Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Ez aztán a kezdés!

2007. július 10. 7:18

Kemény futóteszttel indította a munkát a Debrecen együttese. Túl vannak a lányok az első orvosi vizsgálatokon is.

 Ez aztán a kezdés!
Hétfő reggel fél kilenckor randevúzott a csapat először a 2007/08-as szezonban. Az első foglalkozásra eljöttek a klub vezetői, akik elmondták, hogy idén szeretnék a csapatot a dobogón látni. A beszédek után dr.Varga Lehel csapatorvoshoz mentek át Orbán Annáék. A sportorvosiban több vizsgálatot végeztek el a lányokon. Ott volt a többiekkel a három új szerzemény is: Nagy Ivett, Triffa Ágnes és Verica Nikolic. A csinos hölgyek miatt sejtésünk szerint többen fognak kijárni meccseinkre, mint tavaly. Persze elsősorban a játékuk lesz az érdekes.

A délutáni foglalkozás négykor vette kezdetét. Megérkezett ekkor a városunkba Mezei Csaba, aki Skaliczky László technikai vezetője a férfi válogatottnál, és a női ifi nemzeti gárda gyúrója. A fiatalember több műszerrel jött, ami nem sok jót ígért. Komoly futóteszteket kellett elvégeznie a kompániának. A táv folyton növekedett, a végére mindenki alaposan elfáradt, ugyanis az etapok egyre kegyetlenebbnek tűntek. Pláne, hogy mindig kétszer kellett teljesíteni a távokat! Első edzésnek igen csak komoly volt, a csajoknak lesz holnapra izomláza, az tuti!

A hiányzók táborában csak Tetjána Vorozscova foglalt helyet. Az ukrán klasszis derékbántalmait kezelteti, és csak vasárnap érkezik vissza a cívisvárosba. Egy ismeretlen hölgy viszont a meglepetés kategóriába sorolható. A szerb Nada Micic Vericával együtt jött hozzánk. A 31 éves jobbszélső próbajátékra érkezett, sorsáról a héten dönt a Varga-Skaliczky kettős. Skala mester szerint hasznos lehet a rutinos sportoló. Jó riválisra találhat benne Csáki Viki, aki a leköszönő szezonban igazi vetélytárs nélkül húzta az igát.

Kedden reggel a Corpus Fitnessben kezd a gárda, majd délután a Hódosban találkoznak a lányok. A szerdai tréning után másnap már kézilabdát is fognak látni a piros-fehérek. Addigra biztos hiányozni fog a laszti!

Forrás: www.dvsckezilabda.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi