Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Mátéfi Eszter bizakodik

2007. augusztus 3. 19:49

A Békéscsabai ENKSE túl van két edzőmérkőzésen; először a Hódmezővásárhely, majd Orosházán a Dunaferr ellen léptek pályára a viharsarkiak. Az eddigi tapasztalatokról, valamint az elkövetkező mérkőzésekről Hajdu Lívia készített interjút az edzővel, Mátéfi Eszterrel a csapat honlapján.

Hajdu Lívia
Hajdu Lívia
- Hogy érzed magad Békéscsabán?
- Nagyon jól érzem magam, a lányommal, Erikával jöttem. Ő 16 éves, így vagy a serdülő, vagy az ifjúsági csapatban fog játszani. Ő is nagyon kellemesen érzi magát itt.

- Július 9-én kezdted meg a csapat felkészítését a bajnoki rajtra. Értékeld az eltelt négy hét munkáját!
- Egyelőre az alapozó időszakban tartunk. Az első héten hétfőtől szerdáig napi egy edzéssel, majd csütörtökön és pénteken már naponta két tréninggel kezdtük meg a kemény munkára való ráhangolódást. A második héten beköltöztünk a békéscsabai Mester Klubba, ahol napi három edzésen vettek részt a lányok a rekkenő hőségben. A múlt héten még mindig napi három edzéssel folytatódott a munka, majd a hét közepén, július 25-én Hódmezővásárhely ellen játszottuk az első előkészületi mérkőzésünket, melyen 28-24-re győztünk. Ezen a héten hétfőn kettő, kedden pedig három foglalkozást tartottam a csapatnak, majd szerdán, augusztus 1-jén Orosházán játszottunk a Dunaferr csapata ellen. A végeredmény bizakodásra adott okot, a félidőben 13-12-re vezettünk, majd négy góllal kaptunk ki.

- Az első edzőmérkőzésen 28-24-re győzött a gárda a tavalyi vezetőedző, Rapatyi Tamás irányítása alatt készülő Hódmezővásárhely ellen. Láttál-e bíztató jeleket a további munkát illetően?
- Igen, láttam. Az első félidő végén 13-10-re vezettünk. Első mérkőzésnek nem volt rossz, voltak bíztató jelek a csapat játékában. Örülök, hogy nyertünk a jó játékosokból álló csapat ellen - tavaly a 8. helyen végeztek -, akik a nyáron tovább erősítettek.

- Augusztus 1-jén Orosházán a Dunaferr csapata ellen játszották második előkészületi mérkőzésüket a békéscsabai lányok. Mik voltak a mérkőzés konklúziói?
- Kíváncsian vártam, hogyan fogunk teljesíteni a bronzérmes Dunaferr ellen. A lányok nagyon becsületesen dolgoztak, ez egy fokmérője volt annak, hol is tartunk a felkészülésben. A félidő állása (13-12) és a végeredmény (28-24) sokat elárul. Azt még kiemelném, hogy 10-5-re vezetett a Dunaferr, amikor védekezést váltottunk, ennek segítségével 13-12-re javunkra fordítottuk a mérkőzést az első félidő végére. A második félidőben jól működött a védekezés, támadásban is voltak bíztató jelek. A fiataloknak is lehetőséget tudtam adni, ők is remekül helyt álltak. Sajnos sérültjeink is vannak. A kapus, Mészáros Melinda jobb bokája a hétfő délelőtti edzésen sérült meg, így egy kapussal utaztunk az edzőmérkőzésre. A beállósunk, Tóth Kata jobb bokája pedig az első félidő 20. percében tapadt le. Azonban a mérkőzés során sikerült több felállást is kipróbálnunk.

- Az elkövetkező hétvégén, augusztus 4-5-én (szombaton és vasárnap) Derecskén rendez tornát a házigazda négy csapat részvételével. Kik lesznek az ottani ellenfelek még Derecskén kívül és mik az elvárásaid?
- A Vác és a Vasas csapata lesz még ott Derecskén és rajtunk kívül. A torna célja még mindig a terhelés és a taktikai elemek csiszolása.

- Augusztus 18-19-én pedig itthon rendez tornát a Békéscsabai Előre Női Kézilabda SE. Kik vesznek részt a hazai rendezésű viadalon?
- Itthon ugyanazok a csapatok vesznek részt a tornán, mint az augusztus 4-5-ei derecskei tornán. Bízunk benne, hogy sokan kíváncsiak lesznek ránk, és kilátogatnak majd a mérkőzésekre.

Minden nézőt és szurkolót nagyon sok szeretettel várunk!

Hajdu Lívia

Forrás: elorenkse.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi