Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Két győzelem a Kikinda ellen

2007. december 20. 10:43

A szerb első osztály listavezetője ellen játszott két felkészülési mérkőzést a Tajtavill-Derecske. Mindkétszer hazai siker született.

Két győzelem a Kikinda ellen
„Valódi” ellenféllel utoljára november 30-án találkozott csapatunk, így alapos meccshiánnyal léptek pályára a lányok a szerb bajnokságot magabiztosan vezető kikindai együttes ellen.
„Azóta heti nyolc edzéssel készültünk, kiemelt szerepet kapott a képesség fejlesztés, az egyéni képzés és az egymás közti játék – mondta honlapunknak Köstner Vilmos. – Technikai, taktikai elemeket gyakoroltunk, sok labda nélküli mozgásra épülő edzést végeztek a lányok. Ezek kipróbálására jól jött a két edzőmeccs a kikindai csapattal, amellyel régi jó kapcsolatot ápolunk. Az első meccsünkön látszott, hogy régen volt meccs-szituációban a csapat, sok technikai hiba csúszott a játékunkba. A védekezéssel elégedett voltam, sok labdát szereztünk megelőző védekezéssel, és sok indításgólt lőttünk. Támadójátékunkat gyengítette a sok technikai hiba, de ez ebben a helyzetben elfogadható. A második meccsen el akartuk kerülni ugyanezeket a hibákat. Támadómunkánk sokkal jobb volt, negyedannyi technikai hibát követtünk el, mint első nekifutásra.”
Csütörtökön délután fél hatkor a Derecskei Sportcsarnokban Algéria női válogatottja lép pályára csapatunk.

1. mérkőzés:
TAJTAVILL-DERECSKE–ZRK KIKINDA (szerbiai) 33–28 (14–12)
Derecske: Lajtos – Kereki 6, Pádár 3, Rácz 2, Sütő M. 3, Kocsik 6, Flaska 2. Csere: Kolsofszki, Király (kapusok), Szabados 3, Gulyás 2, Szamosi A. 4. Szamosi L. 1 Kudor 2, Csapó H.

2. mérkőzés:
TAJTAVILL-DERECSKE–ZRK KIKINDA (szerbiai) 34–25 (19–14)
DERECSKE: Kolsofszki – Flaska 2, Szamosi A. 3, Rácz 2, Gulyás 2, Kocsik 3, Szabados 2. Csere: Király, Lajtods (kapusok), Csapó H. 1, Szamosi L. 3, Sütő M. 2, Pádár 10, Kudor 4, Kereki.

Forrás: derecskekezilabda.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi