Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Hullámok hátán

2009. december 2. 7:47 © handball.hu

A szerdai nap délelőttjén felkerekedett a magyar csapat, és kishajóval járta be Szucsou óvárosának csatornáit. Cikkünkben Mátéfi Eszter beszámolója mellett exkluzív fotókat is találhattok a túráról.

Hullámok hátán
A kínaiak elleni mérkőzést a helyén kell kezelni. Jó dolog, hogy végre egy jót tudtunk játszani. A legfontosabb az volt, hogy a Pannon Kupán látott hiányosságainkat ki tudjuk javítani, és az azóta elvégzettek munkát élesben is ki tudjuk próbálni. Messzemenő következtetéseket azonban nem szabad levonni a meccsből.

A védelmünk elég jó volt: az első félidőben tizenhárom, a másodikban pedig tizenegy gólt kaptunk, ez teljesen rendben van, és a harminc lőtt gól is jónak mondható. Tetszett a lányok hozzáállása, akik végig küzdöttek, harcoltak, mindegyikük igyekezett, pedig tíz mezőnyjátékosnak kellett helyt állnia a mérkőzés folyamán. A terhelés szempontjából is jól jött a meccs, hiszen edzésen nem lehet ugyanazt a hatást elérni, mint "élesben".

A találkozó után vacsoráztunk, aki pedig rászorult, azt a gyúrók vették kezelésbe. Este fél tizenkettőkor volt a takarodó, szerdán pedig reggeli után városnézésre indultunk. Az óváros egy részére mentünk, a csatornarendszert egy kis hajóról tekintettük meg. Láttunk érdekes és szép dolgokat, voltak olyan házak, ahol közvetlenül a víz mellett laknak az emberek. Olyan helyeket is láttunk, amelyhez nem vagyunk hozzászokva. Jól esett ez a kis kézilabdamentes kikapcsolódás, egy csomó képet csináltunk, jókat nevettünk.

A helyiek egyébként nagyon aranyosak, kedvesek, minden óhajunkat lesik, mindent megtesznek értünk. Az angoltudásuk azért hagy némi kívánnivalót maga után. Most már az étkezésnél is elég nagy a választék, van csirke és disznóhús is. Jól érezzük magunkat, ebből nem is szabad kiengednünk.

Holnap egy erős felmérőn veszünk részt az európai stílust képviselő németek elleni tesztmeccsen. Megpróbáljuk a nyitott védekezést gyakorolni, ami a kínaiak ellen nem igazán sikerült. Juhász Gabi is beszáll majd, Zácsik Szandra pedig többet fog játszani, hogy ne essen ki a ritmusból.

Mátéfi Eszter

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi