Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Vásárhelyen a Dunaferr

2009. május 23. 11:52

Idei utolsó előtti bajnoki mérkőzése vár a Dunaferr NK női kézilabdázóira, akik szombaton este hat órától a Hódmezővásárhely otthonában vendégszerepelnek a bajnoki rájátszás középmezőnyében.

Vásárhelyen a Dunaferr
A jelenlegi állás szerint a Dunaferr végül a nyolcadik helyen fejezi be a bajnokságot, s bár papíron még befoghatja a Nyíradony együttesét, ehhez mindkét hátralévő mérkőzését meg kellene nyerni. Erre azonban kevés az esély, főleg úgy, hogy az alaposan megfiatalított dunaújvárosi csapatnak Hódmezővásárhelyen, valamint a dunaújvárosiakat legutóbb huszonhat góllal legyőző Nyíradony ellen kellene begyűjtenie a négy bajnoki egységet.

Most hétvégén a vásárhelyi gárda fogadja az újvárosi lányokat, ahol az utóbbiak abban reménykedhetnek, hogy sikerül elkerülniük a nagy vereséget. Hazai pályán hét góllal, 29-22 arányban szenvedtek vereséget Lovászéktól, ám a szoros eredmény eléréséhez mindenképpen az kell, hogy sokkal jobban és keményebben védekezzenek Slaktáék, mint tették azt az elmúlt meccseken.

A küzdőszellemmel továbbra sincs hiány Rapatyi Tamás együttesénél, ám a komoly fizikai hátrány miatt az ellenfelek többször is átfutottak rajtuk, ezért az elsődleges feladat ennek megakadályozása lehet – ráadásul támadásban is bátor játékra lesz szükség. Bár nem a Dunaferr az esélyes, ám ha nem könnyítik meg ellenfelük dolgát a lányok, akkor sikerülhet egy viszonylag szoros meccset játszani Hódmezővásárhelyen is – és most sajnos ez lehet a maximális célkitűzés.



Utolsó hazai bajnoki mérkőzését ma 18 órától vívja az ASA-Consolis-HNKC élvonalbeli nőikézilabda-csapata, ahol a papírforma biztos vásárhelyi sikert ígér.

"Mindenképpen nyernünk kell, és ez a találkozó jó felkészülési lehetőség a Fehérép Alcoa elleni találkozóra" – jelentette ki Fülöp Andrea, aki az utóbbi hetekben támadásban és védekezésben is jó teljesítményt nyújtott a meccseken.

"Azon múlik ugyanis az ötödik hely és a nemzetközi kupaszereplés. Újvárosban nem arattunk meggyőző sikert, ezt is korrigálni akarjuk, mondhatjuk ezt azért is, mert a győzelem nem, csakis a különbség lehet kérdéses. A többiek nevében is ígérhetem: mindent megteszünk azért, hogy ez minél nagyobb legyen, de mint már utaltam rá, ez a mérkőzés a Fehérvár elleni összecsapás jegyében telik, azokat a figurákat, elemeket gyakoroljuk, melyek ellenük eredményesek lehetnek. Már ezt a hetet is erre áldoztuk, elsősorban rájuk fókuszáltunk."

A beállós még elmondta: szeretne minél jobb teljesítményt nyújtani, de szerinte mindenki a maximumra törekszik majd, mert csakis így, felpörögve lehet esélyük egy hét múlva a Fehérép Alcoa elleni mindent eldöntő helyosztón.

ASA-Consolis Hódmezővásárhelyi NKC - Dunaferr NK
NBI., női felnőtt bajnoki mérkőzés, rájátszás az 5-8. helyért, 5. forduló

Helyszín: Balogh Imsi Sportközpont (6800, Hódmezővásárhely Szegfű u. 6/A)
Időpont: 2009. 05. 23. 18:00
Játékvezetők: Szegedi Zsolt, Unyatinszki Tamás
Versenybíró: Dzsipoff Károly

A két csapat szurkolói ÉLŐ televíziós internetes közvetítésen keresztül tudják a felnőtt találkozót végigkövetni a www.cunder.hu weboldalon.

Forrás: www.hnkc.eu; www.delmagyar.hu; www.dunaujvaros.com

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi