Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Szerződéshosszabbítások a Csabánál

2015. április 18. 7:40

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE vezetői hetek óta egyeztetnek a jövő évi keret kialakításáról, és már konkrét fejleményekről tudnak beszámolni a klub elöljárói.

Szerződéshosszabbítások a Csabánál
Péntek délelőtt 2016. június 30-ig meghosszabbította a szerződését Avar György vezetőedző, így a tavaly nyáron érkezett egykori szegedi válogatott szélső folytatja a munkát a csapattal. Avar György, aki korábban a Kecskemét és a Mezőkövesd férfi csapatait irányította az első osztályban, 2014. nyarán érkezett Békéscsabára, és irányításával 16 pontot szerezve a nyolcadik helyen végzett az együttes az alapszakaszban, ezzel a középház tagja lett. A célkitűzés teljesítését követően a felek tárgyalóasztalhoz ültek, és hamar megegyeztek a közös munka folytatásáról.

Két játékos is aláírta az új szerződését, Walfisch Mercédesz és Terenyi Bianka egyaránt egy évvel, 2016. június 30-ig hosszabbította meg a kontraktusát. Walfisch Mercédesz a békéscsabai 2. számú Általános Iskola csapatában kezdte pályafutását, majd 2008-ban lett az Előre NKSE igazolt sportolója. Egy rövid fővárosi kitérőt követően 2012. tavaszán tért vissza Békéscsabára, majd fokozatosan épült be a felnőtt csapatba, ahol egyre több lehetőséget kapott az évek során. Az átlövő tagja lett a junior válogatottnak, majd 2014. nyarán egy felkészülési tornán bemutatkozott a „B” válogatottban is.

Terenyi Bianka 2012. nyarán érkezett Békéscsabára a Veszprém együttesétől, és folyamatos fejlődésének köszönhetően az évek során egyre több szerepet kapott a csapatban. A 2014/2015-ös idényben több alkalommal is bravúrosan teljesített, és nagy szerepet vállalt a legjobb nyolc közé jutásban. A fiatal kapus februárban a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés előtti bemelegítés során keresztszalag-szakadást szenvedett, rehabilitációja hat héttel a műtét után a tervezett ütemben zajlik. Bízunk benne, hogy Bianka már a 2015/2016-os bajnokság elején visszatérhet a pályára, és sok örömet szerez még védéseivel a lila-fehér szurkolóknak.

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2016. június 30-ig érvényes szerződést kötött Dajka Bettinával, így az irányító a következő idényben a lila-fehérek játékosa lesz. Dajka Bettina 1990. október 2-án született, a Ferencvárosban kezdte pályafutását. 2007-ben magyar bajnokságot, 2011-ben és 2012-ben KEK-et nyert a zöld-fehérekkel. 2009-ben tagja volt a magyarországi junior Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző válogatottnak, 2010-ben a junior nemzeti csapat tagjaként ötödik helyezett lett a dél-koreai világbajnokságon. Az irányító a Ferencvárost követően szerepelt a Siófok és a Szeged csapataiban is, a most zajló bajnokságban pedig a Mosonmagyaróvár együttesét erősíti.

„Először is nagyon örültem a Békéscsaba megkeresésének. Ebben a városban a kézilabda komoly múlttal rendelkezik, az emberek szeretik ezt a sportot és sokan járnak a mérkőzésekre. Mióta a Ferencváros kölcsönadási listájára kerültem, eléggé "vándormadár" életet éltem, de úgy érzem, sehol nem okoztam csalódást. Most már szeretnék egy olyan helyre kerülni, ahol a teljesítményemmel segíteni tudom a csapatot a minél jobb eredmények elérése érdekében. Úgy gondolom, hogy ehhez a vezetőség, az edző és a csapattársak is adottak. Bízom benne, hogy a kitűnő csabai közönség támogatása mellett sikeresek lehetünk!" - mondta Dajka Bettina a szerződés aláírását követően.

A klubvezetők tovább folytatják az egyeztetéseket a keret tagjaival, és hamarosan újabb szerződések kerülnek bejelentésre.

Forrás: www.elorenkse.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi