Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Triffa Ági elkapta a fonalat

2007. szeptember 10. 14:40

Magabiztos, 30-25-ös győzelmet aratott a DVSC-Aquaticum alakulata hazai pályán a Vác ellen. Annak ellenére, hogy a debreceni hölgyek ismét sok gólt dobtak, a meccs kiemelkedő alakja a kapus Triffa Ágnes volt. Sok szurkoló szerint Tréfinek idáig ez volt a legjobb meccse a Lokiban.

Triffa Ági elkapta a fonalat
Versenyhelyzetben

– Én is úgy érzem, hogy egyre jobb formába lendülök, idő kellett, hogy magamra találjak és összeszokjak a csapattal. Nagyon bízom benne, hogy most már elkapom a fonalat, ugyanis nem azért jöttem Debrecenbe, hogy „ellegyek”, hanem meghatározó játékosa akarok lenni a bajnoki dobogóra pályázó gárdának – mondta határozottan a válogatott hálóőr, akitől azt is megkérdezte a HAON, miként hat rá, hogy Tánya Vorozscova személyében igazi klasszis vetélytárssal kell megküzdenie a kapuba kerülésért.

– Amikor a Vasashoz kerültem, akkor a harmadik számú kapus voltam, idővel lettem kezdőd, azaz ott is megvívtam a magam harcát. A DVSC-nél is versenyhelyzet van, ami úgy érzem, inkább inspirál, mintsem gátolnak.

Győzni Újvárosban

A DVSC-Aquaticum csapata az eddigi három bajnoki fordulót követően még veretlen, ám az igazi erőpróba pénteken vár a Lokira, amikor is a hajdúságiak a Dunaferr ellen idegenben lépnek pályára.

– A Vác ellen egy nagyon sima, kétszámjegyű győzelmet arathattunk volna, de megnehezítettük a dolgunkat, rengeteget hibáztunk, Dunaújvárosban nem ronthatunk ennyit. A bajnokság során eddig kicsit nehézkes volt a játékunk, de bízom benne, hogy egyre jobban belelendülünk s ezt már a Dunaferr ellen is bizonyítjuk. Nagyon nehéz meccs vár ránk, de ha mindenki odateszi magát, akkor sikerülhet a célunk és győzhetünk Dunaújvárosban – vélekedett Triffa Ági.

Forrás: haon.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi