Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Valovics furcsa igazolása Kiskunhalasra

2011. október 3. 21:00

A Siófok KC-Galerius Fürdő korábbi kézilabdázója Valovics Nóra februárban jelentette be, hogy súlyos sérülése miatt kénytelen befejezni pályafutását. Néhány hónap elteltével meglepetésre újra az élsport, pontosabban a Kiskunhalas mellett döntött...

Valovics furcsa igazolása Kiskunhalasra
Az év elején írtunk arról, hogy Valovics Nóra súlyos sérülése miatt felhagy a játékkal, többet már nem öltheti magára a balatoniak mezét, melyben két szezon alatt 39 bajnokin 131 gólt lőtt.

A siófokit valóban nem, a kiskunhalasit viszont úgy tűnik igen, ugyanis az átlövő az első osztály újoncával készül. Ennek nincs is akadálya, hisz 2012-ig kötötte volna szerződés a siófokiakhoz, amit épp a súlyos sérülésére hivatkozva, a kezdeményezésére, közös megegyezéssel felbontottak februárban:

"Igen, valóban Kiskunhalason kívánom folytatni" – mondta Valovics Nóra, pályafutása befejezésének bejelentése után mintegy hét hónappal. "Most sem vagyok egészséges, továbbra sem jó a térdem, de a saját felelősségemre úgy döntöttem újra elkezdem a játékot."

Arra a kérdésre, hogy ezzel a döntéssel nem lesz népszerű Siófokon annyit válaszolt: örül, hogy beszélnek róla a városban. "Pályafutásom siófoki szakaszát lezártam" - tette hozzá.

Akár „kis Siófoknak” is nevezhetnénk a Kiskunhalast, hisz a balatoniak korábbi edzője Varga József mellett a Barna, Sterbik, Scholtz hármas után most már – nem első alkalommal - Valovics is a halasiakat választotta… Az már más kérdés, hogy utóbbi „klubváltása” után a siófoki egyesület vezetői és annak szurkolói – és talán a hazai kézilabda társadalom - egyaránt átverve, illetve a klub vezetői még megkárosítva is érezhetik magukat. Az üggyel kapcsolatban Fodor János, a Siófok KC tulajdonosa nem kívánt nyilatkozni, de annyit elárult: lesz folytatása a történteknek...

Sérülés miatt visszavonul Valovics Nóra

Forrás: www.sonline.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi