Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Visszalép a strandkézi-döntőtől a Goli

2007. augusztus 9. 15:06

Már nincs egy hónap sem, s szeptember első hétvégéjén megkezdődik az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság. A mezőnyben természetesen ott lesz az NB I B-ből feljutott Óbudai Goldberger együttese, amely az egykori világválogatott Kovács Péter irányításával gőzerővel készül a rajtra.

Visszalép a strandkézi-döntőtől a Goli
Még akkor is, ha gondok nehezítik a szakmai stáb munkáját: most például Minárovics Anita sérülése okoz fejtörést Kovács Péternek.

A Goldberger nemrégiben részt vett a strandkézilabda-bajnokság velencei selejtezőjében, amelyet megnyert, ám a sikernek nagy ára volt: Minárovics Anita bokájában három szalag részlegesen beszakadt, emiatt az átlövőnek valószínűleg több hónapot ki kell majd hagynia. A Goli egyébként három selejtezőtornát is megnyert, s ezek alapján a jövő hét végi balatonboglári döntőben is esélyesként léphetne pályára, ám a történtek miatt a csapat vezetése úgy döntött, két héttel az NB I-es rajt előtt nem kockáztat, az együttes nem indul el a standkézilabda-bajnokság fináléjában.

Jó hír viszont, hogy a néhány héttel ezelőtt vírusos fertőzéssel kórházba került Tápai Andrea állapota sokat javult, s bár a betegség legyengítette, szép lassan ő is megkezdte az edzéseket, számára a következő időszak feladata, hogy megpróbálja utolérni a többieket. Edzőmérkőzésen természetesen még nem játszott, a Goli azonban már túl van néhány felkészülési találkozón, s ezek alapján bizakodó lehet Kovács Péter: a Vágsellye elleni két találkozó egyikét a szlovákok, a másikat pedig az óbudaiak nyerték meg egy góllal, s figyelembe véve, hogy a Vágsellye kifejezetten erős csapat, korábban többször is nyert szlovák bajnokságot, ez az eredmény biztatónak tűnik. A szlovákok vendégszereplését a jövő hét keddjén viszonozza a Goldberger, amely akkor idegenben játszik két edzőmeccset, azt követően pénteken pedig a Ferencváros népligeti csarnokában lép pályára a zöld-fehérek ellen Kovács Péter együttese.

Forrás: Óbudai Sport

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi