöke.

A klub a szakma és a sportbarátok körében egyaránt elismert és sokat bizonyított edzőt szerződtetett a pozícióra, aki hétfőtől veszi át a felnőtt csapat irányítását. Varga Józseffel régóta ápol jó kapcsolatot klubunk, hiszen a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE jogelődjének számító Veszprém Barabás KC működése alatt, közel két szezon során másodedzőként segítette Róth Kálmán munkáját. Ezt követően Debrecenbe szerződött, ahol a két és fél évet felölelő irányítása alatt egy kieső csapatból a stabil középmezőnybe betonozta az együttesét. "Ugyan a csapat szereplése előrevetített egy esetleges vezetőedzői váltást, mégse számítottam rá, hogy engem kérnek fel a feladatra. Örömmel fogadtam a megkeresést, hiszen jórészt olyan játékosokkal dolgozhatok együtt, akiket a veszprémi időszakból adódóan már személyesen is jól ismerek. A bajnokságból hátralévő időszak taktikai és strukturális változtatásoknak ugyan kevésbé enged majd teret, de a játékfelfogáson még sokat csiszolhatunk. Miközben egyfajta előalapozásnak is tökéletes lehet, hiszen tiszta képet kaphatok ahhoz, hogyan alakítsam a következő szezonra érvényes játékoskeretet" – tette hozzá Varga József, a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE vezetőedzője.

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi