Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Dunaferr NK: ezüstös tanulságok

2007. augusztus 29. 18:54

Három mérkőzéséből kettőt megnyert, egyet elveszített, végül a második helyen végzett a Dunaferr NK a hétvégi Kulcsár Anita Emléktornán. A sorozat tapasztalatairól Imre Vilmos vezetőedző osztotta meg véleményét a DO-val.

Dunaferr NK: ezüstös tanulságok
A jóra épít

Mint azt együttesünk szakmai vezetője elmondta, érzése szerint jó irányba halad a csapat felkészülése, ugyanakkor azt sem szabad eltitkolni, hogy van még miben javulni:
- Továbbra is úgy érzem, hogy jó irányba haladunk a megkezdett úton, de még türelemre és sok-sok munkára lesz szükségünk ahhoz, hogy végleg letisztuljon a játékunk. Huszonnégy óra alatt három ilyen hőfokú találkozót játszani nagyon fárasztó, ezért is intenék mindenkit attól, hogy egy olyan félidő alapján ítélje meg a csapatot, melyet sajnos valóban elrontottunk.

Imre Vilmos érdeklődésünkre kiemelte: a Győr elleni finálé első játékrészében valóban rosszul játszott a csapat – különösen az első periódus gólínsége volt fájdalmas, amivel hagytuk meglógni a Rába-partiakat, magyarázza a gárda fiatal mestere. Ugyanakkor nyomatékosította, nem könnyű egy ilyen tornán végig a maximumot hozni egy alakulóban lévő gárdának:
- A Győr elleni meccs tapasztalataiból is okulnunk kell, de ezzel együtt is állítom, nem lehet okunk panaszra: három meccs hat félidejéből négyszer kimondottan jól, hatékonyan, eredményesen, alkalmanként szemre is tetszetősen játszott a csapat – összességében tehát jól teljesítettünk., s erre szeretnénk a továbbiakban is építeni.

Javulási mutatók

Csapatunk vezetőedzője tehát a pozitív momentumokat is látta Ferlingék játékában, s azt is elárulta, hogy véleménye szerint melyek voltak azok a játékelemek, melyben sikerült előrébb lépni együttesének:
- Az előrejátékban, lerohanásokban mindenképpen fejlődtünk, s örömteli az is, hogy a technikai hibák számát is egyre inkább vissza tudjuk szorítani. Azt is látni kell azonban, hogy ahogy mentünk előre az időben, egyre több volt a hibánk, melyet elsősorban a fáradtság számlájára írok, valamint arra, hogy Ferling Bernadett a második meccsen már csak epizódszerepet kaphatott, míg a fináléban nem is tudott a pályára lépni sérülése miatt.

A DO érdeklődésére Imre Vilmos elmondta: az agresszivitás terén mindenképpen javulást vár a lányoktól – meglátása szerint továbbra is kevés az ütközés. A védelem "puhaságát" a torna során rendre a kapusoknak kellett ellensúlyozni – a csapat szakmai irányítója e téren nem panaszkodott: mint mondta, a hálóőrökkel a torna mindhárom mérkőzésén maximálisan elégedett lehetett. Kérdésünkre kifejtette, a ziccerek kihasználásában is javulnunk kell:

- Az egyértelmű, hogy bármikor lehetünk az átlagosnál fáradtabbak – azt kell elérni, hogy a kínálkozó lehetőséget akkor is gólra váltsunk, amikor az erőnk végén járunk. Nem könnyű feladat, de pokoli sok múlhat rajta, sikerül-e.

Szintre hozni

Az értékelés végén az egyéni teljesítményekre terelődött a szó – e téren Imre Vilmos szintén elégedett lehetett, hiszen minden mérkőzésen akadt olyan játékos, aki a hátára vette a csapatot. Ám mint azt kérdésünkre elárulta, azzal is tisztában van, hogy a kiváló eredményekhez még kiegyensúlyozottabb játékra van szükség mindenkitől:
- Mindenképpen örömteli, hogy minden mérkőzésen volt vezéregyénisége a csapatnak, hiszen míg a Fradi ellen Ferling, a Podgorica ellen Lovász, addig a Győr elleni döntőben Ungureanu és Borbás nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A legegyenletesebb, legjobb játékkal Pigniczki Krisztina rukkolt ki – ő mindvégig fényesen igazolta, hogy maximálisan élni tud a neki adott lehetőséggel támadásban és védekezésben egyaránt.

A feladat adott, zárta le az értékelést Imre Vilmos: fontos, hogy a gárda tagjait egy szintbe hozzák a taktikai, technikai edzéseken – hiszen csak így várhatja majd egy jó és erős Dunaferr a bajnoki rajtot.

Forrás: Dunaújváros Online

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi