Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Nem változnak a bérletárak

2007. augusztus 2. 2:32

A DVSC-Aquaticum elkezdte bérleteinek árusítását augusztus első napján. Azok árai nem változtak a tavalyihoz képest, a bajnoki mérkőzésekre, valamint a Magyar Kupa első három találkozójára érvényesek. A nemzetközi meccsekre külön jegy vásárlása szükséges.
A csapat ma ismét Erdélybe utazik egy kétnapos tornára.

Nem változnak a bérletárak
Augusztus utolsó napján megkezdi bajnoki menetelését a DVSC-Aquaticum együttese. A lányok szurkolói már több fronton is érdeklődtek az idei bérletekről. Nos, szerdától már elindult az éves belépők értékesítése.

A bérletek árai nem változnak az idén sem. A felnőtteknek 10000, a diákoknak és a nyugdíjasoknak pedig 7000 forintba kerül. Minden bajnokira és a Magyar Kupa első három összecsapására érvényes a bérlet, de a nemzetközi meccsekre nem.

Az éves belépőket a DVSC irodájában (Hódos csarnok, 1. emelet) lehet megváltani munkaidőben Kiss Ferenc technikai vezetőnél, ahol az augusztusi nemzetközi torna jegyeit is megvehetik a szurkolók. Érdeklődni telefonon lehet: (52) 473-000.

További hír, hogy csütörtök délelőtt megint Erdély felé veszi az irányt a Loki. A csapat Nagybányán szerepel egy hatcsapatos tornán, ahol rajtunk kívül csak romániai gárdák lesznek a mezőnyben. A társaságot feldobta a múlt heti kolozsvári siker, ezért jó hangulatban indul útra a Varga-alakulat. Ismét két napig fog tartani a torna, újra szombaton délután várható a hazatérés.
A csapatban ezúttal már ott lesz Madai Petra is, aki sérülés miatt hagyta ki a múlt heti eseményt. Szintén csatlakozik a kerethez Szűcs Gabi, Orbán Anna és Triffa Ági, ők a válogatottbeli edzőtáborban dolgoztak a közelmúltban. Erősebb csapat most sem lesz, mint Kolozsváron volt, ezért a Loki számít a torna favoritjának. A hazaiak mellett a Kolozsvár és a Zilah sem ismeretlen Benyáéknak a résztvevők közül. Ők osztályozóval maradtak bent a román élvonalban, másik csoportellenfelünk (a Marosvásárhely) viszont kiesett onnan. A másik ágon szereplő Konstanca hatodik volt legutóbb a bajnokságban.

A torna mérkőzései:

Augusztus 3.:

8:00 DVSC-Aquaticum-Marosvásárhely
9:30 Nagybánya-Konstanca
11:00 Kolozsvár-Marosvásárhely
14:00 Zilah-Konstanca
15:30 Kolozsvár-DVSC-Aquaticum
17:00 Nagybánya-Zilah

Augusztus 4.:

8:00 Mérkőzés az 5.helyért
9:30 Mérkőzés a 3.helyért
11:00 Döntő


Forrás: dvsckezilabda.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi