Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Három világverseny, három döntő

2013. augusztus 4. 19:49 © handball.hu

A magyar strandkézilabda válogatott magyar idő szerint 22 órakor döntőt játszik a brazilok ellen a Világjátékokon. Gróz János írását olvashatjátok cikkünkben.

Három világverseny, három döntő
Frappáns válasz ez a kétkedőknek.

Szombaton este elődöntőt játszottunk a norvég válogatottal, itteni idő szerint este 18.20-kor. Meg kell mondanom, kicsit tartottunk ettől a mérkőzéstől, az itteni verseny folyamán még nem láttuk azt a határozott, de okos játékot, ami az Európa-bajnoki versenyzésünket jellemezte a végén. Nagyon reméltük, hogy ahogy nő a tét, úgy változik a sebesség, a játék képe. Nagyon reméltük, hogy a kialakított védekezés állja a sarat, és a támadóink is úgy játszanak, ahogy a világ egyik legjobb támadósorának játszani kell. Itt a két ,,sztárunk” formája meghatározó lehetett.

Este álomszerű volt az egész: félházas aréna 4-6000 ember, iszonyatosan jó hangulat, és egy egészen más csapat, más játék. A védelmünk esélyt nem adott a norvégoknak. Az első félidő ötödik percében már látszott a kétségbeesés az ellenfél játékosainak a fején. Győri Ági visszatért, ezt így, utólag le lehet írni, tegnap megint azt a mérkőzéseket eldöntő Ágit lehetett látni, aki 2009-2010-2011-ben még kivédte a világ szemét. Tudtuk, hogy a kapuban is van egy sztárunk ebben a játékban, és ez tegnap elő is jött. Nagyon jó érzés volt látni, bár Ági a barátom, azt hittem, sok csatánk lesz az idén, de nem volt. Ági beállt a sorba, és vezetőként dolgozott és játszott tegnap.

Természetesen ez tegnap nem a kapus egyéni érdeme volt. Elmondhatja, aki ott volt és látta, hogy a Hajdú Ági-Tóth Emese védőpáros már az Eb-n az egekbe ment, de ott még voltak hibák, tegnap már nem nagyon. Mesi már 2010 óta védekezik, az idénre érett belső védő lett, amellett, hogy nagyon jó támadójátékos is. Intelligenciája, áttekintő szervezőképessége alkalmassá teszik egy védekezés irányítására. Hajdú Ági adottságai lehetővé teszik bármire ebben a sportban, tegnap ez a védekezésben domborodott ki. Azt hiszem, a legjobb szélső védő pozíciót a tegnapi nap után simán megszavazná neki mindenki. Őrületbe kergette a norvég barátnőinket, és reméljük, este a brazilok is így járnak majd.

Igazságosan le kell írni, hogy az egyik támadó sztárunk tegnap védekezésben is óriásit domborított. Fekete Bozsi két félidőt játszott hosszú futón, és szenzációs védekezést, fegyelmezett játékot mutatott be. Szenzációs támadójáték jellemezte az első félidőben még jobbszélen, itt akkor még Kitti brillírozott balszélen, majd a második félidőben balszélen volt hosszú futó, és itt volt álomszerű a játéka. Nagyon jó volt így edzőnek lenni, a két sztárunk termelte a gólokat. Nem sok mindent lehetett tenni velük, bár hatgólos vezetés után már csak egyeseket dobtunk, de tegnap győzni kellett, nem szépen játszani.

Sidó Kriszti álomszerűen irányította ezt a fiatal csapatot, teljesen alárendelve magát a csapatnak már harmadik éve. Itt meg kell jegyezni, hogy Kriszti nagyon jó döntés volt, iszonyatos rutin és győzni vágyás jellemzi, de képes kiszolgálni fiatal lányokat, istápolni és terelni őket. Tegnap nem is volt talán hibás döntése (egyszer egy passzívnál félig háttal, amikor szoros volt a mérkőzés, feltette kínaira Kittinek balszélre... és Kitti bedobta, így nem kellett a rajtam levő, közvetítést segítő mikrofonnak valami olyat hallani, amit Kolumbiában még nem hallottak szerintem). Kriszti nagyon jól játszott.

A másik nagyon sokat, okosan dolgozó, és a megfelelő időpontokban rutinosan hetest vagy helyzetet szerző támadónk belül Kretz Fruzsi volt. Rengeteg okos döntés jellemezte (mert mi kintről visszük a beállót, így sok labda van nála), és rengeteg gólpasszt adott. A norvégok ismerték Fruzsi dobóképességét, így inkább a széleket adták fel, nem kockáztatták Fruzsit (egyszer megtették, egyből gól lett belőle).

És természetesen a két gólzsák elöl tegnap azt játszották, amit kell, igazi ,,csatalovak”: amikor harc van, halál van, akkor jön ki belőlük (ami miatt sokszor kényeztetjük, sokszor ütjük őket), hogy ők igazi harcosok. Viszik a felelősséget a vállukon (bár a tegnapi második félidőben Kitti jobbszélről inkább okos biztonsági egyeseket dobott), akkor dobnak gólt, amikor kell.

Tegnap együtt ez a csapat olyat játszott, hogy a végére a hazaiak szeretetét is kivívta, pedig a közönség az elején még a norvégoknak szurkolt. Aki nem volt ilyen helyen, nem tudja elképzelni, hogy 20-40 percig jönnek a helyiek fényképezkedni a lányokkal. Tegnap négy lánnyal gyalog jöttünk vissza a riportokról rendőr nélkül, és mindenki velük akart fényképezkedni, nagyon-nagyon jó érzés. Kicsit vicces hogy a világ másik végére kell mennünk ezért, de így sem rossz.

Természetesen még nagyon sok mindent lehetne írni, de most készülünk, hogy öt megnyert világverseny után, ha lehet, nyerhessünk kicsi országunknak még egyet. Addig is, mint mindig, mindenhol: hajrá, Magyarország!!!

Gróz János, Kolumbia, Cali

A döntőt 22 órától ÉLŐben közvetíti a DIGIsport2, és az interneten, Világjátékok TV-n is követhető a meccs.

A Világjátékok honlapja
Norvégián át vezetett az út a döntőbe
Elődöntőben a magyarok
Fontos győzelem Kolumbia ellen
Kezdésnek vereség a braziloktól
Mindent eldöntő nap előtt a Világjátékokon
Egy utazás utáni első nap
Eb után, avagy az élet nem áll meg

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi