Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

A Nemzeti Kézilabda Akadémiáról

2012. december 18. 12:21

A Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) másfél éve tartó előkészítést követően idén ősszel megkezdi működését. Az intézmény várja a magyarországi és a határon túli fiatalok jelentkezését.

Fotó: Illyés Tibor (MTI)
Fotó: Illyés Tibor (MTI)
Az Akadémia első tanéve 2013 szeptemberében kezdődik, az intézmény várja minden olyan, a kézilabdához magában tehetséget érző magyarországi és határon túli fiatal jelentkezését, akik középiskolás tanulmányaikat egy, a sportágra koncentráló, ám egyúttal jó körülmények között modern tudást adó intézményben szeretnék folytatni.

"2012 igazi kézilabdás év volt, hiszen ritka kincs, hogy a magyar férfi és női válogatott egy naptári éven belül a világ legjobbjai között végzett" – kezdte a Magyar Kézilabda Szövetség sajtótájékoztatóját Vetési Iván, az MKSZ elnöke. "Sok szeretettel gratulálunk a magyar női válogatottnak Eb-bronzérméhez. A sikereket szeretnénk tartóssá tenni, ezért annak érdekében, hogy a riói olimpia után is a legjobbak között láthassuk nemzeti csapatainkat, a magyar állam segítségével a jövőbe fektetve hozzuk létre a Nemzeti Kézilabda Akadémiát. "

"A kormányzat, a magyar állam elkötelezett a sport mellett, ezért minden olyan törekvést támogatunk, amely világszinten is sikeres sportolókat, egyben sikeres embereket is nevel" – hangsúlyozta dr. Simicskó István, sportért felelős államtitkár. "Az állam 200 millió forinttal támogatja a Nemzeti Kézilabda Akadémia elindítását, és reméljük, a jövőben is olyan boldogok lehetünk a kézilabdás világversenyek után, mint Londont követően, vagy éppen vasárnap. Ezúton is gratulálok mind a férfi, mind a nőikézilabda-válogatott szerepléséhez!"

"Mindenek előtt azt kell látni, hogy csak azok az országok tudnak versenyképesek maradni a világ kézilabdázásban, ahol koncepcionálisan foglalkoznak az utánpótlással" - hangsúlyozza Mocsai Lajos. "Ilyenek a skandináv országok, Németország, Franciaország, Spanyolország, és még sorolhatnám. A módszerek természetesen különbözőek, de ez így is van rendjén. A mi rendszerünk alapjait kollégáimmal együtt dolgoztuk ki még annak idején a Testnevelési Egyetemen, és némi szomorúsággal tapasztaltam, hogy külföldön hamarabb valósultak meg tőlünk átvett vagy nagyon hasonló intézkedések, mint idehaza. Most viszont úgy érzem, hogy tényleg a 24. órában vagyunk, és a jelek szerint ezt ugyanígy látja az ország és a sportág vezetése is, ezért is örülök nagyon, hogy a sportág érdekében Balatonbogláron elindulhat a Nemzeti Kézilabda Akadémia. Mi nemcsak a kézilabdás pályafutásra, hanem a civil életre is szeretnénk felkészíteni az akadémia hallgatóit. Minimum célként azt szeretnénk elérni, hogy a tőlünk kikerülő fiatalok legalább két nyelvet beszéljenek, és legyen szakma a fiatalok kezében, hiszen gondolnunk kell egy esetleges sérülésre is."

Balatonbogláron gyönyörű, nyugodt környezetben indul az integrált oktatás. A kézilabda szakmai képzés és a bentlakásos elhelyezés helyszíne a Magyar Kézilabda Szövetség égisze alatt, Mocsai Lajos főigazgató és neves szakemberek irányításával az Akadémiának otthont adó egykori MÁV-üdülő, míg a középiskolai képzés első fázisban a balatonboglári Mathiász János Szakközépiskolában kerül sorra, fiúknak és lányoknak több szakiránnyal, két idegen-nyelv oktatásával, akkreditált magyar közoktatási rendszerben. A későbbiekben a szakirányú képzés kibővül, és az akadémia tanulói számára elérhetővé válhat a kibővített képzés. A területi Térség-Integrált Szakképző Központ (TISZK) vezetésével folyamatos egyeztetések zajlanak annak érdekében, hogy a későbbiekben a Balatonboglár-Fonyód-Siófok közötti különböző szakközépiskolák lehetőségei is kinyíljanak a fiatalok tanulási repertoárjának kibővítésére, egyéni igények és egyéni elbírálás szerint.

Az országos tehetséggondozó juniorképzés is az Akadémián zajlik, a legtehetségesebbnek ítélt, kiválasztott junior játékosok elszállásolására, és a heti tervezett 14-16 órás oktatására, képzésére szintén a Nemzeti Kézilabda Akadémián kerül sor a Balaton-parti intézményben.

A magyar kézilabdázás kizárólag akkor maradhat tartósan a világelitben a felnőttek között a férfi és a női szakágban egyaránt, ha utánpótlás-képzése is mérhető a világelithez.

Az Akadémia funkciói:
1. Bázis a közvetlen utánpótlás számára
- középiskolás korosztály számára önállóan, az egyesületektől független versenyhelyzetben lévő korosztályos képzés kialakítása
- junioroknál az Akadémia és az egyesületek közötti konszenzusos együttműködéssel a kiemelkedő tehetségek képzése
2. A NEKA a magyar kézilabdázás képzési központja, ahol a középiskolai és junior korosztály számára életpálya-modell kialakítása és támogatása az egyik legfontosabb cél, figyelembe véve a sportolók sportági előmenetelét, illetve egyetemi felsőoktatásban való részvételének lehetőségét
Célfilozófia:
a) magas fokú szakmai képzés
b) kiemelkedő versenyeztetési lehetőség
c) személyiségfejlesztés
3. A kedvező feltételrendszer, a sporttudományos alapon működtetett képzési lehetőségek alkalmat nyújtanak a legtehetségesebbek koncentrálására a képzőközpontba, a korosztályos magyar kézilabda-válogatottak működtetésére, foglalkoztatására
4. Az MKSZ alapfeladatául szolgáló edzőképzés az európai képzéshez igazított központja, valamint a korosztályos képzést folytató akadémián dolgozó edzők a saját korosztályuk edzőinek országos képzőközpontja
5. Játékvezető-továbbképző központ: a technikai lehetőségek és az adottságok kihasználásával szoros együttműködés az MKSZ Játékvezető Albizottságával, a játékvezetők továbbképzésére
6. A kedvező földrajzi, topográfiai elhelyezkedés lehetővé teszi a hazai és külföldi élcsapatokkal, illetve utánpótlás-válogatottakkal való kapcsolatok kialakítását, továbbképzések és szakmai konferenciák lebonyolítását.
7. A létesítmények lehetővé teszik, hogy az év különböző időszakában tehetséggondozó, sportági kiválasztó táborok kerüljenek sorra – elsősorban kézilabdázók, de akár más sportágak képviselői számára is (sportturizmus)
8. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karával, a Pannon Egyetemmel, valamint a Kaposvári Egyetemmel való együttműködés során a kiválasztott juniorkorú fiatalok képzési rendszerének realizálása, végrehajtása, az Akadémia sporttudományos hátterének sokrétű vizsgálatainak és oktatási rendszerének megvalósítása
9. A rehabilitáció, a regeneráció, dietetika viszonylatában a környező lakosság számára nyújtott szolgáltatások is előtérbe kerülnek

Az akadémiai képzés jellemzői:
1. középiskolai szinten
2013 szeptemberében 30 leány és 30 fiú beiskolázásával indul el a képzés első középiskolások számára.
A hosszú távú szakmai és az oktatási koncepció egyaránt készen áll.
Középiskolai oktatás Balatonbogláron:
- állami rendszerű, érettségit adó középiskolai oktatás,
- 2 idegen-nyelv tanítása,
- képzési szakirányok: informatika, kertészet-gyógynövénytermesztés, államigazgatás, ügyvitel és a későbbiekben turisztika.

A hatékony képzési célok megvalósítása érdekében először a rendszer beindításakor alapvető törekvés a balatonboglári létszám feltöltése, a későbbiekben egyéni igény és egyéni elbírálás alapján az akadémia tanulói számára elérhetővé válhat a kibővített szakirányú képzés A területi TISZK vezetésével folyamatos egyeztetések zajlanak annak érdekében, hogy a Balatonboglár-Fonyód-Siófok közötti különböző szakközépiskolák lehetőségei is elérhetővé váljanak a fiatalok tanulási repertoárjának kibővítésére.

2. Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) képzési színterei
Elhelyezés az akadémisták számára:
- bentlakásos rendszerben, korábban ***-os szállodai elhelyezést biztosító 150 szobás szállórészben, amelyhez étterem, konyha, oktatási-képzési területek tartoznak,
- saját, nemzetközi mérkőzések lebonyolítására alkalmas kézilabdacsarnok – 800 fős nézőtéri kapacitással,
- erősítőtermek,
- uszoda, szauna, regenerációs-rehabilitációs helyiségek,
- speciális képzési helyszínek – egyéni elméleti és gyakorlati képzéshez,
- sportorvosi, terhelés-élettani, diagnosztikai központ,
- személyiség-fejlesztő-, oktatás-, távoktatás, kompetencia-alapú képzési lehetőség.

A szakmai képzési tervet Mocsai Lajos és munkatársai dolgozták ki.

Az akadémián a képzést vezető edzők:
- Mocsai Lajos főigazgató, mesteredző, európai mesteredző,
- Kovács Péter, a magyar férfi utánpótlás-válogatottak vezetőedzője, európai mesteredző,
- Hajdu János, a magyar női utánpótlás-válogatottak vezetőedzője, európai mesteredző,
- Csoknyai István, okleveles edző,
- Gyurka János, okleveles edző,
- Juhász István, szakedző, európai mesteredző-jelölt,
- konzulensként a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Kovács László, mesteredző, európai mesteredző.

Az akadémia edzői stábja kluboktól független szakemberekből áll.

Képzés:
- napi 2 edzés lehetősége a korosztályos képzési anyagnak megfelelően,
- általános és specifikus képzés,
- korosztályos képzéshez igazított, az iskolai képzéssel harmonizált képzési rend,
- az MKSZ Szakmai- és Verseny Bizottsága és a NEKA közötti megállapodás által a legmagasabb minősítésű versenyeztetés korcsoportonként.

A beiskolázás rendszere a kézilabdakluboktól független. A Nemzeti Kézilabda Akadémia a legtehetségesebb magyar kézilabdázókat várja, ám a klubokban kézilabdázó, utánpótlás-válogatott tag, vagy arra esélyes játékosok maguk dönthetnek, hogy az Akadémián folytatják-e tovább tanulmányaikat.

A cél a magyar kézilabdázás általános fejlesztése, a Magyar Kézilabda Szövetség keretein belül, állami támogatással, valamint a társasági adó, a szponzoráció és a mecenatúra felhasználásával a hosszú távú önálló működés megteremtésével.

Az Akadémiát a Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége, illetve a Magyar Kézilabda Utánpótlásért Alapítvány felügyeli. A tárgyi feltételeket hosszú távú szerződések rendszere biztosítja.

Felvételi eljárás:
Középiskolai korosztály: nyílt beiskolázással 1998. január 1. vagy később születettek részére.
30 fiú - 30 leány.
Felvételi időpontok: 2013.február 18. és március 8. között, több napon, meghirdetés szerint
Felvételi helyszíne: Balatonboglár, Urányi János Sportközpont
Sportszakmai bemeneti követelmények:

1. Sportorvosi igazolás, valamint egy gerincoszlop terhelhetőségére vonatkozó, szakorvos által aláírt szakvélemény, amelyet a felvételizőnek magával kell hozni a felvételire.

A helyszínén történő felvételi anyaga:
2. Antropometriai mérések a várható testmagasságra és alkatra vonatkozólag.

3. Pszichológiai teszt a belső és külső motivációra vonatkozólag.

4. Motorikus képességek mérésére szolgáló követelmények:

- futógyorsaság mérése: 25 m-es távon mérés a rajtgyorsaság, valamint az előrehaladási sebességre vonatkozólag három fázisban, felállított gépi méréssel
- dinamikus láberő mérése: erőplatóról való elrugaszkodással
- hajító erő mérése: hajítás háton fekvés helyzetéből, tömött labda elhelyezésével a lapockák között. A talpak a talajon természetes nyújtott helyzetben. A hajítást a játékos karlengetés nélkül felkészített helyzetből indítja. A dobókézzel ellentétes kéz a talajon. A hajítást a leányok női, míg a fiúk férfi labdával kell, hogy elvégezzék
- játékkészség mérése mérkőzés-szituációban
- felvételi elbeszélgetés, az akadémiai edzőkkel

A 2013/2014-es tanévet követően minden 3. évben indul ismét új leány és fiú évfolyam, de az Akadémia limitáltan nyitott a közbülső évfolyamok tanulóinak beiskolázására is.

Junior korosztály (18-21 évesek) képzése a Nemzeti Kézilabda Akadémián

Az Akadémia idővel a férfi és női junior-válogatottak képzési központjává, a legtehetségesebb junior korú kézilabdázók képzési színterévé válik. Emellett keretein belül lehetőség nyílik folyamatos szakmai képzésre, illetve egyetemi oktatásra, a 14-18 évesekhez hasonlóan bentlakásos rendszerben.

A junior korú játékosok számára adott a kiemelkedő lehetőség, illetve a szabad választás joga, hogy a junior válogatottság mellett magas színvonalú képzésben, versenyeztetésben és személyiség-fejlesztésben részesülhetnek az Akadémián.

A válogatott kerettag junior korú játékosok akadémiai képzése mindenkor háromoldalú megállapodás alapján történik, az Akadémia, a klub, illetve a játékos és családja egyetértésével, előre kimunkált jogi szabályozás alapján.

Az akadémiai képzés előnyei a junior korúak számára:
- színvonalas körülmények
- magas szintű, folyamatos szakmai képzés
- a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karával, a Pannon Egyetemmel és Kaposvári Egyetemmel együttműködve egyetemi képzés lehetősége (informatika, turizmus, TF-képzések)
- két idegennyelv oktatása
- heti 14-16 óra képzés e-learning keretében
- egyetemi előkészítő oktatás lehetősége
- bentlakás 1 fős szobákban
- az Akadémia csapatában versenyeztetés a felnőtt magyar NB I-ben
- lehetőség a kettős versenyeztetésre (klubcsapat + akadémiai csapat)
- ösztöndíj

A Nemzeti Kézilabda Akadémia nem a játékosok üzleti alapú adás-vételének céljából jött létre. A képzésre való jelentkezés a válogatott kerettag játékosok számára nem kötelező, a játékosok a képzési idő befejeztével térítésmentesen visszatérnek – immár kész, képzett, játékrutinnal felvértezett kézilabdázóként – korábbi klubjukhoz.

Az Akadémiának a magyar állam kiemelkedő támogatásával a legfőbb célja a magyar nemzeti felnőtt válogatottak, valamint az NB I közvetlen utánpótlásának hosszú távú utánpótlása.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia tanulóival szerződést köt.
A szerződéses keretek széles körűek, a jogszabályok alapján, az alábbiak szerint:

1. 14 éves kor fölötti játékosok esetén amatőr szerződés kötése – legfeljebb 1 éves időtartamra
2. 16 éves kor fölötti játékosok esetén (hivatásos) munkaszerződés vagy megbízási szerződés

A 14 évesen az Akadémia középiskolai képzésébe bekerülő játékosok lehetőségei:
1. Amennyiben korábban nem rendelkezett sportolói szerződéssel, az Akadémia szabadon átigazolhatja, amennyiben az átigazolás a sportoló utolsó pályára lépésétől számított 6 hónapon belül történik, úgy költségtérítés megfizetése mellett.
2. Amennyiben rendelkezik amatőr sportszerződéssel bármelyik sportszervezetnél, figyelembe kell venni a Polgári Törvénykönyv ingyenes megbízásra vonatkozó paragrafusait, és a sportszerződés rendelkezéseit. A sportoló saját szerződését főszabály szerint fölmondhatja. Klubja hozzájárulása nélkül ugyanakkor a Nemzeti Kézilabda Akadémia nem köt szerződést játékossal. Klubjától való távozását követően a sportszervezet a játékos utolsó pályára lépéséhez képest további hat hónapi időtartamra költségtérítésre tarthat igényt a Nemzeti Kézilabda Akadémiától, amennyiben pedig a sportoló sportszerződéssel rendelkezett, a sportszerződés jogszerű megszűnésétől számított 1 évig a Nemzeti Kézilabda Akadémia megemelt átigazolási jutalékot fizet a Magyar Kézilabda Szövetségnek, amelyből a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás támogatást fizet az átadó sportszervezetnek. Amennyiben az Akadémiával való jogviszony létrejötte és a játékos utolsó, klubjában realizált pályára lépése között kevesebb mint hat hónap telt el, vagy a játékost amatőr szerződés köti klubjához, vagy a szerződés megszűnése óta 1 év még nem telt el, közös megegyezés lehetséges az Akadémia és a sportszervezet között, amely biztosítja azt is, hogy az Akadémia mentesül költségtérítés fizetési kötelezettsége alól, a játékos az akadémiai képzést követően pedig visszatér eredeti egyesületéhez.

Junior korú (középiskolai oktatásban már nem résztvevő) játékosok jogviszonya:
1. Amennyiben a játékos klubjával amatőr szerződést kötött korábban, a szerződés a Ptk. ingyenes megbízásra vonatkozó rendelkezései, a szerződéses kikötések figyelembevételével és közös megegyezéssel szüntethető meg.
2. Amennyiben a játékos klubjával hivatásos szerződést kötött korábban, a szerződés a Munka Törvénykönyve szabályai szerint bontható fel.
3. Kölcsönszerződés a sportszervezet és az Akadémia között: létrejöhet határozott idejű kölcsönadás, vagy olyan megállapodás, amely rendezi, hogy a sportoló milyen feltételek (vis maior) esetén rendelhető vissza egyesületéhez.

KAPCSOLAT:
MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG
1146 Budapest Istvánmezei út 1-3.
Tel.: (1) 460 6820
Web: www.keziszovetseg.hu
Email: akademia@keziszovetseg.hu

Forrás: MKSZ

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi