Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

„Ponto(ka)t szeretnénk rabolni!”

2010. január 8. 7:53

A 2009/2010-es bajnokság első mérkőzését a Békéscsaba vendégeként vívta a HNKC, ahol 36–24-es vereséget szenvedett a házigazdáktól. Ma 18 órától lehet törleszteni: a viharsarkiak a Vásárhely otthonában lépnek pályára.

„Ponto(ka)t szeretnénk rabolni!”
„A Dankó Ervinnel elvégzett munka eredményének látszania kell, százszázalékos teljesítményt, küzdést várok a lányoktól, és azt, hogy tegyenek meg mindent a sikerért. Meglátjuk, a maximális produkció mire lesz elég” – fogalmazott Mucsi Tamás ügyvezető.

A vásárhelyiek eddig a bajnokságban értékes pontokat veszítettek, hazai pályán a legutóbbi Debrecen elleni vereséget leszámítva kivétel nélkül szoros mérkőzéseket játszottak. Két góllal kaptak ki a Ferencvárostól, egy góllal a Győrtől, döntetlen született a Vác ellen. Hét ponttal a tabella tízedik helyén állnak, de elszántságukat ismerve nem lesz könnyű a csabaiaknak a két pont begyűjtése.

Minden bizonnyal ez a mérkőzés is izgalmasnak ígérkezik a nézők és a játékosok számára egyaránt, hiszen a Békéscsaba és a Hódmezővásárhely közti küzdelmek évek óta igazi rangadónak számítanak a két klub életében.

Novemberben ugyan edzőváltás történt a Hódmezővásárhelynél, ám Dankó Ervin jól ismeri a helyi viszonyokat, hiszen már két éve az ifjúsági csapat trénereként dolgozott. Meglátása szerint az egyesület idei játékosállománya gyengébb, mint az elmúlt években, de az egyesület idén is mindent megtesz annak érdekében, hogy zavartalan körülmények között teljesítsék a lányok a bajnokságot.

A tréner a találkozót megelőzően így nyilatkozott: "Azt gondoljuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei a játékosállományokat és az eddigi eredményeket összevetve. Hazai pályán mindent megteszünk, hogy szorossá tegyük a pénteki meccset. Alapvetően minden játékos egészséges, kisebb sérülések vannak, azok mindig lesznek is, de kardinális problémánk nincs."

Zsuzsa Vivien, a Vásárhely balátlövője kiválóan ismeri a pénteki ellenfelet, hiszen az idei szezonban igazolt át Hódmezővásárhelyre. A következő mérkőzésen elsődlegesen az ősszel, Békéscsabán elszenvedett nagyarányú vereséget (36-24) szeretné csapatával megtorolni: "Itthon szoros mérkőzéseket játszottunk akár a Győr vagy a Fradi ellen, és a Vác ellen is döntetlent értünk el. Mindenképpen szeretnék egy jó meccset produkálni, főleg azért, mert Csabán eléggé kikaptunk. Támadójátékban legalább úgy szeretnénk játszani, mint a Békéscsaba, és védekezésben is olyan agresszíven, mint ők. A Debrecen elleni legutóbbi vereségünkből (27-34) jó lenne feltámadni, mert nem így képzeltük el az évkezdést."

Takács Bernadett, a Békéscsaba csapatkapitánya elmondta, a csapatban mindenki egészséges, Mózes-Rácz Emese sérülése még nem teljesen gyógyult meg, de ettől függetlenül pályára fog lépni: "A győzelemért megyünk, nem számítunk könnyű mérkőzésre, szerintem szoros lesz az eredmény. Magamtól mindenképpen jó teljesítményt várok, harcos védekezést, és támadásban gólerős játékot."

Az őszi meccs hazai pályán nagyon jól sikerült Mátéfi Eszter szerint, viszont a tapasztalatok azt mutatják, hogy az év közbeni edzőváltások mindig jó hatással vannak a csapatokra, így egy megújult erővel bíró Hódmezővásárhellyel találkozhatnak: "Amióta Békéscsabán vagyok, ez az a mérkőzés, ami a két csapat között presztízs értékű. A Vásárhely kezdősora kifejezetten jó, Koroknai Viktória nagyon gólerős, Sopronyi Anett a tavalyi gólkirály volt, Ghionea, a román átlövő lány technikailag jól képzett, Fülöp Andrea beállóban, Gaál Adrienn pedig védekezésben jeleskedik. A határozott védekezésüket pedig segíti még Abramovics a kapuban, aki ha jó napot fog ki, meghatározó szerepet tölt be a játékban. Az sem titok, hogy a Magyar Kupában elért győzelmünket és a bajnokságban megszerzett két pontunkat követően ismét pontot, vagy pontokat szeretnénk rabolni. Ehhez viszont a mérkőzés folyamán legalább három vagy négy kimagasló teljesítményre lesz szükségünk. A hazai pálya a Hódmezővásárhely mellett szól, így nagyon kemény küzdelemre számítok. Jó lenne folytatni a Dunaújvárosban mutatott játékot, és begyűjteni a két pontot. Rácz Emese még nem teljesen épült fel korábbi sérüléséből, a többiek Laluska kivételével hadra foghatók. A hírek szerint sok lila-fehér szurkoló kíséri el a csapatot, akiktől sportszerű szurkolást kérek a szomszédvárak rangadóján”.

ASA-Consolis Hódmezővásárhelyi NKC SE - Mondi Békéscsabai ENKSE
NB I-es felnőtt bajnoki mérkőzés, 12. forduló
Helyszín: Balogh Imsi Sportközpont (6800, Hódmezővásárhely Szegfű u. 6/A)
Időpont: 2010. 01. 08. 18:00
Játékvezetők: Baranyi Antal, Szloska Krisztián
Versenybíró: Kuczik István

NB I-es ifjúsági bajnoki mérkőzés, 12. forduló
Helyszín: Balogh Imsi Sportközpont (6800, Hódmezővásárhely Szegfű u. 6/A)
Időpont: 2010. 01. 08. 16:00
Játékvezetők: Kuczik István, Veszelovszki Béla

NB I-es serdülő bajnoki mérkőzés, 12. forduló
Helyszín: Balogh Imsi Sportközpont (6800, Hódmezővásárhely Szegfű u. 6/A)
Időpont: 2010. 01. 08. 14:00
Játékvezetők: Kuczik István, Veszelovszki Béla

A két csapat szurkolói a felnőtt találkozót a www.cunder.hu weboldalon ÉLŐben követhetik. A közvetítés a Vásárhelyi TV segítségével jött létre.



A 12. forduló mai másik mérkőzésén:

18:00 Dunaújvárosi NKKSEFTC-RightPhone

Az érdeklődők ezt a találkozót is ÉLŐben tekinthetik meg a www.cunder.hu oldalon!

Forrás: www.beol.hu; www.delmagyar.hu -Imre Péter; www.elorenkse.hu – Hajdu Lívia; www.hnkc.eu - Lőkös Zsolt

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi