Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Finomítani

2013. szeptember 11. 6:47

A bajnokság harmadik fordulójában az MTK-Budapest vendégeskedik a Népligetben. A szerdai találkozóról a hazaiak beállóját, Mészáros Reát kérdezte a www.fradi.hu

Finomítani
NB I., alapszakasz, 3. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - MTK-Budapest SE
18.00, Budapest, Elek Gyula Aréna

Mészáros Rea a nyár nagy részét a nemzeti együttessel töltötte, de augusztus közepétől teljes erőbedobással a Ferencvárossal készült a szezonkezdetre, és már a Győr és a Békéscsaba elleni mérkőzéseken pályára is lépett. „A Győr ellen nem tudtam még annyit hozzátenni. A Békéscsaba ellen, amit gyakoroltunk, azt úgy érzem, sikerült megvalósítanom. Persze voltak benne hibák, de remélem, hogy ezeket ki tudom majd javítani” – mondta a junior Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett beálló.

A bajnokság harmadik fordulójában egy másik fővárosi csapat látogat a Népligetbe. Az FTC-Rail Cargo Hungaria az MTK-Budapesttel szemben hatra növelné szerzett pontjait a tabellán, vagyis tartaná veretlenségét az új szezonban. „Szerintem futós meccs lesz, ahol támadásban tudjuk gyakorolni a figurákat, ezenkívül pedig a védekezésünket is finomíthatjuk. Amennyiben lehetőséget kapok, remélem, még inkább sikerül belerázódnom a csapat játékába, hogy később az esetleges, nehezebb feladatokat is meg tudjam oldani” - mondta.

Elek Gábor együttese nehéz sorozat közepén tart, hiszen két kemény bajnoki mérkőzésen van túl a zöld-fehér együttes, ráadásul hétvégén a Bajnokok Ligája selejtezőjében kell helyt állniuk a lányoknak. Ebben a feszített tempóban, az MTK-Budapest elleni csata valamelyest könnyebbnek ígérkezik. „A csapat valamennyire rá tud pihenni a hétvégére, de jó, hogy mégis van egy mérkőzésünk, tehát annyira mégsem engedhetünk ki. Szerintem ez a csapat senkit nem becsül le. A megszokott módon készülünk az MTK ellen is. Mindenképp győzni szeretnénk, minél magabiztosabban. Hazai pályán, a saját közönségünk előtt nem is lehet más célunk” - fogalmazott a beálló.

Forrás: www.fradi.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi