Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Megyei rangadó előtt

2008. május 17. 8:55

Minden kétséget kizáróan a hétvége egyik leginkább várt hajdúsági sporteseménye a szombaton, 18 órától rendezendő Derecske – DVSC összecsapás. Az élvonalbeli pontvadászat utolsó előtti fordulójában esedékes találkozón óriási csatára van kilátás.

Testvérharc
Testvérharc
A várva várt rangadón nagy a tét, hiszen a hazaiak még simán lehetnek akár hatodikak is a bajnokságban. A Loki ötödik pozíciója szinte halálbiztos, mert a Cornexi az utolsó fordulóban saját pályáján valószínűleg nem fog kikapni a kieséstől menekülő Halastól. A Vásárhely pedig már hiába érné utol a debrecenieket, mert az egymás elleni eredményeknél Szűcsél jönnének ki jobban az összevetésből.

A DVSC-Aquaticum utolsó idegenbeli fellépésére készül, amit szeretne megnyerni, míg a derecskeiek remek szurkolóikat szeretnék megörvendeztetni. A hazai oldalon nem valószínű a napokban megsérült Kocsik Viktória játéka, márpedig ő a Köstner-gárda kulcsembere. Rácz Emese sem szerepelt legutóbb Újvárosban, de ő várhatóan szombatra felépül lábsérüléséből.

Mindenesetre egyértelmű, hogy nem mindennapi csemegének ígérkezik a szombati megyei kézilabda-rangadó, nem mindennapi csemegének ígérkezik többek között a Szűcs- és a Sütő-nővérek találkozása is...

De vajon mit gondol erről Sütő Edina, a Loki kiváló játékosa?
"Már nagyon készülök a szombati csatára. Főleg azért, mert januárban sérülésem miatt nem tudtam pályára lépni a Derecske ellen a Hódosban. Kíváncsian várom, milyen is lesz úgy küzdeni, hogy a testvérem a másik oldalon harcol. Már azért beszéltünk a várható történésekről. Mindketten győzni akarunk, és ez így is van jól. Biztosan össze fogunk majd futni a pályán. Érdekes lesz, az biztos. Remélem, hogy mi nyerjük meg a várva várt csatát és senki nem fog megsérülni a találkozón. A győri formánkat kell hozni, az elég lehet a sikerhez. Érdekes lesz a találkozó, de nekünk nincs más választásunk, fel kell vennünk a harcot. Mert, hogy kemény összecsapás lesz, az prognosztizálható. "



A másik testvérharc debreceni érdekeltje, Szűcs Gabriella saját honlapján (www.szucsgabriella.com) mondta el a véleményét a mérkőzésről:
"Igazából nem nagyon várom a szombatot, hiszen a testvérem ellen kell pályára lépnem. Nehéz úgy játszani, hogy ő is ott van a pályán, ám a másik csapat sikeréért harcol. Bízom benne, hogy nem futunk össze a a meccsen. Hátha a másik oldalon lesz, amikor mindketten fent leszünk a pályán! Már otthon is beszéltünk a mérkőzésről, amelyen természetesen ott lesz az egész család. Ő nagyon várja a találkozót, szeretne ismét bizonyítani. Remélem, hogy egy jó kis meccset fogunk vívni velük, és semmi gond nem lesz. Nikinek ez lehet a harmadik meccse sérülése óta. Nagyon örülök, hogy újra egészséges, és harcra kész. Ügyes volt az előző mérkőzéseken, most is biztosan mindent meg fog tenni a hazai siker érdekében. Viszont nem csak a mi párharcunk, hanem a két Sütő-testvér csatája is érdekes lehet a megyei rangadón. Győrben jól játszottunk, nem vallott szégyent a Loki. A bajnokság végére, úgy látszik, formába lendültünk. Ha szombaton is így küzdünk, akkor győzni fogunk Derecskén. Én ebben nagyon bízom!"



A „visszavágó” előtt a Tajtavill-Derecske vezetőedzőjét, Köstner Vilmos nyilatkozott:

„A januári emlékképek alapján valóban fontos, és mindkét csapat számára nagy jelentőségű meccs lesz a szombati, hiszen két szomszédvár csatázik. Valószínűleg csakúgy, mint a januári meccset, felfokozott várakozás előzi meg, bár összességében nem érzem annyira feszültnek a meccset körülvevő hangulatot, mint legutóbb, mert a bajnokság vége felé mindkét csapatnak stabil a helyzete. Ez nem jelenti azt, hogy nem készülnénk teljes figyelemmel, úgy vélem, taktikailag és mentálisan is jól ráhangolódtunk a találkozóra. A DVSC most sokkal jobb állapotban van, mint azt januárban tapasztalhattuk, a közelmúlt meccsei azt mutatják, hogy mentálisan és fizikálisan is helyrejött a csapat. A Győr elleni produkció is azt mutatja, hogy jó formában kézilabdázik a Loki.

Nálunk sérülések nehezítik a munkát, míg idény közben elkerültek minket a sérülések, az utóbbi hetekben sok a hiányzónk. Kocsik Viki részleges bokaszalag-szakadás miatt már nem játszhat, és a szintén bokasérüléssel bajlódó Rácz Emese már edzett a héten, de még nincs százszázalékos állapotban. Bízom benne, hogy jól teljesítünk a megyei rangadón. A kérdés, hogy a sérültek helyére lépők tudják-e pótolni a hiányzókat, illetve a többiek többet tegyenek hozzá a meccshez, mint máskor. Mindent meg kell tennünk a győzelemért, hiszen ezen a mérkőzésen is szeretnénk bizonyítani, hogy nem a véletlen műve egész éves szereplésünk. Fontos lesz a DVSC támadásainak időben való megállítása, illetve a visszarendeződés megszervezése, hogy elkerüljük a lerohanásos gólokat. Januárban egy pontot otthagytunk Debrecenben, most legalább ezt vissza szeretnénk szerezni."



A derecskei együttes házi gólkirálya, a 19 bajnokin 117 gólt szerző Kocsik Viktória részleges bokaszalag-szakadás miatt nem állhat Köstner mester rendelkezésére a szombati rangadón. Egyértelmű, hogy hiánya érzékeny veszteség, hiszen ne feledjük, Viki a megyei derbi első felvonásán, a januári mérkőzésen is vezéregyéniségnek bizonyult, hét gólt dobott! A kiváló játékos ezzel együtt bizakodó a találkozót illetően, úgy gondolja, társai ugyanolyan motiváltan lépnek pályára ezúttal is, mint tették azt a Hódosban, és biztosan kihozzák magukból a maximumot.

"A sérülésemhez képest elég jó állapotban vagyok, egyértelműen javul a bokám, és annak is örülök, hogy "csak" részleges szakadásom van, így nincs szükség műtétre – nyilatkozta Kocsik Viki. "Természetesen sajnálom, hogy nem játszhatok a Loki ellen, de biztos vagyok abban, hogy a lányok így is mindent elkövetnek a jó eredmény eléréséért. Abban reménykedem, hogy ugyanolyan motiváltan lép pályára a csapat, mint januárban, és ezúttal is nagyon nagy hajtást várok a találkozón. Köztudott, hogy több derecskei játékosnak is presztízs a DVSC ellen játszani, ők most is biztosan duplán igyekeznek majd teljesíteni.

A www.derecskekezilabda.hu élőben tudósít a ma esti mérkőzésről.

Forrás: Hajdú Online, dvsckezilabda.hu, www.szucsgabriella.com, www.derecskekezilabda.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi