Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Történelmi sikerek Siófokon

2007. június 29. 7:43

A Somogy Sportja segítségével egy kicsit elkalandozunk az élvonaltól, és a Siófok vezetőedzőjével, Pintér Károllyal készült interjút közöljük. A szakember mind a felnőtt, mind pedig az ifi csapatot bajnoki címhez juttatta. Felnőtt korú tanítványai az egész bajnokság folyamán mindössze egy mérkőzésen maradtak alul, így méltán vívták ki a jogot az NB I/B-s indulásra.

Pintér Károly
Pintér Károly
-Milyen célt tűztetek ki ősszel a csapat elé?

Pintér Károly: Ugyanazzal a kerettel vágtunk neki a bajnokságnak, amelyik az előző idény tavaszán remek szezont produkált. Akkor igazoltuk le Tamás Kornéliát, akit sikerült itt tartani erre az évadra is. Az őszi induláskor egyértelműen az első hely megszerzése volt az elvárás a klub és a szponzorok részéről is. Szerettünk volna erősíteni is, de ez az ősszel még nem valósulhatott meg.

- Hogyan készültetek az őszi meccsekre, milyennek látod a gárda akkori teljesítményét?

P.K.: Balaton-parti csapat lévén elég későn, augusztus végén tudtuk megkezdeni a felkészülésünket. Hét közben edzettünk, hétvégén tornákon vettünk részt. A pécsi küzdelemsorozaton egy sajnálatos baleset is történt, Tamás Kornélia izomszakadást szenvedett, ami komoly gondot jelentett, hiszen négy hétre kiesett a felkészülésből, és az első két mérkőzésen nem tudott játszani. A felkészülés során ki tudtam próbálni a fiatalokat, így kiderült, hogy az ifisták közül ki tudja a felnőtt keretet is erősíteni. Csaba Esztert, Ster Nikolettát, Fejes Noémit, Hosszú Tímeát részfeladatokra tudtam használni, és szükség is volt rájuk az ősszel. Az első fordulóban szabadnaposak voltunk, ez jól is jött, hiszen a csarnokunk felújítása nem készült el időben. A parkettázási munkák a felkészülésünket is hátráltatták, hiszen egy pici tornateremben tudtunk csak edzeni. A második fordulóban Zalaegerszegre mentünk, ahol sikerült 11 góllal nyernünk. A következő fordulóban a tavaly még NB I/B-s Nagykanizsát könnyedén győztük le 12 góllal. Ezután következett a kozármislenyi mérkőzés, amely az egész 2006/2007-es bajnoki idényben az egyetlen vereségünk. Ezt követően a szintén nagy rivális Tolnát két góllal vertük meg. Ezek után jöttek a könnyebb mérkőzések, amelyek gólkülönbség-javító és önbizalom-növelő meccsek voltak. A csapat is egyre jobban összeállt, mindenkinek megtaláltuk a pontos helyét a gárdában. A figuráinkat is egyre pontosabban hajtottuk végre, és már előre láttuk, hogy mit kell tennünk tavasszal ahhoz, hogy bajnokok legyünk.

- Hogyan zajlott a téli felkészülésetek? Tudtatok-e még igazolni?

P.K.: Edzettünk, tornákon vettünk részt, hogy minél többet játsszunk. A hiányposztunk a balátlövő és a jobbszélső volt, mivel Molnár Veronika menet közben kiszállt a csapatból, elment Ausztriába dolgozni. A tavaszi harmadik fordulóra sikerült leigazolnunk Gabnai Melindát az Alsóörs csapatából. Ő egy NB I-et is megjárt rutinos játékos, a Dunaferrben és a Vasasban is játszott. A Kozármisleny elleni visszavágó életem egyik legnagyobb élménye volt. Siófokon soha az életben kézilabda-mérkőzésen telt ház még nem volt. Ezen a találkozón egy gombostűt sem lehetett leejteni, a csarnokban 600 néző kísérte figyelemmel a játékot. Nagyon készültünk a meccsre, nagyon féltünk tőle, de végül tíz góllal sikerült visszavágnunk az őszi vereségért. Így elértük, hogy ha még egy pontot vesztünk a többi mérkőzésen, akkor is mi vagyunk a bajnokok. Nagy öröm számunkra, hogy sikerült kiharcolni a bajnoki aranyérmet, és Siófok életében először NB I/B-s kézilabdacsapatunk lehet.

- A bajnokság közben távozók is voltak. Ők miért morzsolódtak le?

P.K.: Molnár Veronikával együtt hárman távoztak. Tolinger Mariann és Erdei Nóra Balatonszemesre igazolt. Az a szerencsétlen helyzet adódott, hogy Mariann beálló poszton játszott, ahol a csapat egyik legjobb játékosa, Kiss Olívia is játszik, aki szintén saját nevelésünk, és a Cornexitől került vissza hozzánk a nyáron. Mariannak így kevesebb játéklehetőség jutott.

- Ifjúsági csapatotok is bajnok lett. Hogy láttad az ő szereplésüket?

P.K.: Ifjúsági csapatunk a tavalyi bajnokság végére már egész jól összerázódott. Tudni kell, hogy előző évben négy meghatározó játékosunkat elvitte a Dunaferr, akik közül egy még a bajnokság kezdete előtt visszajött hozzánk. Erre az évre senki sem öregedett ki, így ugyanaz a csapat vághatott neki a küzdelmeknek, mint tavaly. Az elején még nem tudtuk milyen lesz a többi ifi, de csalódott lettem volna, ha az első háromba nem értünk volna oda. Azt vettük észre, hogy sorra nyerjük a találkozókat. Bajnokság közben jelentkezett hozzánk Fekete Dóra, aki az NB II küzdelmektől visszalépett Balatonszemes csapatától jött hozzánk. Nagyon örültem az érkezésének, mert pont a kapus poszt volt az, ahol vékonyak voltunk, csak Hajdú Eszter védett, és nagy könnyebbség volt, hogy ezután két hálóőr állt a rendelkezésemre. Az utolsó fordulóban a tavalyi ifibajnok Bácsbokodhoz mentünk, ahol a nagyon lejtős hazai pályán egy góllal kapott ki az ifi. Ezután jött a tavasz. Nagy erősítést jelentett mindkét csapatunk számára, hogy a Dunaferrtől visszatért hozzánk Dabóczi Adrienn. Ő nem kapott annyi játéklehetőséget a Dunaferr ifiben, mint amennyit szeretett volna, így rá tudtuk beszélni, hogy jöjjön vissza Siófokra. A tavasznak már úgy mentünk neki, hogy szeretnénk a bajnokság végén az országos NB II-es bajnokok tornáján részt venni. Az utolsó fordulóban már bajnokként lépett pályára az ifi a Bácsbokod ellen. A bácsbokodi lányok minden energiájukat beleadták az ifimeccsbe, szinte a felnőttre nem is tartalékolták az energiájukat, mindent megtettek annak érdekében, hogy ezüstérmesek lehessenek, azonban megnyertük azt a találkozót is. Ez az év tehát dupla siker volt a klub életében. Nagyon örülök annak, hogy Siófokon nem egy „összevásárolt csapat” nyer felnőtt bajnokságot, és nincs utánpótlás, hanem a felnőtt csapatban is meghatározóak a siófokiak, és emellett az ifjúsági csapat is bajnok tudott lenni.

- Beszélgessünk kicsit a jövőről. Kikkel erősítetek az NB I/B-re?

P.K.: A felnőtt csapatot négy-öt játékossal szeretnénk megerősíteni. Mindenképp szeretnénk egy kapust igazolni. Jelenleg Molnár Orsolyával, a Kozármisleny kapusával tárgyalunk. Nagyjából meg is egyeztünk, de még nem állapodtunk meg. Megállapodtunk Berecz Nikolettel, a Tapolca ifjúsági korú beállójával, hogy ősztől nálunk folytatja a pályafutását. Nagyon tehetséges játékos, Kiss Olívia mögé második számú beállónak érkezik. Alsóörsről érkezik hozzánk a 28 éves, rutinos irányító, Horváth Ágnes, valamint a Dunaferrtől Papp Orsolyát igazoljuk még le. Ő a jobb szélre érkezik, 18 éves játékos. A nyáron eldől, hogy a lányom visszajön-e hozzánk a Dunaferrből. A bajnokavatón nagyon fájt a szíve, hogy ő ebből kimaradt. Megpróbálunk még ifikorú játékosokat keresni, akikre nem számítanak a Cornexinél vagy a Dunaferrnél. A környéken is felbukkan néha egy-egy tehetséges játékos, mint például Balogh Réka, aki somogyvári, de itt tanul Siófokon. Úgy gondolom, hogy az ificsapat sem az NB I/B hátsó régiójában fog tartózkodni.

- Kik igazolnak el a csapattól?

P.K.: Távozókról nem tudok.

- Továbbra is te irányítod mindkét csapatot?

P.K.: Erre a kérdésre még nem tudok válaszolni, egyelőre függőben van a dolog. A felnőtt csapatot mindenképp én fogom továbbvinni.

- A szponzorok mélyebben a zsebükbe nyúlnak a jövőben?

P.K.: Legfőbb szponzorunk Siófok város önkormányzata. Nagyon örülünk, hogy a bajnokavatón ott volt a polgármester úr, és tetszett neki a hangulat. A másik főtámogatónk pedig a Gropius Rt.

- Fantasztikus közönség kovácsolódott a csapat mögé. Hogyan „verbuváltátok” a szurkolókat?

P.K.: Mivel elég sok siófoki gyerek van az ifiben, szülők, családtagok, volt kézilabdázók, barátok jártak a mérkőzésekre. Már tavaly is elég sokan voltak, de az ősztől még többen jöttek, aztán előkerültek a dobok is, végül egy egész nagy szurkolótábor kovácsolódott össze. Nem kellett őket verbuválni, ahogy jöttek az eredmények, mérkőzésről mérkőzésre egyre többen és többen lettek. Köszönjük a bíztatásukat és reméljük, hogy az NB I/B-ben is hasonlóan szép számú nézősereg előtt játszhatunk majd.

- Mikor kezdődik a felkészülésetek?

P.K.: Július 30-án kezdünk edzeni. A napi egy tréning már biztos, de jó lenne kettőt tartani. Az intenzív időszak után beállunk a heti négy edzésre, emellett tornákon fogunk részt venni. Két viadalnak már biztos az időpontja: szeptember első hétvégéjén Marcaliba megyünk, előtte egy héttel pedig mi szeretnénk rendezni itt Siófokon egy tornát a Marcali, a Nagyatád és a Dunaferr ifi részvételével. Ezen kívül még szeretnénk edzőmérkőzéseket is játszani. Nagyon jó a kapcsolatunk pl. a Cornexi ifjúsági csapatával, velük biztos fogunk meccselni.

- Mire számítasz, jövőre mire lehet képes a csapat az NB I/B-ben?

P.K.: Úgy gondolom, ha nem jön közbe semmi, és a felkészülés is rendben zajlik, akkor a középmezőny első felében fogunk végezni, de erről még nagyon korai beszélni.

Kép és szöveg: Muzslay Péter
Forrás: somogysportja.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi