Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Bakó Botond az FKC új vezetőedzője

2014. május 25. 19:26

2014. július elsejétől Bakó Botond tölti be a vezetőedzői feladatkört a Fehérvár KC csapatánál. A fehérvári klub és a 33 éves szakvezető közötti megállapodás két plusz egy évre szól.

Bakó Botond az FKC új vezetőedzője
"Lejárt a szerződésem Békéscsabán, az Előre NKSE vezetői szerették volna, ha folytatom a munkát, korrekt ajánlatot tettek, ám rövid gondolkodás után úgy döntöttem, nem maradok, az FKC kispadját választom. Az elnök, Balássi Imre ugyanis olyan tervet és jövőképet vázolt fel, ami pontosan illik az elképzeléseimbe, olyan élcsapatot akarnak, amely nemcsak itthon, hanem a nemzetközi kupában is a négy közé kerül, sőt, utóbbi helyszínen döntőt vív, és lehetőség szerint meg is nyeri azt" - fogalmazott Bakó Botond.

A bajnokságban többször találkozott a fehérváriakkal, tehát nagy vonalakban már tudja, mire számíthat új állomáshelyén.

"Igen, ismerem a játékosokat, a képességeiket. Nem csak csabai, hanem korábban debreceni edzőként is vezettem a csapatomat a fehérváriak ellen. Az idei mérleg felemás, négyszer találkoztunk, otthon mindig mi nyertünk, idegenben pedig kikaptunk."

- Mikor kezdi a munkát Fehérváron?
- Június végén költözöm a családdal, a nejemmel és a két kislányommal, a nagyobb négy éves, a kicsi pedig két esztendős. Várom az új kihívásokat.



Siti Eszterrel is interjút készített a Fehérvár hivatalos honlapja:

- Biztosan végleges a mostani döntésed, hogy abbahagyod a kézilabdát?
- Nem tervezek kiskaput. Igen, ez a végleges döntés!

- Amikor két évvel ezelőtt Londonban úgy érezted, szeretnél visszatérni, gondoltad volna, hogy ilyen sikeres lesz ez a periódus; és egyáltalán mit adott Neked ez a két ráadás idény?
- Amikor először abbahagytam a játékot, úgy éreztem, elegem van a kézilabdából, és nem gondoltam volna, hogy majd még visszatérek, bár azt éreztem azonnal, hogy ez így egy befejezetlen történet. Aztán idővel egyre többet gondolkodtam ezen, és két év után az élet úgy hozta, hogy lehetőségem adódott a visszatérésre. Nagyon örülök neki, hogy végül így alakult, mert számtalan boldog pillanattal gazdagodtam, és sok jó meccsünk volt. Kellemes, jó élményekkel zárom le ezt a két évet.

- Van olyan kiemelhető élménye pályafutásodnak, amire a legszívesebben gondolsz vissza?
- Mind válogatott, mind klubszinten szép sikereim voltak, melyekre jó visszagondolni. Talán klubszinten a Fradival játszott BL-döntő, a válogatottal pedig a zágrábi és a szentpétervári világbajnokságok azok, amik a legextrább pillanatok voltak, de hál' Istennek tényleg sok boldogságban és örömben volt részem a pályán.

- Eddig is dolgoztál edzőként a klubnál, ősztől viszont már csak ebben a feladatkörben leszel...
- Három korosztály tartozik hozzám, akikkel két különböző versenysorozatban szereplünk. Az OSB-t a serdülő kettővel játsszuk, míg a 2001-esekkel az Erima bajnokságban versenyzünk. A gyerekekkel való foglalkozás abszolút a jelen és jövő is számomra.

- A sok pályán szerzett tapasztalatodból miket tartasz legfontosabbnak átadni a tanítványaidnak?
- A legfontosabbnak azt tartom, hogy szeressék ezt a sportágat, emellett az életkoruknak megfelelő technikai, taktikai érettség is szükséges ahhoz, hogy egy napon felnőtt NB I-es kézilabdásokká válhassanak. Mindig azt mondom, ha valaki tehetséges, az egy ajándék az élettől, viszont csak azzal nem lehet komoly célokat elérni. Az alázat és a kitartás azok a tényezők, melyek a sportolót – de akár az élet bármely más területén dolgozó embereket is – magasabb szintre juttathatják.

- Mivel lennél elégedett pár év múlva edzőként?
- Az eredmény természetesen nem megkerülhető, de nekem az a legfontosabb, hogy lássam a gyerekeket mind egyénileg, mind csapatszinten az aktuális kis céljaink felé folyamatosan haladva fejlődni.

Forrás: www.fkc.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi