Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Beért az elmúlt félév munkája

2008. március 13. 14:20 © handball.hu

Egy győzelem és egy döntetlen a magyar junior válogatott mérlege Románia legjobbjai ellen. Róth Kálmán, a csapat szövetségi kapitánya a handball.hu-nak elárulta, hogy mindkét mérkőzés remekül szolgálta a hamarosan kezdődő vb-selejtezőre való felkészülést.

Beért az elmúlt félév munkája
Róth Kálmán: Ez a két mérkőzés a közvetlen felkészülés része volt, hiszen jövő hét kedden már utazunk Izlandra, a világbajnoki selejtezőre. Egy nagyon erős ellenfelet sikerült szerezni, hiszen a román junior-válogatott a korosztályos világversenyeken mindig érmet szerzett. Ennek fényében nagyon komoly eredménynek tartom, hogy az első mérkőzésen nyerni tudtunk, még ha nem is teljes csapattal érkeztek a románok. Azt gondolom, hogy az elmúlt félév munkája kijött a lányokon, tehát azokat a játékelemeket, amiket gyakoroltunk, és amire készültünk, többé-kevésbé megvalósítottuk.

handball.hu: Minden zökkenőmentesen ment a felkészülés során?
Róth: Több egészségügyi probléma is nehezítette a munkánkat, hiszen Kovács Adrienn és Hornyák Dóra is sérült volt, így a többiekre egy kicsit nagyobb teher hárult. Ez mai mérkőzésen már látszott is, hiszen egy kicsit fáradtabban mozogtak azok az emberek, akik a tegnapi meccset végigjátszották. Ennek ellenére azt hiszem, a mai döntetlennel is elégedettek lehetünk. Mind a két mérkőzésen más-más védekezési formációkat próbáltunk gyakorolni. Volt, ami sikeres volt, de olyan is akadt, amit kevésbé sikerült megvalósítani, ennek ellenére összességében nagyon pozitív a felkészülésnek ez a része. Annyit azért mindig hozzá kell tenni, hogy a csapatnak a hetven százaléka két évvel fiatalabb, mint amit ez a korcsoport megkívánna, ebből a megközelítésből még inkább jó ez az eredmény.

handball.hu: Ezúttal egy kisebb településen, Püspökladányban játszottatok...
Róth: Nagyon jó hangulat fogadott itt bennünket, mind a két nap teltház előtt léphettünk pályára. Most délelőtt gyerekek voltak, tegnap felnőttek és nagyon jó atmoszférát teremtettek nekünk a mérkőzéshez. A helyiek remek házigazdák voltak, minden kívánságunkat lesték, úgyhogy egy olyan négy napot töltöttünk itt, ami azon kívül, hogy szakmailag is hasznos, emberileg is fontos volt a csapat részére, érezték a játékosok, hogy igaziból számítanak.

handball.hu: Az izlandi vb-selejtező erőviszonyairól tudnál pár szót mondani?
Róth: Ez egy ötös csoport, ahol a házigazdák mellett a szerbek a legnagyobb riválisaink. Ezen kívül a bolgárok és az írek vannak még a csoportunkban, és egy jut tovább a világbajnokságra. Elég nehéz összeállításnak ítélem meg ezt, a hazai csapat biztos, hogy mindent megtesz azért, hogy jól szerepeljen. A szerb kézilabdáról meg azt hiszem, nem kell sokat beszélni: kimagasló tudású csapat. Remélem, hogy helyt tudunk állni.

handball.hu: Mit tudnál a mostani magyar junior-válogatottról mondani azoknak, aki esetleg nem látták volna őket játszani? Mi az erősségük?
Róth: Talán az, hogy nagyon fiatal. Ez egy ifjúsági válogatott, öt játékossal megerősítve. Olyan képességű gyerekekből áll, akik egy korosztályt elvileg „át tudnak játszani”. A felnőtt válogatottal összehasonlítva különbség, hogy itt beálló poszton Mayer Szabina nagyon jó teljesítményre képes, jobbszélső poszton is úgy gondolom, hogy megfelelő emberünk van. Átlövő-erőben is Deákival és Drávaival, illetve Hornyák Dórával megfelelő szinten tudunk játszani. Ebben rejlik a fő erősségük, és ezen kívül minden, ami a magyar kézilabdára jellemző, egy kicsikét benne van ebben a csapatban is!

handball.hu: Bizonyára segít, hogy mostanában klubcsapataikban is komolyabb feladatokat kapnak ezek a játékosok.
Róth: Még jobb lenne, ha még többet kapnának, mert úgy gondolom, hogy egyik-másik leány nagyobb feladatra is képes lenne, akár NBI-es csapatoknál is. Összességében azonban azt hiszem, ezen gyerekek legtöbbje rendszeresen olyan bajnokságban léphet pályára, ahol lehetősége van fejlődni, és remélem, hogy minél többen fognak bekerülni NBI-es csapatokhoz!

Junior döntetlen Romániával
Győzelem Románia ellen

handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi