Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

„Csapatként alkottunk nagyot”

2008. január 18. 21:02 © handball.hu

A Dunaferr - Ferencváros bajnoki mérkőzés után a hazaiak edzőjét, Imre Vilmost, a tizenhárom találatig jutó Pigniczki Krisztinát, valamint a Ferencváros szakvezetőjét, Zsiga Gyulát szólaltattuk meg.

„Csapatként alkottunk nagyot”
Pigniczki Krisztina: Semmiképp nem akartunk itthon pontot veszíteni, s meg is látszott a játékunkon: mentünk előre, sokszor szinte ész nélkül. Ennek a hatalmas akarásnak meg is lett az eredménye. Amikor kritikus helyzetbe kerültünk, mindig volt valaki – akár én, akár Mörtel, akár a többiek –, aki hozzásegítette a Dunaferrt a két ponthoz. Ne feledkezzünk el kapusainkról sem, akik a legfontosabb pillanatokban fogtak ziccereket, illetve hétmétereseket. Úgy gondolom, hogy csapatként nagyon nagyot alkottunk ma.
handball.hu: A bajnokcsapatot sikerült legyőznötök. Ezek alapján lehetnek vérmesebb reményeitek is?
Pigniczki: Mindenféleképpen szerettünk volna meglépni a Fraditól, s a Győr nyomában maradni. Ezért egész héten csak a zöld-fehérekre készültünk, szinte még otthon is ők jártak a fejünkben. Szerintem jól zártuk a szezont, hiszen csak Győrben kaptunk ki. Igen, a bajnokot vertük meg, egy kiválóan kézilabdázó Ferencvárost, akik végig a nyomunkban voltak, de mi szinte magabiztos győzelmet arattunk.
handball.hu: Kimagasló formában kézilabdázol, amióta a szülésből visszatértél. Mi a titkod?
Pigniczki: Nem tudom, hogy van-e titkom. Sokan azt mondják, hogy a szülés után visszatérő nők formája kiemelkedő. Én úgy gondolom, hogy a legfontosabb az, hogy még mindig élvezek minden pályán töltött percet. Ne feledkezzünk meg a csapattársaimról sem, akikkel nagyszerű az összjáték. Remélem, hogy még jóideig segíthetjük egymást.

Imre Vilmos: Ötször kellett megnyernünk ezt az igen magas színvonalú mérkőzést. Nagyon felkészült és erős Ferencvárost tudtunk legyőzni, épp ezért erre a két megszerzett pontra vagyok a legbüszkébb. Továbbra is a dobogó a célunk, ehhez pedig szerénynek kell maradnunk. Eddig négy rangadón vagyunk túl, amelyek közül hármat itthon játszottunk. A csapat ereje majd az idegenbeli mérkőzéseken fog kiderülni Debrecenben, Fehérváron és a Népligetben. Remélem, hogy tudunk még fejlődni, hiszen a második félidőben ma is akadtak gondjaink a védekezéssel.

Zsiga Gyula: A Dunaferr nyert, hiszen kevesebb hibát vétett, mint mi. Az első játékrészben nem igazán tudtuk érvényre juttatni az elképzelésünket, rengeteg hibát vétettünk, s gyors, könnyű gólokat kaptunk, aztán viszont határozottabbak voltunk. A kiállításokból fakadóan picit mindig hátrányba kerültünk: amikor fel tudtunk jönni, akkor mindig két perces kiállítással sújtottak minket. Sajnos a ziccerekkel is adósak maradtunk. Két kiváló kapusa van a Dunaferrnek, akik igen sokat tettek a győzelmük érdekében. Nálunk Pastrovicsnak voltak jó periódusai, a csere pedig jót tett neki. Alapvetően jól védett, viszont ziccerhelyzetekben nem tudott annyit hozzátenni a játékhoz, mint az ellenfélben játszó kolleginái. Az ember, amíg él, remél. Bízunk benne, hogy tudunk majd bravúrokat véghezvinni. A labda gömbölyű, talán más csapatok is képesek lesznek meglepő eredményekre, s talán épp riválisainkkal szemben.

A Dunaferré a két pont

handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi