Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Szarvason edzőtáboroznak a csabaiak

2010. július 19. 8:48

Július 12-én kezdte meg felkészülését az idei bajnokságra a békéscsabai női NB I-es kézilabda csapat Mátéfi Eszter vezetésével.

Kamper Olívia
Kamper Olívia
A bajnokság május végén lezárult, így a lányok néhány levezető edzést követően azóta pihenőre vonultak. A csapattól távozott a tavaly végig sérült Laluska Eszter, valamint Kocsis Ágnes, Takács Bernadett, és a kölcsönjátékosként szereplő Kisfaludy Anett. Helyükre célirányosan próbált az egyesület igazolni, így a 2008-ban Békéscsabán kiemelkedően kézilabdázó Glusica Leposova ismét a csapatot erősíti. Győrből a junior válogatott Drávai Gyöngyi érkezett, és Kamper Olíviát a szerbiai Zajecsarból sikerült hazacsábítani. A Hódmezővásárhelyről érkező Kudor Kitti a főiskolás válogatottnál megsérült, keresztszalag-szakadást szenvedett, így fél év kihagyást követően kezdheti meg a munkát a csapattal. A kezdésről Mátéfi Eszter vezetőedző nyilatkozott a klub hivatalos honlapján.

- Milyen fizikai állapotban vannak a lányok a felkészülés kezdetén?
- Különböző felméréseket végeztünk el a lányokkal, melyek eredményei a tavalyiaktól lényegesen elmaradnak. Ennek az lehet az oka, hogy a bajnokság már májusban véget ért, így egy-két játékostól eltekintve elég hosszú pihenőt kaptak a csapat tagjai. Szekeres Klára térdműtéten esett át, Tóth Kata pedig egy kisebb beavatkozáson van túl az egyik lábujjának körmén. Így az eredmények olyanok, mint két évvel ezelőtt. El kell mondjam, hogy tavaly többek között azért is volt olyan jó a csapat bajnoki kezdése, mert sikerült hamar jó formába lendülni. A hét első három napján egy-egy edzést tartottunk, hétfőn és kedden orvosi vizsgálaton vettek részt a játékosok a budapesti Sportkórházban. Csütörtökön és pénteken már a délelőtti futást és kondicionáló edzést követően délután a pályán is mozogtunk egy kicsit. Ennyi kihagyás után nehezen álltak rá a lányok a mozgásra. Nyilvánvaló, hogy a főiskolás világbajnokságot követően Cifra Anita és Kelemen Éva másféle terhelést és edzésmunkát igényel. Glusica Leposova külön edzővel dolgozott a nyár folyamán, kiemelkedő fizikai állapotban van. A sorsolás tudatában már az első fordulóra jó formába kell lendülnünk. Időben kezdtük a felkészülést, nyolc hét áll rendelkezésünkre a bajnoki rajtig.

- Július 19-23. között Szarvason edzőtáborozik a Békéscsaba csapata. Miért pont Szarvasra esett a választás?
- Több helyszínt megnéztünk. Tavaly a szerbiai Kikindán edzőtáboroztunk, és azóta is jó kapcsolatot ápolunk a kikindai klubbal. Ám ők most gazdasági nehézségek miatt nem biztos, hogy el tudnak indulni az élvonalban, így az esetleges tornán való szereplést nem biztos, hogy tudnák viszonozni. Az anyagi szempontokat is figyelembe véve végül Szarvasra fogunk utazni hétfőn, ahol egy árnyas ligetben tudunk majd futóedzéseket tartani, ami ebben a nagy hőségben fontos szempont a termi edzések mellett.

- Várható-e még igazolás a nyár folyamán?
- Nem. A keret már kialakult. Négyen távoztak, négyen érkeztek. Távozott Kocsis Ágnes, Laluska Eszter, Takács Bernadett és Kisfaludy Anett. Békéscsabára érkezett Kudor Kitti (Hódmezővásárhely), Kamper Olívia (Zajecsar – Szerbia), Drávai Gyöngyi (Győr), Glusica Leposova (Kiskunhalas). Glusica Leposova védekezésben és támadásban is hasznos tagja volt a csapatnak, s mivel tavaly Laluska Eszter egész évben sérült volt, így Szekeres Klárára nagy teher hárult. Most ketten felváltva tudják majd megoldani a feladatokat. Remélem, hogy a csapatunk erősödik az új játékosokkal, Kamper Olívia és Drávai Gyöngyi a belső posztokon fog szerepelni. A Ferencváros négy válogatott játékossal erősödött, a Vác majdnem teljesen megtartotta a tavalyi csapatát, velük idén is riválisak leszünk. A Győr továbbra is magasan kiemelkedik a mezőnyből, és a második legjobb játékosállománnyal rendelkező csapat a Debrecen. Remélem, lesz beleszólása a csapatunknak ebbe. Ebből a sorból a Székesfehérvárt és a Veszprémet sem szabad kihagyni. Dunaújvárosba edzőként visszatért Kis Szilárd, ott Ferling Bernadett és Radulovics Bojana még egy évet vállal.

- Megfogalmazta-e már az egyesület az elvárását az idei bajnokságban?
- Az én véleményem az, hogy az első két hely egyikére nem biztos, hogy sikerül odaérni, hiszen tavaly, a bajnokság rájátszásában a sérülések eléggé beszűkítették a lehetőségeinket. Természetesen szeretném, ha a felsőházi rájátszásba bejutna a csapat idén is, de ha nem sikerül, akkor az ötödik hely megcélzása reális lehet. Így azt gondolom, a harmadik-ötödik hely elérése egy ideális célként tűzhető ki. Tavaly a lányok nagyon jó partnerek voltak a felkészülési munkában, ezért is sikerülhetett a jó kezdés. Remélem, hogy a közönséget megfelelően ki tudjuk majd szolgálni az idei bajnokságban, hiszen az elmúlt időszakban szinte sorozatosan majdnem teltház előtt játszhattuk a meccseinket. Én magam is kipihenten érkeztem vissza, és bizakodva várom az új szezont.

Forrás: www.elorenkse.hu - Hajdu Lívia

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi