Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Új év, régi remények

2008. december 29. 11:36

Szombaton, rövid téli szabadság után elkezdte a felkészülést a Dunaferr nőikézilabda-csapata. Vasárnap Siófokon, a sportnapon már bemutató mérkőzést játszottak.

Új év, régi remények
Imre Vilmos szakvezető örömmel újságolta, hogy játékosai kipihenten, jó hangulatban érkeztek vissza a felkészülésre, amely igen rövid lesz. Január 9-én Dunaújvárosban már a Kiskunhalas csapata jelentkezik bajnoki mérkőzésre.

- Az állóképesség szintentartása mellett a támadás, védekezés technikai, taktikai gyakorlása is szerepel a programban. Szilveszterkor és az újév első napján lesz csak szünetünk.

- Mondhatjuk-e: új év, új remények?
- Inkább maradnék a réginél. Ezzel azt akarom mondani, hogy a csapat erőn felül teljesített az ősszel. A hiányzók ellenére dobogós helyen állunk, holott a Győr és a Debrecen mögött a bajnoki középmezőny csapatai játékerőben közelebb kerültek egymáshoz. Ezt várom a tavaszi fordulóban is, azaz legyünk a legjobb négy között, és ott játsszunk majd tovább.

- Mindezek foglalkoztatták a szabadság ideje alatt?
- Egyáltalában nem. A karácsonyi ünnep a családé, a két gyermekemé és a rokonlátogatásé. Teljesen kézilabdától mentes, ám töltött káposztától ízes napokat töltöttem el. Ami a Dunaferren kívül a válogatottat illeti: az Európa-bajnokság kiértékelésével, a jelentésemmel már elkészültem. Azt majd január 19-én fogja megtárgyalni az elnökség. Márciusban lesz az első találkozásunk, addig inkább a csapatomra koncentrálok.

- Bár túlságosan általános a kérdés, de megkockáztatom: milyen lesz tavasszal a Dunaferr?
- Bízom benne, hogy a játékunk fejlődni fog. A legnagyobb problémánk az átlövések hatékonyságával kapcsolatos, és érdekes, hogy ez szinte az egész magyar első osztályú mezőnyre, sőt a válogatottra is jellemző. A játék közbeni hibák százalékát is csökkenteni kell. A védekezésünket egy nemzetközi szintű kapussal a háttérben pedig szinten kell tartanunk.

- A fiatalok az őszi fordulóban átestek a tűzkeresztségen. Lehet-e már magasabbra tenni előttük a lécet?
- Ez fél év után még túl korai lenne. Ők még nem rendelkeznek óriási rutinnal. Ez folyamatos munka eredménye lehet. Viszont azt szeretném kiemelni, hogy a fiatalok és az "idősek" között nagyon jó a közösségi szellem. Ez lehet sikerünk záloga.

Forrás: dh-online.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi